Digitális tanrend, hit, összetartozás-Interjú Köveskúti Péterrel

„Amennyire hirtelen jött a tanrend digitálissá szervezésének szükségessége, olyan mértékben hozott magával pozitívumokat is.” Köveskúti Péterrel a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium igazgatójával beszélgettünk a digitális tanrend hatásairól, az iskolák újranyitásáról és az egyházi közösségről.

 A koronavírus globális szinten központi- és az egyik legmeghatározóbb téma hónapok óta. 

Az önök intézményében hogyan zajlott a koronavírus-járvány elleni védekezés az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdődően?

Mi már március elején elkezdtünk foglalkozni ezzel a kérdéssel. Vannak olyan diákjaink, akiknek a szülei gyógyszerészek, patikában dolgoznak és tőlük kértünk segítséget, hogy kézfertőtlenítőt és fertőtlenítőszereket tudjunk vásárolni. A lakosság már akkor elkezdte felvásárolni ezeket a termékeket, de nekünk még sikerült elegendő mennyiséget beszerezni. Ezeket kézfertőtlenítő gépekkel együtt kitettük a bejáratokhoz és folyosókra. Március 16-a utána pedig már bezárt a teljes iskola és digitális tanrendre álltunk át.

Mi okozta a legnagyobb nehézséget az új tanrend kialakításában? Volt valami pozitív hozadéka az oktatás ilyen módon történő átszervezésének?

A digitális munkarend bevezetésében az jelentett nehézséget, hogy többféle korosztályt tanítunk, széles a paletta, az óvódástól egészen a végzős szakképzősig járnak hozzánk gyerekek és a tanárok életkora is változó. Összehasonlítva, egy fiatalabb kolléga és egy idősebb nincs ugyanolyan viszonyban ezekkel a digitális eszközökkel. Tehát meg kellett találnunk azt az arany középutat, amivel minden gyermeknek és pedagógusnak egységesen irányt tudunk mutatni, hogy hogyan is kell eljárni ebben a rendkívüli helyzetben.

Amennyire hirtelen jött a tanrend digitálissá szervezésének szükségessége, olyan mértékben hozott magával pozitívumokat is. A tanulók nagy részének több ideje van magára, többet tudnak aludni. A DÖK-ös (Diákönkormányzat) diákok társaik véleményét is megkérdezték egy kérdőív segítségével. Sokan azt írták, hogy kevesebb a stressz, az otthoni kényelem segíti a jóllétüket. Szuper, hogy saját maguknak oszthatják be az idejüket, nem kell korán kelniük. Valamint a bejárósoknak sokkal könnyebb és több idejük van a családjukra.

 Május 25-én jelent meg a kormányrendelet, június 2-től újranyitnak az iskolák, de a tanév végéig marad a digitális tanrend. Ebben a helyzetben kulcsszerep az igazgatóké, ők szervezik meg a kiscsoportos foglalkozásokat.

 Hogy fog ez lezajlani a gyakorlatban önöknél? Ki és milyen okból mehet be az iskolába? 

A digitális munkarendnek az első szakasza arról szólt, hogy feladatokat adjunk a gyerekeknek és nem feltétlenül azon volt a hangsúlyt, hogy értékeljük is az ő munkájukat. Nem tudtuk meddig fog ez tartani, úgy gondoltuk, hogy az első néhány hétben, ha ennek vége van, akkor majd a megszokott munkakörülmények között tudjuk őket értékelni. Most eljutottunk odáig, hogy látjuk ennek a folyamatnak a végét, és júniustól már csak értékelés fog történni a digitális munkarendben.

Azok a diákok fognak bejönni az iskolába, akik javítani szeretnének, vagy épp nem értenek valamit, akiknek szükséges, hogy személyesen is találkozzanak a tanáraikkal. Ennek a megszervezése digitálisan egy űrlap segítségével történik, ezen keresztül jelzik a kollégák, hogy szükségük van tanteremre. Ezeket mi összesítjük, rendszerezzük, így biztosítunk számukra lehetőséget, hogy találkozzanak a gyerekekkel. A felügyelet szervezése folyamatban van, napközis tanítók és kollégiumi nevelők fogják ezt biztosítani és jelenleg 56-an szeretnék igénybe venni.

 Hogyan tervezik lebonyolítani a ballagásokat?

A középiskolai ballagás már megtörtént, ehhez én készítettem egy filmet. Magányosan végigjártam azokat a tantermeket, amiket a ballagáskor szokás nálunk, illetve egy teológus hallgató „öreg diákunk” segítségével drónfelvételeket készítettünk az iskoláról, a Nagy Templomról és környékéről. Ezután mindenki elmondta a saját búcsúztató beszédét, amit rögzítettünk és ebből kerekedett egy film.  Ezt a ballagás pontos idején megosztottuk, így a ballagók, ha nem is együtt, de legalább azonos időben tudták megnézni.

A nyolcadikosok ballagása nagyjából hasonlóan fog megtörténni. Számukra is készülünk egy filmmel, ennek az összeállítása már megkezdődött. Ebben az iskolalelkészekkel és az osztályfőnökökkel együtt elmondjuk a búcsúztató beszédeket. A különbség, hogy nekik már lesz bizonyítványosztás, ami szellősre tervezett ülésrendben a Nagytemplomban fog megtörténni. Megkapják a bizonyítványokat, a jutalomkönyveket és így tőlük ünnepélyesebb keretek között tudunk elköszönni.

Mi az, amiben más az önök intézménye és általánosságban az egyházi fenntartású iskolák, óvodák, mint az állami fenntartásúak? 

