Szakkollégiumot indítanak! – interjú a PROKON alapítóival

A napokban jutott el hozzám a hír, hogy a nemrég 6. születésnapját ünneplő PROKON tagjai új projektbe fogtak: megalapítják az ország első politikatudományi szakkollégiumát. A kezdeményezés kapcsán összehívtam a szervezet három alapító tagját, hogy kifaggassam őket, mi is ez az egész, mik a céljaik. A beszélgetésre – stílusosan – egykori egyetemünkkel, az ELTE ÁJK-val szemben működő Vén Diák Étterembe ültünk be.

Honnan érkeztetek ide, az interjúra? 

Vizvári Soma: Most éppen a „senkiföldjén” állok. De a viccet félre téve, azt el tudom mondani, hogy három éve a sajtóban dolgozom, hol újságíróként, hol sajtósként.

Császár Peti (pincérnek): Egy mentes ásványvizet kérek, köszönöm! (nekünk): Én a Miniszterelnökségről jöttem.

Klesch Dávid: Én pedig az Országgyűlés Hivatalából érkeztem.

Tehát mind a szakmában dolgoztok ezek szerint, a politológus diplomátokat hasznosítani tudtátok a munkaerő piacon.

Peti, Dávid: Igen, a PROKON-nak is köszönhetően!

Van olyan a barátaitok között vagy a családi körben, akinek bizonyítani kellett, hogy igenis, el lehet helyezkedni ezzel a diplomával? Felmerült ez bennetek, amikor a munkahelyetekre bekerültetek?

Dávid: Ha rosszmájú szeretnék lenni, azt mondanám, az ELTE ÁJK falain belül a jogászoktól folyton azt kellett hallgatni, hogy nem lesz munkánk, sőt ezt még dalba is foglalták. Ezért nagyon örültem neki, amikor elkezdett beérni munkánk gyümölcse és hirtelen kiderült, hogy politológusként is el lehet helyezkedni, csak akarni kell. De mi, kvázi az első fecskék közé tartozunk ebből a szempontból, nem tudom, hogy a jogászok dalai később változtak-e.

Peti: Igazából bizonyítási vágyam nem volt. Inkább csak azt kívántam megerősíteni a szüleimnek, meg annak a háttérnek, ahonnan jövök, hogy megérte a sok befektetett munka, hogy még ezzel az általában nem annyira túlbecsült diplomával is számolhatnak velem. A politológia egyfajta perspektívát adott, amit a saját magad talentumával és személyiségével összekapcsolva tudsz hasznosítani. Ez a jó ebben, hogy mi mind máshogy, de ugyanazt az alapot tudjuk használni.

Soma: Nem akartam bizonyítani soha senkinek. Mivel érdekel és szeretem csinálni, ezért hála a jó Istennek meg tudok belőle élni jelenleg.

2014-ben alapítottátok a PROKON-t. Akkor gondoltatok erre, hogy akár egy ilyen beszélgetés jön össze, ahol így értékelitek magát az egész szakot, a diplomátokat a politológus létet?

Peti: Annyit láttam akkor ebben, hogy Dávid nagyon lelkes és van egy víziója. Maga köré gyűjtött embereket, akikben látott valamiféle potenciált, és volt egy ösztönző erő ebben az egészben, hogy a diplomán túl tegyünk szert olyasfajta tudásra, ami nem csak a saját épülésünket szolgálja. Hanem vissza tud adni valamit a közösségnek; annak a gondolkodásmódnak, amit ez a csapat elkezdett képviselni.

Soma: Nyilván összejártunk barátokként, nagyon sokat beszélgettünk, tele voltunk ötletekkel, elképzelésekkel, fantáziával. Aztán szépen lassan feltettük magunknak azt a kérdést, miért ne lehetne ezt beterelni egy olyan csatornába, ahol ez a sok input eredményesen egy output-tá alakul. Ne csak az a fajta „bölcsészátok” legyen belőle, hogy egy sör mellett megfejtjük a világot, aztán másnap már nem emlékszünk semmire.

Dávid: Igen, de akkoriban egyáltalán nem voltak divatosak ezek a kezdeményezések. Voltak persze „ősi” szervezetek, az egyetem kötelékében, de az más volt, mint a mi csapatunk. Nomen est omen én ezt vallottam, ezért nem olyan nevet kerestünk, ami azt jelenti, hogy valami egyetem, tehát nem azt a nevet kerestük, ami bezárja, hanem azt, ami velünk együtt változhat, felnőhet. Kérdésedre válaszolva azon, hogy lesz-e valaha velünk interjú, nem gondolkoztunk. (nevet)

Ezek szerint újra belevágnátok. Hat év alatt nem változott annyi minden, hogy ma már ezt rossz ötletnek gondolnátok?

