Vörös karszalaggal Dalmáciában

Augusztus első hete, horvát tengerpart, a Dubrovnikhoz közeli Cavtat városában. A jól bevált magyar szokásoknak megfelelően autóval, az éj leple alatt. Becsekkolás után első utunk természetesen a tengerparti bárba vezet. Ellátásunk magába foglal ugyanis egy rövid listányi italt, melyeket napközben térítésmentesen fogyaszthatunk. Választásom egy viszkire esik, azonban a pultos kérésemre a karszalagomra mutatva, sajnálkozva közli: „red only”, miszerint én a zöld karperecemmel nem fogyaszthatom ezt a fajta májmérget.

Ekkor kezdjük el vizslatni, hogy vajon kik azok a bizonyos kiválasztottak, akik piros karszalaggal járnak, hisz mi foglalásunkkor nem találtunk „red super service” opciót. Nagyjából egy nap kételkedés után nyugtáznunk kell magunkban, hogy bizony megkülönböztetett jelzéssel francia vendégek nyaralnak itt Horvátországban – és nem is kevesen. Sebaj, így legalább a nyaralás alatt sem maradunk társadalomtudományoskodás nélkül.

Valóban nehéz elhinni, hogy a híres Riviériájuk helyett inkább iderepülnek a franciák a horvát tengerpartra. Kezdetben még elméleteket gyártunk, hogy biztos svájciak, vagy belgák, esetleg Luxemburg, dehogy ennyi francia itt nyaral, az nem létezik. Azonban rá kell, hogy jöjjünk: mégis létezik, van persze többek közt egy 6 fős belga csapat is, azonban ők – kaján vigyorral a szájuk szélén – angolul kommunikálnak a francia animátorokkal. Igen, animátorok is vannak, az egység jegyében piros pólós frank, szórakoztató különítmény. Minden van itt, mi szem-szájnak ingere: esti filmvetítés, white party, jazz-est, természetesen mind francia nyelven. A helyi horvát animátorok is tevékenykednek azért, miután a „vörösök” előadták mondandójukat, ők is beszélnek. Rendszerint horvátul, aztán angolul, majd németül szólnak a közönséghez. (Azt talán mondanom sem kell, hogy a francik nem szólalnak meg idegen nyelven, ha nem muszáj.)

Óhatatlanul is el kell gondolkozzak, vajon ma franciaként én szívesen nyaralnék-e a Côte d’Azuron, például Nizzában. A válaszom, mondjuk 4-5 évvel ezelőtt sokkal határozottabb lett volna, mint ma. A büszke Franciaország ugyanis az utóbbi időben egyre gyakrabban válik terrortámadások elszenvedőjévé. Nem az én dolgom, hogy meghúzzam azt a bizonyos párhuzamot a bevándorlás és a terrorcselekmények megszaporodása között, mint ahogy az se, hogy fejtegetésekbe kezdjek a közel-keleti francia szerepvállalás, és a célzott, megtervezett terrortámadások kapcsolatáról. Amit én látok: a 2015-ös év a Charlie Hebdo szerkesztőségében dzsihádista vérengzéssel kezdődött (17 halott), majd ugyanaz év végére, novemberre jutott egy 128 halálos áldozatot követelő támadássorozat Párizsban. Úgy tűnik az idei év sem alakul jobban, júniusban egy magát az Iszlám Állam katonájának valló férfi egy rendőrtisztet ölt meg a Párizshoz közeli Magnanville-ben, majd július 14-én a már említett Nizzában hajtott kamionnal a tömegbe egy tunéziai származású férfi, 84 embert gyilkolt meg. Alig telt el tíz nap, július 26-án az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, két fiatal, arabul imádkozó férfi egy keresztény papot gyilkolt meg. Ezen események alapján, Franciaország manapság valóban nem tűnik biztonságos, nyugodt üdülésre alkalmas helynek.

És ahogy érzékeltem, ezt egyre több francia is így gondolja. Inkább elrepülnek ide, a Balkán szélére, és töltenek el itt egy-két nyugodt hetet, vörös karszalaggal a csuklójukon.

Kép forrása: cavtatapartments-olea.com

Be the first to comment

Leave a Reply