Így vitáztok Ti – reflexió

Egy héttel ezelőtt került megrendezésre a klímaváltozásról szóló vitaest a PROKON szervezésében. A vitázó felek Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Orbán Balázs a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az első percekben kiderült, hogy a klímaváltozásról nem csak a Greta Thunberg-jelenség miatt lenne érdemes beszélni, hiszem valóban egy égető problémával nézünk szembe. Orbán Balázs a vita elején leszögezte, hogy abban nem lesz a résztvevők között ellentét, hogy a klímaváltozás igenis fontos és létező jelenség, hiszen ez nem egy új tendencia, csak minden korban más-más elnevezést adtak neki, újrakeretezték azt. A liberális és konzervatív hozzáállás terén az eszközök különbözőségére hívta fel a figyelmet, hiszen egy jobboldali értékeket valló egyén alapvetően a teremtett környezet megőrzésére törekszik, míg a liberálisoknál a klímaügy inkább csak egy attitűd. Szerinte ez abban látszik leginkább, hogy az átlag nagyvárosi polgár ugyan a zöld pártokra szavaz, de életmódjából fakadóan sokkal nagyobb ökológiai lábnyomot hagy, így az attitűd mögött nincsenek valódi tartalmi elemek.

A vita passzív résztvevőjeként azt gondolom, hogy Orbán Balázs érveinek egyik legérdekesebb szegmense a lokalitás és a globalitás paradoxonjának bemutatása volt, hiszen az éghajlatváltozás egy globális probléma, ami a világ összes pontját érinti az Antarktisztól Afrikáig. Nincs egy átfogó, koherens megoldás, amely mindenhol alkalmazható lenne, ezért ezen a ponton kerül előtérbe a lokalitás, miszerint minden egyes ember a saját élőhelyén tudja megváltoztatni ezt a folyamatot, így jelenik meg az egyéni felelősség is, mint tényező.

Válaszul Ungár Péter elmondta, hogy szerinte – amit a hallgatóság nem vitatott – a 21. század egyik legnagyobb krízise az globális felmelegedés, de véleménye szerint igenis van olyan lokális probléma, amelyet a magyar kormány meg tudna oldani, például a Mátrai Erőmű működése. Ugyanakkor elismerte, hogy a kormánynak voltak olyan intézkedései is, melyek szerinte előremutatóak, kiemelve az agrárminiszter cseréjét, bár nem lát szemléletváltozást az intézkedések mögött. Elmondásának megfelelően erre lenne szükség ahhoz, hogy a kormányzat megfelelően viszonyuljon a környezetvédelem ügyéhez.

Különös jelenségre hívta fel a figyelmet Orbán Balázs, ez pedig nem más, mint a “klíma-migráció”. Hazánk helyzetéről szólva az államtitkár kiemelte, hogy mi, magyarok a Kárpát-medence védelmét élvezzük, víztartalékaink is megfelelőek, továbbá geopolitikailag is szerencsés térségben élünk. Véleménye szerint minden, ma a világban zajló fegyveres konfliktus mögött a klímaváltozás miatt bekövetkezett migráció áll. Nem véletlen, hiszen egyes világrészek nem olyan szerencsések, mint mi, és ahogyan melegszik az éghajlat, annál élhetetlenebbé válnak, így következik be a migráció. „Erre először mi hívtuk fel a figyelmet”- zárta végül gondolatait Orbán Balázs.

Mindig felmerül a kérdés, hogy a nemzetközi egyezmények mennyire hatásosak ebben a kérdésben. Egyetértek Orbán Balázs hipotézisével, miszerint lokálisan kell cselekednünk és megelőző lépéseket tennünk. Ha ez valóban így is van, mekkora részt vállalhat a világpolitikában Magyarország? Hiszen egy kis ország vagyunk, és míg hazánk kibocsátása elenyésző az összkibocsátáshoz képest, addig Kína és az Amerikai Egyesült Államok a szennyezettség majdnem 50%-át termeli ki, így tehát Magyarország felelőssége nem számottevő. Ungár Péter kritikaként említette azt, hogy a magyar kormány 2030-ig tervez felelősen a környezetpolitikával kapcsolatosan, habár volt olyan konzervatív politikus, mint Margaret Thatcher, aki észrevette, hogy az ózon réteg vékonyodásának komoly következményei lesznek és a Montreal Jegyzőkönyv megkötésével megfelelő lépést is tett annak megelőzésére. Ezt a szándékot Ungár Péter nem véli felfedezni a magyar konzervatív politikusok köreiben, valamint úgy gondolja, hogy nem megfelelő a fosszilis energiaforrásokról való áttérés mértéke, valamint szóba került az ominózus Paks II terv is, mely szerinte csak akkor lehet nyereséges, ha maximálisan exportra rendezkedik be.

Összességében egy megújuló-nem megújuló energiaforrás felhasználás kérdésben azt gondolom, hogy az elvárások irreálisak, mert szeretnénk minél több megújuló energiát felhasználni, azonban Magyarországon jelenleg nem adottak ezek a feltételek. De mi, állampolgárok sem vagyunk hajlandóak kényelmünkből engedni, ezzel kialakítva ezt az ellentmondásos helyzetet. Végezetül úgy vélem, hogy a legelső lépéseket megtettük már, hiszen értékorientációkat félretéve mind a két oldal diszkurzív politikát folytat a témát illetően, még ha eszközök használatát tekintve nem is értenek egyet.