Közélet és szolgálat

Processed with VSCO with a6 preset

Szeptember 7-én a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán került megrendezésére a KRE Egyetemi Lelkészség és a PROKON szervezésében a Közélet és szolgálat címet viselő kerekasztal-beszélgetés. A szervezők célja a közélet és a keresztyénség, valamint a keresztyének és a világi hatalom kapcsolatáról szóló beszélgetés kialakítása volt. A kerekasztal-beszélgetés meghívottjai Gér András László, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának tanácsosa és Márkus Tamás András, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi Lelkészségének vezető lelkésze voltak.

Nem merész dolog azt megállapítani, hogy ez a téma manapság különös súllyal bír, hiszen egy olyan világban élünk, ahol a közfelfogás részévé vált erkölcsi és morális elvek, olyannyira hétköznapivá váltak, hogy már nem tarjuk szükségszerűnek az ezekről való elmélyült párbeszédet. Az este során mégis páratlan lehetőség adódott arra, hogy bibliai alapon, nyitott szívvel és őszintén beszélhessünk olyan kérdésekről, mint:

Befolyásolhatják-e az egyházak a politikát?

Szabad-e a lelkészeknek politikai kérdésekről prédikálniuk?

Beszél-e arról a Biblia, hogy mire kell ügyelni a közügyek kapcsán?

Lehet-e értékalapon véleményt formálni?

Milyen eszközök állnak rendelkezésünkre a közélet folyamatainak megértéséhez?

Processed with VSCO with a6 preset
Fotó: Molnár Ivett

Már a kérdések felvetése is további dilemmákhoz vezet, mégis üdvös lehet, ha szánunk néhány percet a beszélgetés megismerésére! Márkus Tamás és Gér András a viszonyrendszer megértésének elősegítése végett több olyan alapvetést és nézetet is megfogalmazott, amelyek segítettek a keresztyének és a világi hatalom közötti kapcsolat meghatározásában.

Beszélgetésüket öt olyan modell, nézőpont meghatározásával kezdték, amely a legismertebb helytelen megközelítéseket tartalmazza. Az első modell alapját az a feltevés képezte, hogy a világi hatalom „kötelezővé teheti” a vallást, rákényszerítheti a polgárokat a vallásos cselekvésre. Előadóink megállapították, hogy az isteni és a világi hatalom teljesen más jellegű (Mt 22,18-21), hiszen az Istennel való kapcsolatunkat lehetővé tevő hitet nem lehet kikényszeríteni, mert az csak látszathoz és torzulásokhoz vezetne. A világi hatalom ezzel szemben megfelelő korlátok között előírhat és elvárhat olyan viselkedési módokat, amelyek a társadalom működését meghatározzák. A modell alapvető hibája, hogy a Biblia alapján (Jn 18, 36) Isten nem egy földi királyságot akart felállítani, valamint Jézus példáját vizsgálva nem erőltette rá másokra, hogy higgyenek benne (Luk 9, 52-54).

A második nézőpont szerint a világi hatalom korlátozhatja, vagy beszüntetheti a vallást, a hitgyakorlást a „négy fal közé” zárhatja. Előadóink egyetértettek abban, hogy a hit megélése során nem opció az, hogy „a kiskamrában, elzártan kéjelegjünk Istennel”. Isten szava több olyan tanítást is tartalmaz, ami a világi hatalomnak szól, a jó és a rossz közötti különbségek kifejtésével (Róma 13,4 és 1 Pét 2,14). Több olyan élettörténetet is találhatunk a Bibliában, amelyek pont az isteni tanítás fontosságát hangsúlyozzák egy-egy „tanácsadó” életútjának bemutatásán keresztül (Dán 4,24; Luk 3,19; Apcsel 24,25; Ész 13-23…). Tehát Isten szava nemcsak az egyénhez, hanem a közösséghez is szól, így még nagyobb lesz a felelősség a közösség életének a befolyásolása során.

Processed with VSCO with a6 preset
Fotó: Molnár Ivett

A harmadik szemléletmód szerint minden világi hatalom gonosz, így nem jelenthet eszközt egy keresztyénnek a hite megélése során. Ezt a megközelítést gyakran alapozzák a Lukács 4,6-ra, valamint Jézusnak az erőszakot megtagadó tanításaira. A felfogás hibája az, hogy a hatalom értékmeghatározásával elveti annak a lehetőségét, hogy azt a Szentírásban meghatározott keretek között gyakorolják. Márkus Tamás is hangsúlyozta, hogy Isten a hatalmat a gonosz visszatartására a „civil kormányzathoz” rendelte (Róm 10,17; Róm 13,1-6; Neh 4,14).

