Merre tovább ellenzék, merre tovább Fidesz?

Sok újat nem lehet elmondani a tegnapi választási eredményekről, inkább csak összefoglalni a lehetséges kimeneteleket. Egy biztos, a Fidesznek változtatni kell a kampányán, de az ellenzéknek is olyan lépéseket kellene tennie, ha komolyan kormányváltást szeretne, amire az elmúlt 8 évben képtelen volt.

Hódmezővásárhelyen kétségkívül nagy pofont kapott a kormánypárt. Meg lehetne magyarázni, hogy minden jó a Fidesznek, úgy ahogy van, hiszen ugyanannyi (sőt egy kicsivel több) szavazatot kaptak, mint mikor nyerték a körzetet, hogy úgysem lesz még egy ilyen, hogy egy ellenzéki (ráadásul jobboldali, „kiábrándult fideszes”) áll szemben majd az ő jelöltjükkel, de a tény az tény marad; a kormánypárt elbukta ezt a polgármester-választást. Azonban mielőtt az ellenzék elkezdi bontani a pezsgőt, és megbeszélni, hogy kiből milyen miniszter vagy államtitkár lesz, hozzá kell tenni, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester-választást vesztette el a Fidesz, nem az országgyűlésit. Ha van olyan kampánygépezet, ami képes reagálni ilyen helyzetekre, az a kormánypárté. Több mint 40 nappal a választások előtt pedig bőven van idejük levonni a konzekvenciákat. A kérdés, hogy a Fidesz szavazóbázisa hogyan reagál erre a vereségre, úrrá lesz a csalódottság, és a szavazási kedv is hanyatlani kezd ezzel, vagy pont az ellenkezője, dacosabb, felfokozottabb hangulatba kerül, és egy tornádó se tarthatja otthon a választástól. A kormánypárt kampányának azt kell elérnie, hogy a második variáció valósuljon meg.

Ennél egy fokkal izgalmasabb, hogy az ellenzék milyen tanulságokat von le a hódmezővásárhelyi polgármester-választás után. Márki-Zay Péter győzelme megmutatta, hogy pártlogó nélkül legyőzhető a Fidesz, de előbb vagy utóbb, de legkésőbb április 8-án fel kell vállalni valamelyik párt színeit a jelölteknek. Nagy nyomás van most minden ellenzéki politikuson, hogy valamiféle koordinált jelöltállítási minimumot összehozzanak, de ez sokkal nehezebb feladat, mint elsőre látszik. Ahhoz, hogy valódi esélye legyen a kormányváltásnak egy teljes Jobbiktól a DK-ig tartó „szörnykoalícióra” lenne szükség, ami így kimondva biztosan nem fog létrejönni. Az MSZP nem hajlandó tárgyalni a Jobbikkal a Jobbik a régi baloldallal, a Momentum a Jobbikkal és az MSZP-vel, és így tovább és így tovább. A megoldás a mostanában az ellenzéki médiában is egyre jobban teret kapó „csendes kooperáció” jelenthet, hogy mindenhol egy esélyes jelölt szálljon szembe a kormánypártival, a többi párt pedig elindul, de egy eleve esélytelen jelölttel, kampány nélkül. Ez viszont olyan egzisztenciális kérdéseket okozna, amit a baloldal 2010 óta nem tudott megválaszolni, kevesebb pozícióval, állami kampánytámogatással járna, és közel sem lenne biztos a győzelem. A Jobbik hasonló csapdába kerülne, nehezen magyarázható lenne, hogy a „kormányváltó erő” miért nem indít erős jelöltet mindenhol, miért támogatja, ha kimondatlanul is, azt a baloldalt, amivel a nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy semmilyen kooperációra nem hajlandó. A csendes koalíció győzelme, ha papíron szépen is hangzik, olyan alapvető érdekellentétek mentén alakulna ki, ami nem tűnik tarthatónak. Persze erre a kérdésre igazán csak április 8-án éjjel kapunk tiszta választ, de még mindig nagyon úgy tűnik, hogy 40%-al a Fidesz kényelmes többséget szerezhet a Parlamentben, és ha így történik, az nem a választási rendszer hibája lesz, hanem az ellenzék sikertelen kompromisszumkötési próbálkozásainak eredménye. Az esetleges győzelem esetén pedig egy soha nem látott kormánykoalícióra lennének rákényszerítve, amiről nehezen elképzelhető, hogy hosszú ideig egyben tudna maradni.

kép forrása: index.hu