Dávid: Persze hogy belevágnánk!

Peti: Még lehet, hogy többet is tennék bele!

Soma: Egyelőre még nem húztuk ki sehol annyira a gyufát, hogy megbánjuk…

Ti hárman vagytok lényegében aktívak az alapítók közül, ez hogy alakulhatott így? Egyáltalán hány taggal indult a működés?

Dávid: Hét! Heten voltunk…

Peti: Nyolc!

Dávid: Hét! Nem, nyolc. Tényleg! Nyolc. Nyolc taggal indultunk, hárman maradtunk. Egyrészt el kell fogadni, hogy bizonyos állomásokon valakinek magasabb prioritást élvez az életében egy másikfajta tevékenység, ez teljesen akceptálható dolog, természetes. De ez nem jelenti azt, hogy őket nem látjuk ugyanúgy szívesen, ha találkozunk velük.
Egyszerűen szólva: a szervezői munkában már nem vesznek részt, itt Fannira gondolok elsősorban. De persze voltak olyanok is, akik nem értettek egyet a többségünkkel – ez is egy természetes dolog – és jobbnak látták, ha békésen, de elválnak útjaink. Természetesen köszönjük nekik is az összes befektetett munkát. Azt hiszem, ahhoz hogy eljuthassunk ide – az interjú apropójára kitérve, hogy szakkollégiumot tudunk alapítani – mindenki beletette a saját maga tégláját ebbe a várba. Így vagy úgy, bármilyen tapasztalat formájában is, és ez nagyon sokat számított.

Peti: Erre nehéz mit mondani, mert az idők folyamán változott, ki mennyit tudott beletenni és mit várt az egésztől. Az, hogy mi most itt vagyunk, szerintem annak köszönhető, hogy ez nem csak szakmai tevékenység, hanem volt mellette egy baráti közösség is, amely karakterfejlődésünket is szolgálta, meg bátorított. Nekem személyesen ez mindig olyan volt, hogy Dávidra „nagytestvér-szerűen” tekintettem…

Dávid: Nagytest – vér! (nevet)

Peti: (…) ösztönző volt, hogy ő egy bátor lépést tesz egy közösség megszervezéséért. Somával meg az egyetem elejétől kezdve jókat beszélgettünk nagyon sok témában, kellő nyitottsággal.

Soma: Nyilván az nem véletlen, hogy pont mi hárman maradtunk. Bár a munka miatt ritkábbak a találkozások –,  de ha összefutunk, akkor rákérdezünk, mi újság, hogy vagy, mikor jössz át. 

Peti: Ja, igen!

Soma: Petivel is próbáljuk megszervezni a találkát, már egy hete…

Ez lett belőle!

Soma: Na de a lényeg, hogy érdeklődünk egymás iránt, ez máig így van. Azt hiszem, hogy ezzel nem sértek meg senkit, de az alapítók közül talán nálunk volt meg ez a legerősebb kötelék… és ez mindenképpen kell ahhoz, hogy bizalmi viszony alakuljon ki.

Most hány taggal működik a szervezet? 

Peti: Budapesten, vagy országosan?

Miért, országosan is működik? (nevetés)

Dávid: Mi is volt a kérdés? Sokat nevetünk… Tehát alapszervezeteink jelenleg működnek Budapesten, Szegeden, Miskolcon és Kolozsváron, összesen nagyjából 60 taggal, de ennél csak többen leszünk.

Nyolcból hatvanfőssé nőtte ki magát a szervezet. Mi változott még ebben a hat évben a PROKON környékén? 

Dávid: Itt indult az ELTE-ÁJK falain belül, aztán kilépett Budapestre, többféle egyetemistával, vagy már végzettekkel, aztán Budapestről a vidéki nagyvárosokba, a jövő héten pedig több bejelentés lesz… de ez egyelőre maradjon meglepetés!

Említetted előbb a szakkollégiumot… hová illesztenéd ebben a folyamatba? 

Dávid: Azzal párhuzamosan, hogy a PROKON egy ifjúsági szervezetté vált, amely szerte a Kárpát-medencében működik, szeretnénk a politikával foglalkozó hallgatóknak olyan dolgokban segíteni, amire van rálátásunk. Ez lesz a szakkollégium, Magyarország első politikatudományi szakkollégiuma, sőt az ilyen jellegű első egyetemközi intézmény lesz országos szinten. Ez mélyítés az egyetemek irányába, de nem ifjúsági jellegű elsősorban, hanem kis egyetem próbál majd lenni az egyetemekben.

