Mi mindent kell tudni?

A 2018-as országgyűlési kampány legnagyobb kérdése, hogy mennyi emberhez jut el egy adott médiafelületen megjelenő információ. A választást jó eséllyel az fogja eldönteni, hogy ki melyik sajtóorgánumnak hiszi el, amit leír. Ezzel párhuzamosan jelenik meg az álhírgyártás, illetve erősödik fel a sugalmazás a média szereplői felől. A politika szakértői rendre csodálkoznak rá, hogy egyre inkább az érzelmek és az érzetek alapján dönti el a választópolgár, merrefelé szavaz.

Ezzel együtt a haladó média és a demokrata oldal szakértői rendre szörnyülködnek a kormányzati kommunikáció mélységein. Másnap persze ők maguk is beállnak a fősodrú média által erősített „De szar itt élni” érzés erősítése mögé. Elmondják, milyen rosszul érzik magukat, mennyire tudnának ordítani undsoweiter.

Véleményem szerint nem az álhírek terjedésében, vagy a tények utáni valóság szintjén kell keresni a jelenlegi kampány másságát. Egyszerűen megváltozott az életünk. Annyi információnak válhatunk a birtokosaivá egyetlen kattintással, mint még soha. Az internet a mindennapok részévé válásával megváltozott az emberek hozzáállása a világhoz. Ami a hírhedt 2002-es kampányban a címlisták segítségével valósulhatott meg, az ma nem működik már (lásd még: Ron Werber rövid kalandja az LMP-nél). Azok a kampányeszközök, melyek a 2002-es hisztériához vezettek, már nem abban a formában léteznek, mint akkor. A tisztelt választópolgár már sokkal inkább kineveti az őt megkereső pártot, elhajtja az aktivistát, nem válaszol a közvéleménykutatásokra. De ha a választások előtt az interneten olvas valami olyat, aminek sikerül átlépnie az ingerküszöbét, akkor felkerekedik vasárnap reggel és szavaz. Azt, hogy kire, azt már az fogja eldönteni, hogy az indexet, az mno-t vagy esetleg az origot olvasta-e utoljára.

kép forrása: muosz.hu