Hozzánk ugyanolyan gyerekek járnak, mint bárhova máshova és ugyanolyan pedagógusok tanítanak, mint bárhol máshol. A fő különbség abban van, hogy nekünk van egy utunk, van egy útirányunk, úticélunk, amihez sok-sok útjelző tábla segítségével tudunk eljutni. Ez a cél, egy olyan erkölcsi alapokon nyugvó felnőtt élet, ami meghatározza és boldoggá teszi a jövőben a diákjainkat. Ennek érdekében, vannak a lelki alkalmak és a közösségi alkalmak. Ilyen az énekkar, a sport, az áhítatok, a hittanórák, a csendes napok, amik mind ezt a célt szolgálják, hogy legyen más is, ne csak az, ami napjainkban a társadalomban vagy a médiában zúdítanak ránk. Ha valaki ilyen iskolát választ az egy értékválasztás is egyben. Nálunk nem csak az a fontos hogy „milyen tanuló vagyok”, nem csak az, hogy „milyen jegyeket szerzek” hanem az is, hogy megismerjük a másikat, hogy elfogadjuk a másik embert, és hogy tudjuk azt, hogy nekünk feladatuk van a világban.

Miért előnyös egy egyházi közösség részesének lenni és egyházi közösségben „nevelkedni”?

Azt szoktam mondani a gyerekeknek, főleg ballagáskor, hogy van egy láthatatlan szál, ami összeköt minket helyen és időn felül. Hogyha elvetődünk valahová az országban és beszélgetni kezdünk, akkor gyakran kiderül, hogy a másik fél is valamilyen módon kapcsolatban van az egyházzal, vagy az egyházi oktatással. Ez jelenti a térbeliséget. Az időbeliséget pedig az, hogy „én” is a csabai Evangélikus Gimnáziumban végeztem valamikor, és ez megint egy közös pont.

Néhány szülő mesélte, hogy különböző fesztiválokon ahol a gyermekeik részt vettek, valahogy mindig úgy alakul, hogy azonos helyen vernek sátrat azok, akik a mi iskolánkból jönnek. Ez lehet véletlen vagy lehet az Isten munkája, de mindig összejön egy akár kortól független csapat, akik vagy csabaiak, vagy a mi iskolánkban végeztek. Ezt nagyon nagy értéknek és fontos dolognak tartom. Felemelő érzés ilyen történeteket hallani.

 Mióta működik a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium? Azóta milyen változások történtek?

Evangélikus oktatás már régóta van Békéscsabán. Mondhatjuk, hogy az 1718-as újratelepítés óta vannak elemi iskolák. A gimnáziumi oktatás 1855-ben kezdődött meg, amit akkor algimnáziumnak hívtak. 1899-ben adták át azt az épületet, ami a mostani gimnázium épülete, ekkor főgimnáziumi címet kapott, ami azt jelentette, hogy 14-18 éves korukig nevelt tanulókat és nagy hangsúlyt fektetett a természettudományok oktatására.

Ebben a térségben nagyon elismert iskola volt, sőt még a trianoni határzárás előtt egészen Temesvárról is érkeztek ide tanulók. 1948 után államosították az iskolát ekkor az evangélikus szellemiséget lassacskán kivezették az iskola életéből. Akik ezt nem fogadták el azokat elküldték, de sok tanár maradhatott. 1989-ben kezdődött meg az a folyamat, hogy az egyházi iskolák visszakapták épületeiket.

A mi gimnáziumunk hetedikként került vissza az Evangélikus Egyházhoz 1993-ban. Ezzel szemben óriási ellenállás volt a tanárok részéről, nem voltak hajlandók az egyházi fenntartásban részt venni és a diákok nevében szerveztek tüntetéseket. Végül a város vezetése úgy döntött, fontos hogy legyen egyházi iskolája. Önálló működését az 1994-es tanévtől kezdte újra az iskola. Azóta folyamatos a fejlődés, 2006-ban kollégiummal, 2012-ben általános iskolával 2013-ban óvodával is bővült az intézmény.

Hogyan kötődik az iskolához a Rákóczi Szövetség? Milyen szerepe van a diákok életében?

A Rákóczi Szövetség azt a célt szolgálja, hogy megismertesse a fiatalokkal, a magyarság értékeit, határon innen és túl. A mi iskolánkban működő Rákóczi alapszervezet hatvan tagból áll, ezzel az egyik legnagyobb az országban. Amellett hogy részt veszünk a szövetség központi ünnepségein, rendezvényein, vezetőképző táborain, a diákok maguk is szerveznek előadásokat néprajzi és történelmi témákban. Fontos, hogy megismerjük a gyökereinket, hogy mi magyarok milyen kultúrával, történelmi háttérrel rendelkezünk. Lényeges még, hogy a határon túli magyarokat is megismerjük. Volt egy országos rendezvényünk, „Gyúrjuk körbe a Kárpát-medencét” címmel, amire Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és magyarországi városokból érkeztek hozzánk diákok. Megismertettük velük szűkebb pátriánk kultúráját, a kolbászkészítést, Békéscsabát is megismerték, és egy jó hangulatú diáknap kerekedett ki belőle.

 Mit tanácsolna ebben a speciális helyzetben, azoknak a diákok és szülőknek, akik esetlegesen már nehezen viselik ezt az oktatási formát és ebből adódó problémákkal küzdenek?

Azt üzenném, hogy tartsanak ki, mert nem feltétlen az oktatással van a legfőbb probléma, hanem azzal, hogy otthon vagyunk és teljesen megváltozott a napi ritmusunk és az életvitelünk. Most nyitnak az iskolák az óvodák is, ki lehet menni a szabadba, egyre jobb idő van, szóval kitartást. Már nem tart sokáig.