Ezek szerint ti a szakma jövőjét optimistán látjátok. Hogy válik el a politikatudomány és a politikában való dolgozás? Elválik-e egyáltalán egymástól? 

Peti: Szerintem el tud válni. A képzés során megszerzett tudástőke egy elméleti alapot, látásmódot adott, amelynek birtokában különböző utakon indulhattunk el. Van olyan, akit ez az út a tudományos kutatás felé vezetett, míg mások a közélet, közszolgálat felé fordultak. Ez a sokoldalúság tesz optimistává a szakma jövőjével kapcsolatban. Az viszont egyértelmű, hogy nem lehet tudományos kutatást végezni a politikai gondolkodás legalább részleges megértése nélkül. Ez a politikai gondolkodásmód pedig olyan erőforrás, amely más tudományterületen is felhasználható.

Dávid: Szerintem ez a kérdés, amire rátapintottál, nagyon régi kérdés itt, az egyetem falai között. Amikor 2010-ben elkezdtem az alapképzést, akkor az volt a határozott kiindulópont, a tanárok direkt és indirekt hozzáállása, hogy a politikától a politikatudományt mereven el kell választani, tehát úgy kellene itt az egyetem falai között beszélgetni politikáról, hogy nem beszélgetünk politikáról. Annak, aki ide járt, ez nagyon ismerős lehet. Mindenki nevetett a folyosón, ezen élcelődtünk. Aztán ez szépen lassan felrepedezett, mert egyszerűen megváltozott a trend. Amikor én felvételiztem, akkor talán hárman jelöltük első helyre a politológiát, az emberek nem ide akartak jönni; azok kerültek be, akik jogra, vagy pszichológiára, vagy nem is tudom hova nem kerültek be. 

Ahogy érkeztek az új évfolyamok, úgy növekedett azoknak az aránya, akik tudatosan ezt a szakot választották. Lehetséges, hogy ez a környezet is kellett ahhoz, hogy egy PROKON-szerű szervezet működni tudjon. Érdekes módon addig csak a „bulizós szervezetek” éltek meg. Hiszen akik jól akarták érezni magukat, azok egy jó buli szervezése miatt jártak össze. Mi pedig már azért kezdtünk összejárni, hogy hát… hátha lesz munkánk. (nevet)

Soma: Vagy csajunk!

Dávid: Biztos, hogy volt olyan is, aki ezért jelentkezett, mert látta, hogy itt szép lányok meg fiúk vannak (nevet)… De visszatérve az eredeti kérdéshez: A politika és a politikatudomány ma már nem kettéválasztható. Minden egyetemi szervezet bonyolít közéleti eseményeket; megnyittatják az egyetem kapuit (és falait) politikusok előtt, hogy ők bejöhessenek, elmondhassák, amit gondolnak. Szerveznek vitákat (mi is sokat szerveztünk!) Belső képzéseket szerveznek (ezt is mi is megtettük!). Ez a tendencia szépen lassan összemosta a határvonalat a két terület között. Ettől függetlenül az akadémiai tudás megszerzése és a politikában való munkához vezető út nem ugyanaz az út, ez utóbbihoz tartozó intézményi garanciát „az akadémia” saját magának mindmáig fenntartotta, ezt személyek védik, akik saját magukat képviselik, és nem tudnak kilépni ebből…

Soma: Azt fontos megjegyezni, hogy egyikünk sem tudós ember, nincs ilyen fokozatunk, talán nem is vagyunk túl motiváltak abban, hogy erre vegyük az irányt… Az viszont nyilvánvaló, hogy szeretünk elrugaszkodottabb, elméleti dolgokat olvasni, nem leszünk belőle doktorok, de szerintem egy szakkollégiumnak az is feladata, hogy ezt támogassa…

Fotós (időközben elkészítette a képeket): A szakkollégiumnak vannak tanárai, gondolom…

Soma: Pontosan! Nem mi akarjuk itt megtanítani az embereket valamire, amiről nincs képzettségünk. De van gondolatunk arról, miként lehetne egy elsőévesnek mélyebb tudásra szert tennie! Nem a fokozatokat célozzuk, hanem úgy akarunk eligazodni a napi munkában, hogy közben azért távolabbra lássunk a mindennapoknál. Sok kérdés bennünket is foglalkoztat. Ezekre a kérdésekre úgy van esélyünk válaszokat kapni, ha nem csak egyetemi előadásokra járunk be – mert az tényleg arra jó, hogy még több kérdésünk legyen…

Dávid: Ráadásul, mivel még nem volt dedikált politikatudományi szakkollégium, azért az a jelenség sem verhetett igazán gyökeret, hogy tanár és diák között olyan mentori kapcsolat alakuljon ki, hogy könnyebb legyen a tudományos pályát propagálni. Azzal szembe kell néznünk, hogy megélhetés szempontjából, ha valaki BA diplomával elhelyezkedik – a PROKON-osok többsége ezt megteszi – akkor előfordul, hogy olyan kezdő fizetést tud kiharcolni magának, amivel elégedett. A tudományos pálya ezzel szemben nagyon hosszú és nehéz is elvégezni. Egy szakkoli segít eldönteni, hogy egy diák merre induljon el.

