“Taktikai MEME-gyár”

A pártok között sokféle térben folyhat verseny a választók figyelméért. A közelmúltban felértékelődött a Facebook-oldalak követettsége, a megjelenő posztok alatti kedvelések és megosztások jelentősége, valamint az egyes politikusok személyes oldalai is egyre aktívabbá váltak.

Könnyű eldönteni a pártok Facebook-versenyét, hiszen a rangsorhoz elég csak megnéznünk az egyes politikusok és pártok kedveléseinek számát. A három legnagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkező párt esetét megvizsgálva elmondhatjuk, hogy a Jobbik Facebook oldala van jelenleg az első helyen, körülbelül 319000 kedvelővel, második helyen a Fidesz oldala, körülbelül 202000 követővel, míg harmadik helyen az MSZP oldala áll 130000 követővel. Mindhárom pártlap igencsak aktív, átlagosan 4-5 óránként megjelenik valamilyen tartalom. Míg ezen bejegyzések a Fidesz és a Jobbik esetében általában 100 és 1000 közötti like-ot kapnak, úgy az MSZP esetében ennek csak a feléről beszélhetünk.

Böngészve a szocialista párt oldalán a cikkeket, hamar szembetűnik, hogy az MSZP nem kerüli a fiatalos és népszerű témákat sem. Az olimpiai eredmények heves gratulációja mellett jut idő a Sziget Fesztiválra is. Látszik tehát, hogy a szocialista párt nem elégszik meg a harmadik hellyel. Így történhetett az, hogy augusztus 12-én megosztott egy képet az MSZP (a cikkünk feletti kiemelt fotó), amelyen Horváth Csaba és Molnár Gyula látható a hatalmas SZIGET „I” betűje előtt. Rajtuk kívül jelen van még egy fiatalember az S és a Z betű között, és egy kisasszony, aki furcsán fekszik az E betű középső szárán. A látvány finoman szólva is érdekes, de mindenképpen önmagáért beszél.

Nincs mese: a megújulás fiatalos lendülettel is jár, és mint tudjuk az ifjonti hévben az ember követ el hibákat. Másfelől feltételezhetünk tudatosságot is a fotó mögött, ugyanis az ehhez hasonló „mém-alapok” nagy népszerűségnek örvendenek az internetezők körében, szóval akár sikeres taktikának is bizonyulhat bevetésük az online versenyben. Különben is, a szocialista párt fricskagyártás tekintetében olyan hibátlan referenciamunkákkal büszkélkedhet, mint például Falus Ferenc – volt baloldali főpolgármesterjelölt – ice bucket kihívása, vagy Tóbiás József korábbi pártelnök beszéde, melyet Che Guevara arcképe és a szovjet zászló alatt tartott. 

Várjuk a folytatást!

Kép forrása: www.facebook.com/mszpfb

Be the first to comment

Leave a Reply