Merre tovább Merkel után?

A német pártverseny sok évtizeden keresztül könnyen megérthető volt. A CDU/CSU pártszövetség hegemóniája megdönthetetlennek tűnt, hiszen a második világháború után kialakult politikai kultúrából adódóan jobboldaliként is könnyen szövetkeztek a baloldali SPD-vel, így bevetté vált, hogy e két párt szinte teljes egészében leuralta a törvényhozást és a kormányzást. A német politika fundamentuma sokáig a szélsőségek teljes hiánya volt, hiszen a kommunista utódpárt, a Die Linke az egykori NDK területén kívül nemigen tudott támogatottságot felmutatni, az AfD pedig egészen 2013-ig nem is létezett. Azonban, a korábban leírt mondatok egyáltalán nem állják meg a helyüket 2020-ban. Fokozza mindezt még az is, hogy a zöld irányvonalat képviselő Grüne akkorára nőtt, hogy lehagyta az SPD-t és megközelítette a CDU-t. Ebből adódóan a következő szövetségi választáson előfordulhat az is, hogy az új kormány az SPD vagy a CDU megkerülésével alakul meg a zöldek közreműködésével. A német pártrendszer jól láthatóan átalakulóban van, a folyamatok megértéséhez pedig Bende Balázst hívtuk segítségül, aki az MTVA vezető külpolitikai újságírója. A beszélgetés során megvizsgáltuk a német belpolitikai helyzetet és a pártversenyt, Merkel kormányzását, lehetséges utódait, a német médiát és azt, hogy Közép-Európának milyen forgatókönyv kedvezhetne a legjobban.

A “Merre tovább Merkel után?” címet viselő szakmai beszélgetésünk moderátora egyesületünk tagja, Kreft-Horváth Márk volt, aki a legfrissebb német pártpreferencia-kutatások ismertetése után fel is tette rögtön az első kérdést: Mi az oka annak, hogy az utóbbi években gyökeresen átalakulni látszanak a német erőviszonyok?

Bende Balázs úgy látja, a német emberek mást akarnak, mint amilyen az utóbbi néhány év volt. Habár 2005 és 2015 között Merkel nagyon sikeres kormányzást folytatott, a bevándorlásra adott válasz láthatóan nem elfogadható a nép számára. Annak ellenére, hogy a német média közvéleményre gyakorolt hatása mindig is jelentős volt, jelenleg úgy tűnik, hogy kisebb mértékben valósul meg e funkciója. Most az emberek a bőrükön érzik, hogy bizonyos dolgok rossz irányba haladnak. – jelentette ki Bende Balázs. A keleti régió gazdasági integrációjának elmaradása, a migráció átgondolatlan támogatása, a költségvetésből kiszakított tortaszeletek ennek finanszírozására olyan általános elégedetlenséget generált, aminek hatására megjelentek az alternatívát kínáló pártok. A Die Linke a legfrissebb kutatások szerint egy Bundestag választáson körülbelül 9-10 százalékot érne el, míg az AfD-t 10-15 százalék közé mérik különböző intézetek. Jól látható, hogy az általános elégedetlenség egy valós probléma: a német társadalom 20-25 százaléka (közel egynegyede) „szélsőséges” pártokban látja az alternatívát. Történik mindez úgy, hogy a német pártok és a média egyaránt „üldözi” az AfD-t. Nem vesznek róluk tudomást, pedig jelen vannak a tartományi törvényhozásban és a szövetségiben egyaránt. Teszik mindezt úgy, hogy a demokrácia egyik esszenciális alapköve pont a nép által szabadon választott képviselet.