Soma: A kollégista könnyebben hozhat majd jó döntést arról, hogy hozzá melyik pálya illik.

Dávid: Igen, talán érdemes azt is felismerni, hogy akinek a lelke nem eléggé erős ahhoz, hogy politikai munkát keressen…

Soma: Vagy a gyomra!

Dávid: Sokszor ők veszik az irányt a tudományos pálya felé, de ez nem jelenti azt, hogy alkalmasok is rá. Ez viszont nagyon nehéz döntés tizennyolc évesen. Érettségi után nagyon kevesen vannak, akik tudják, mit kell választaniuk. Eljönnek az emberek, a semmibe fejest ugranak, majd öt vagy nyolc év múlva –  a PhD-val együtt – jön rá arra, hogy rossz lóra tett.?

Mit üzentek az elsőéveseknek, vagy azoknak kik esetleg elbizonytalanodtak?

Peti: Azzal bátorítanám őket, hogy most megvan az esélyük arra, hogy mindaz, amit mi megélhettünk a PROKON-ban – az egymást bátorító, segítő barátságok, a közös tapasztalatszerzés és szakmai fejlődés – az a szakkollégium keretei között biztosítva lesz számukra a tanulmányaik alatt. Ezt azért mondom, mert érződik, hogy sokan a politológus diplomával nem tudnak mit kezdeni. A PROKON-ban ösztönző közösség mellett oktatási, tudományos cikk-, és újságírási, illetve kutatási lehetőségek várnak rájuk, amelyek mind segíthetnek a politológus-lét megértésében.

Soma: Ezerféle okból lehet az, hogy valaki elbizonytalanodik. Azt gondolom, ha már elkezdi valaki, és idővel elbizonytalanodik, akkor adjon még egy esélyt ennek a politológia dolognak, mert sok mindent lehet vele kezdeni. Nem úgy kell gondolni rá, hogy pontról pontra megtanítják neki a titkos receptet, hanem nyitott szemmel kell járni, és pallérozni kell az elménket folyamatosan. El kell járni emberek közé, a kocsmázós részt is ki kell élvezni, és rengeteg dolgot ki kell beszélni. Nem véletlen, hogy Szókratész se írt le semmit abból, amit tanított, hanem beszélgetett a tanítványaival. Ezért nekünk sem szabad lebecsülnünk a beszélgetések fontosságát, erre pedig egy egyetemnél alkalmasabb hely nincsen.

Akkor miért jelentkezzenek az elsőévesek a szakkollégiumba, Dávid? 

Peti: Ott van még az, amit a Dávid mondott korábban, sokan azt gondolják, hogy majd politológusként mindenhez (is) érteni fognak. Ez nagy belátásbeli hiba. Viszont ha becsülettel odateszed magad, – erre szerintem ez a szakkollégium is ösztönzi majd a diákjait –  akkor ez igenis egy versenyképes tudást tud adni! Egy tök jó alapot ahhoz, hogy ehhez még valami mást is felépíts! A munka, a közösség, a rendezvényeink sokszínűsége, a kerekasztalok, amiket tarthattunk, és amelyeken bármiről szabadon lehetett beszélni, engem mindig megerősítenek abban, hogy igen, ezt így kell csinálni! Nagyon jó döntés volt részemről ez az egész, és örülök, hogy például Dávid ezt meglátta. Ez a lehetőség a mostani fiatalok számára is adott!

Dávid: Szerintem teljesen természetes, ha valaki az útja során többször, több mindenben elbizonytalanodik, ilyen esetekben jön nagyon jól egy olyan közösség, mint a PROKON. Ha eljön valaki a PROKON Szakkollégiumba, akkor azt tudjuk garantálni, hogy minden olyan tudást megszerez, amire szüksége lehet, ha a szakmájában akar elhelyezkedni. De nem ezt szeretném első sorban garantálni. Hanem azt szeretném mondani minden jelentkezőnek, vagy aki ezt fontolgatja, hogy nem csak ehhez talál majd társakat, barátokat hanem ahhoz is, amikor másfajta elbizonytalanodás lesz az életében, akkor is mellette leszünk. A PROKON ezzel több, mint más szervezetek, amiket én ismerek.

 

Fotók: Győrfi Dániel