Botka szódával (se)

Hétfő délelőtt viharzott végig a hír a magyar sajtón, miszerint Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. A történést mindenki kielemezte, aki csak él és mozog a magyar politikában. Érkeztek a cikkek minden oldalról, minden mennyiségben.

Az MSZP-közeli (???) médiumok inkább arról cikkeznek, hogy a Fidesz „megfúrta” Botka jelöltségét, illetve, hogy a szocialista párton belül is fideszes ügynökök tevékenykednek. Ezt a magyarázatot jórészt azok vették át, akik az MSZP-ben, vagy az MSZP irányításával létrejövő baloldali összefogásban látták a valódi kormányváltó erőt, Orbán Viktor kihívóját.

A kormánymédia nagyrészt igyekezett tényszerűen, kissé gúnyosan beszámolni az eseményekről, Gulyás Gergely nyilatkozatának lehozásával pedig azt sugallták, hogy míg a kormányoldal mint rendezett, összeszedett erő létezik, addig az ellenzék olyan, amilyen, ez az ő bajuk. A legtalálóbb tartalom talán a 888.hu helyzetjelentő karikatúrája.

Az azonnali.hu közölt pofás kis elemzést arról, miként jöhet most létre a baloldalon egy űr, melyet a leggyorsabban reagáló ellenzéki párt tölthet be. Korábban jómagam is elmélkedtem erről Demeter Márta távozása kapcsán. Meglátásom szerint azonban most a Jobbik szállhat harcba jobb pozícióból az MSZP-s szavazatokért. Az LMP építkezése még nem tart annyira előre, hogy alternatívaként mutatkozzanak az MSZP-szavazók előtt, bár ki tudja, Ron Werber mit húz elő a kalapból.

Tény, hogy a Jobbik esetében még mindig probléma a párt elfogadtatása a baloldali szavazókkal. Mindenesetre a párt „médiagépezete” beindult. Apró szépséghiba, hogy ezalatt gyakorlatilag az alfahir.hu hírportált, illetve Vona Gábor Facebook-oldalát lehet érteni. A Simicska-média ugyanis nem hajlandó egységes álláspontra helyezkedni a témában, lényegében mindenki máshogy élte meg Botka kiszállását. Persze aki keres, az azért talál is: a hirtv.hu tudósításában például helyet szorítottak egy olyan bekezdésnek is, mely a Jobbik elsődleges üzenetét sugallja, miszerint ők az egyetlen kormányváltásra képes erő.

Az biztos, hogy az első reakciókban Vona Gáborék határozottabbak: kiemelték például Botka lemondásából azt a részletet, miszerint a Jobbik az egyedüli Fidesz-alternatíva, illetve az esti TV-vita elmaradását is próbálják a saját javukra fordítani, Vona jelezte, továbbra is várja Orbánt mint utolsó riválisát. Ezzel szemben Szél Bernadett megértő nyilatkozatot tett közzé, melyben arról beszél, mily’ nehéz e pillanat most Botkáéknak.

Érdekes nézőpontból világította meg a témát Tálos Lőrinc is, a Reflektor blogon. Írását arra a gondolata húzta fel, hogy a posztkommunista MSZP nem tudja felvenni egy 21. századi demokratikus rendszerben a versenyt, és összeomlása kódolva volt a párt működési mechanizmusába. Ebben az esetben viszont, ha 2018-ra bevégeztetik a Magyar Szocialista Párt sorsa (nem jutnak be a parlamentbe), egészen újfajta politikai helyzet adódna Magyarországon, mely megoldásához még a Fidesznek is újra kellene gondolnia pozícióját…

Kép forrása: www.hvg.hu