A beszélgetés során elhangzott az is, hogy a CDU legjelentősebb problémáit nem csak identitás- és programválság képezi, hanem a vezetői válság is. Annagret Kramp-Karrenbauer (a továbbiakban: AKK) tavalyelőtt  megválasztott elnöke nem sokáig gyarapíthatta a párt történelmét, a „thüringiai fiaskó” után lemondott tisztségéről (ügyvezető elnökként marad az új elnök beiktatásáig), így a pártvezetői szék újra szabaddá vált. De ki töltheti be valójában azt az űrt, amit Merkel távozása után hagyott maga mögött? E sorok írása közben csak két névvel kell komolyabban számolni, annak ellenére is, hogy három hivatalos induló van (korábban még ennél is több lehetséges jelölttel számoltak). A szakértők szerint a legesélytelenebb jelölt Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának vezetője. Hitvallása szerint a célja az, hogy a párt megmaradjon jobbközépen, elhatárolódjon a szélsőségektől és párbeszéd kezdeményeződjön Németország keleti és nyugati része között. Erős középrétegről vizionál, csökkentett adóterhekkel és fontos szempont számára a klímavédelem, az éghajlatváltozás elleni harc. A két esélyes jelölt ebben a pillanatban viszont Friedrich Merz és Armin Laschet. Merz, korábbi CDU-frakcióvezető épphogy, 47 százalékos eredménnyel veszített AKK ellen a legutóbbi elnökválasztáson. Ő a CDU konzervatívabb oldalához tartozik, az ő programja az AfD-hez átvándorolt szavazók visszacsábítását célozza, valamint a CDU visszatérítését a történelmi jobboldalra – ahová liberálisok és konzervatívok is szívesen tartoznak -, így annak elemei a bevándorlás szigorítása és a klímavédelem. Hangsúlyozta, hogy amíg ő a megújulást, addig ellenfele a merkeli irányvonal folyamatosságát jelentené. Azonban úgy tűnik, hogy mégis a másik jelöltet, Laschetet tartják az esélyesebbnek, hiszen benne sok politikus és szakértő egy integratív személyt ismert meg, ami nagyon hasonlít Merkel politikai személyiségéhez. Jelenleg ő Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, aki egyébként  szövetségesének a liberálisokat tartja, ráadásul pont egy vörös-zöld koalíciót tudott legyőzni jobboldali alternatívát kínálva a tartománya választópolgárainak. Párton belül a centrista-liberális szárnyhoz tartozik, amit Merkel is képvisel (erős kontraszt Merzzel szemben, aki  pont a konzervatív szárnyat képviseli) és az sem elhanyagolható tény, hogy Németország legnépesebb tartományi CDU-szervezete áll mögötte, az ő voksaik pedig mindenképpen kelleni fognak egy párton belüli elnökválasztáson. Korábban még Jens Spahn neve is az esélyes indulók listáján szerepelt, azonban mostanra már nyíltan Armin Laschetet támogatja. Fontos megjegyezni, hogy Spahn már próbált egyszer CDU-elnök lenni, pont akkor, amikor éppen AKK-t választották a párt élére. Ma ő Németország egészségügyi minisztere, korábban pedig a szövetségi Pénzügyminisztérium államtitkára volt. Érdekesség, hogy nyíltan bevándorlásellenes és homoszexuális (A CDU elnöki tisztségét korábban még nem töltötte be ilyen személy). Ha most nem is, a jövőben mindenképpen számolni kell vele, hiszen  amellett, hogy folyamatosan szerepel, kerüli a nyílt konfrontációt és ügyesen köt politikai alkukat. Támogatásáért cserébe az elnökhelyettesi pozíciót ajánlotta fel neki Laschet esetleges győzelme esetén. Fontos még megemlíteni Markus Södert, aki a bajorországi CSU elnöke és a tartomány miniszterelnöke. A második világháború utáni Németországban mindössze kétszer indítottak bajor jelöltet szövetségi választásokon, azonban mind a kétszer sikertelenül, így úgy tűnhet, hogy Söder már a startvonalnál hátrányból indulna. Előnyére szól viszont az, hogy a bajor politikában tanulta ki a mesterséget, ahol valóban komoly harcok dúlnak egy utódláskor,  személye  nem elhanyagolható.

A Merkelt követő világról való beszélgetés végén körbejártuk azt a kérdést is, hogy vajon Magyarországnak, illetve stratégiai szövetségeseinknek Közép-Európában ki lenne a megfelelő választás? A puding próbája az evés – tartja a mondás – az azonban kijelenthető, hogy ezt a kérdést mindenképpen a gazdasági oldaláról érdemes megközelíteni, tekintettel a permanens német gazdasági prosperitásra. Laschet Németország egyik leggazdagabb tartományának vezetője, Merz sok-sok évet húzott le a piaci szektor nagy cégeivel együttműködve ügyvédként és menedzserként, így talán nyugodtan kijelenthető, hogy a leendő CDU-elnök az együttműködésre fog törekedni Közép-Európa országaival. Ráadásul mindketten elhivatottak abban a kérdésben, hogy az illegális migrációt vissza kell szorítani és a bűnözés ellen komolyabban kell fellépni, ami illeszkedik a közép-európai narratívához.

Végezetül szó esett a német médiáról is, ahol elhangzott, hogy a XXI. századi szellemi trendeknek tökéletesen megfelelő magatartási formákat képviseli: liberális és politikailag korrekt. Nagyon figyel arra, hogy az ország nem őshonos lakosságát még véletlenül se sértse meg, tudósításaik az integrációra vannak hangolva (lásd: Media School Hamburg kutatása) és a demokrácia nevében a politikai pártokhoz hasonlóan még az AfD-t is Luciferként kezeli.

 

kép forrása: bild.de