Akiért a harang szól

„Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Ezekkel a sorokkal kezdődik Ernest Hemingway híres regénye. Most is szólnak a harangok. Érted és értem, pártpreferenciától függetlenül mindannyiunkért! Zengnek, mert az egyén kiáltásai, a harci zaj és a tömeg morajlása közepette egyre inkább elveszik a cél.

Mi lenne a cél, ami veszni látszik? A választási győzelem? A kormányváltás? A hatalom megszerzése? A sokat emlegetett „közérdek” felkarolása? A politikai játszmák megnyerése, netán a dicsőség?
A harangok nem tudják, csak konganak. Konganak, hiszen veszély esetén jelezniük kell az ellenség közeledtét, és ha most körülnézünk, akkor szinte mindenhol valós, valótlan ellenségeket látunk… Minél inkább fokozódik a kampány intenzitása, annál jobban érezhető, hogy hatalmas a tét. Legyen szó akár az ellenzék által fenyegetettnek érződő demokráciáról, vagy épp a kormánypártok által megvédeni kívánt hazáról és eredményekről, mindenki érzi, hogy nő a feszültség, élénkül a küzdelem.

Azonban a harc során az igazság, a józanság és a becsület az első áldozat. Aztán jönnek a járulékos veszteségek, a feláldozható dolgok, amiket a győzelem érdekében mind fel lehet adni. A politikai bálványimádás jelei mindenütt érzékelhetőek, hiszen az ellenfelekre nem tévedő emberekként, hanem a gonoszság megtestesítőiként tekintünk és a politikai támogatásunkat is szinte vallásként éljük meg. Arisztotelész szavaival „zoon politikonok”, azaz államalkotó emberek, a közjóra törekedő közösségi lények vagyunk, vagy legalábbis azok is lehetnénk. Jogunk és lehetőségünk van befolyásolni az országunk sorsát, így fontos, hogy éljünk a választójogunkkal, előtte pedig alaposan tájékozódjunk a felelősségteljes döntéshozatal érdekében. A politikától való távolságtartás, vagy a kiábrándultságból fakadó ellenségesség nem mentesít a felelősségvállalás alól, igenis szükség van arra, hogy küzdjünk, hogy vállaljuk a véleményünket.

A gond csak az, hogy Arisztotelész definíciója a valóságban, a politikai harcok során már kevésbé jellemez minket. A politikai küzdelem szennyes, sáros megtapasztalásaira számtalan példát találunk, mennyivel ritkább, amikor testvéri szellemben lehet vitázni. Március 14-én épp egy ilyen rendezvény volt a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol négy különböző pártállású politikus tudott kulturált, példaértékű módon vitázni néhány társadalmi kérdésről. Aznap este a harangszó is elcsendesedett, csönd telepedett a csatatérre és a politikai bálványimádás, az ösztönös kivagyiság helyett másra került a fókusz.

A győzelem, a béke mindig áldozatokkal és veszteséggel jár, végül is ez a harcból fakad. Talán ha többször halkulna el az ütközet hangorkánja, ha csökkenne a veszteségek száma, akkor a harangszó is feleslegessé válna. Addig is a harangok napról napra konganak, közös érdekünk, hogy a végső harangszó ne a keserűség, hanem az öröm dallamával töltse be a csatateret.

Legyen hát a harangszó a várakozásé, ami húsvét közeledtével még inkább reménységet nyer!

Kép forrása: http://www.krone.at/528989