A megújulás valósága

Az újkori Európa szellemi formálódásának egyik sarokköveként tekinthetünk az 1517-ben „megkezdődő” reformációra. Mégis miért olyan fontos ez az esemény? Milyen jelenleg is aktuális kérdésekre mutat rá az Isten szerinti útra való visszatérést hirdető mozgalom?

1517. október 31-én tűzte ki Luther Márton 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, amivel hozzájárult a válságban lévő egyház felrázásához. Erdő Péter katolikus bíboros gondolatára hivatkozva a katolikus egyház bürokratikus rendszere, valamint az egyházi felsővezetés állami kötelezettségei ekkor már a lelkipásztori szolgálat rovására növekedtek. Ennek hatására egy olyan helyzettel szembesültek az emberek, amelyben a korábbi megújulási mozgalmak szándékai egyre több igénnyel találták szembe magukat. Ez a pillanat vált annak a láncreakció-szerű fellélegzésnek a kezdetévé, ami az élet minden területére kiterjedő reformok sorozatában testesült meg.

Luther, Kálvin, Zwingli és a többi reformátor fellépése átalakította Európa korabeli vallási térképét, és egy olyan megújuláshoz vezetett, aminek a keretében konfliktusok és veszteségek árán is szembenéztek az erkölcsi és politikai hanyatlással. A reformátoroknak, illetve a reformációnak a társadalomra, a gazdaságra, a politikára és közéletre, az oktatásra és a tudományokra (jog- és természettudomány), a kultúrára és a nemzeti nyelvekre gyakorolt hatása is tetten érhető a teológiai változások mellett. A reformáció nem pusztán a 16. század emléke, hanem a jelen ígérete arra, hogy nem válunk vakká a bűnökkel szemben, hiszen mindent Jézus személyéből kiindulva, az Ő tükrében vizsgálhatunk meg. Mindez egy olyan közös örökség számunkra, melynek nélkülözhetetlen eleme a megújulás utáni vágy. Fontos belátnunk, hogy ennek az örökségnek a gondozása során a forráshoz való visszatalálás igénye nem protestáns privilégium, hanem közös lehetőség a felekezetek számára.

Steinbach József dunántúli református püspök a teol.hu-nak és testvéroldalainak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a reformációként ismert folyamat „újból rámutatott Isten Krisztusban közölt megváltó szeretetére, amely minden embernek egyetemes örömhír, amelynek dokumentuma a Szentírás, és amelyet egyedül kegyelemből, hit által ajándékoz nekünk az Isten, amiért egyedül őt illet minden dicsőség”. A reformáció üzenetét a protestáns egyházaknak bátran és következetesen kell megélnie, hiszen egy olyan korszakban vagyunk, ahol a hiteles hitvallás egyre nagyobb súllyal bír. Ismét a püspök úr szavait idézve „Jézushoz közeledve egymáshoz is közelebb kerülünk”, és közösen gondozhatjuk annak a fának a gyökereit, amely a következő generációk számára is támpontként szolgálhat bizonytalan világunkban.