A második és a harmadik hibás megközelítés közös pontja, hogy elfogultan tekintenek a hatalomra. A világi hatalom felülbecsülése (hit korlátozása), illetve a hatalom démonizálása is megnehezíti a helyes nézőpont kialakítását. A Róma 13 egyfajta újszövetségi vezérfonalként szolgál a hatalom megértéséhez, melynek egyik központi eleme, hogy Isten mind az egyház, mind a világi hatalom által visszatartja a gonoszt (Róma 13,1-6 és 1 Pét 2,14).

A negyedik felfogás szerint a keresztyének feladata kizárólag az Istenről való bizonyságtétel az evangelizáció által. Ez a felfogás sarkítja Isten szavát, hiszen a „teljes evangélium” a társadalomra vonatkozó tanításokat is tartalmaz (1 Jn 3,8). Olyan feladatot kaptunk a földön, ami átlépi a személyes életünk határait, hiszen az evangélium hirdetése során személyes motivációink – legyenek azok politikaiak is – nem vonnak el az evangélium megélésétől és hirdetésétől (1 Kor 12,4). Ennek a felfogásnak az ellentéte az ötödik megközelítés, amikor a közéleti munkát, a politizálást tesszük összeférhetetlenné az evangelizációval. A Róma 6,23 és a 2 Kor 5,17 alapján az egyház elsődleges feladata az evangelizáció, így a közéletben végzett tevékenység során is meg kell őrizni annak az értékét. Gér András hangsúlyozta, hogy a kiüresítés, a propagálás, vagy a leegyszerűsítés (szociális evangélium) nem lehet eszköz egy keresztyén kezében, hanem munkája ellátása során is ragaszkodnia kell a biztos alapokhoz.

Processed with VSCO with a6 preset
Fotó: Molnár Ivett

Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a hibás szemléletmódok nem csak vegytisztán, hanem keveredve jelennek meg a gondolkodásmódunkban. Ennyi torz szemléletmód bemutatása után ideje rátérni arra, hogy akkor mit kezdjünk a körülöttünk lévő világ dolgaival? A II. Helvét Hitvallás 30. része részletesen bemutatja az állampolgár és az államhatalom közötti viszonyrendszer legfontosabb elemeit. Ezek közül háromra történt utalás az előadás során. Megfogalmazódott, hogy minden hatóság Istentől van az emberi békesség és nyugalom megőrzésére. Gér András beszélt a hatóság kötelességeiről, melyek közül a köznyugalom fenntartását, az igazságos ítélkezést, illetve a gonosztevőkkel szembeni küzdelmet emelte ki. Előadóink kifejezték, hogy ennek a felelősségteljes szolgálatnak az ellátásában a hitbeli tudatosságnak fontos szerepe van. Végül pedig néhány gondolat megfogalmazódott a polgárok kötelességeiről is, amik közül a hatóság tiszteletét, a jogszerű és méltányos rendelkezéseknek való engedelmességet, illetve a közteherviseléssel járó feladatok teljesítését tárgyalták.

Márkus Tamás András és Gér András László közös egyetértésben idézte fel azt a gondolatot, miszerint közös felelősségünk, hogy hitünk szerint bizonyságot téve befolyásoljuk a körülöttünk lévő történéseket. Nem szabad megbújni, a világi hatalomnak alárendelni mindent, az evangelizációra hivatkozva visszavonulni, hanem szívvel és lélekkel Istent keresve kell hallatni a hangunkat. Ez a befolyás persze nem azt jelenti, hogy a világi hatalom birtokában kell öncélúan ítélni, hanem azt, amikor az Istennel való közösség megélése során olyasféle célok eléréséért dolgozunk, melyek szűkebb és tágabb közösségünk közös épülését szolgálják.

Ezek szerint milyen politikai felelőssége van a keresztyéneknek? Mire hivatott az egyház? Nem pártpolitikai, hanem politikai szolgálatra, ami a nem hatalom kiszolgálásában, hanem az igén alapuló szerepvállalásban jelenhet meg. Ehhez pedig szükséges, hogy személyesen párbeszédet folytassunk ezekről a kérdésekről, és olyan szemléletmódot alakítsunk ki ezen létszférával szemben, amely kellő súllyal tekint az erkölcs szerepére.

Elég csupán rátekinteni néhány bibliai életre (József, Dániel, Eszter, Keresztelő János), hogy láthassuk milyen szolgálatra és felelősségvállalásra kaphatunk elhivatást. A politika paradox világában rendíthetetlen sarokkőként áll Isten tanítása, ami több mint a közgondolkodás részét képező morális elvek összessége, hiszen a megerősített hitünk megélése során teljes odaszánással igyekezhetünk életünk és szolgálatunk Isten akarata szerint megélésében.

Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben.

1 Tim 2, 1-2