A menetelő köztársaság 2. – Franciaország elmúlt hetei

Két hét elteltével ismét jelentkezünk országjelentésünkkel, melynek célkeresztjében ma újra Franciaország áll. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy szavaztak a francia munkatörvénykönyv módosításáról.

Ezen a szálon tovább haladva szeptember 21-én szakszervezeti tüntetéseket tartottak az elfogadott munkaügyi rendeletek ellen, melyek nagyobb visszhangot nem keltettek, hiszen mind a szocialisták, mind a republikánusok lényegében irreleváns álláspontot képviselnek a kérdésben. Előbbi belső problémáival küzd, míg utóbbinál decemberben lesz az új elnökválasztás, tehát nem igen akarnak addig a média középpontjába kerülni, másrészt nyilatkozataikból leszűrhető, hogy nem annyira idegenek tőlük az újonnan elfogadott rendeletek. Azonban a szélsőjobb és szélsőbal radikalizálódására lehetett számítani. A Jean-Luc Mélenchon által vezetett La France Insoumise párt szervezett szeptember 23-ára egy tüntetést, melynek a rendőrség szerint 30 ezer, a szervezők szerint 150 ezer résztvevője volt, tehát valahol a kettő között lehet az igazság. Azonban ezen sikeren felindulva, úgynevezett „cassarolade”-kat engedélyezett a párt támogatói számára szeptember 30-ára. Ez egy tüntetésforma, ahogy a neve nehézkesen, de utal rá, nagy hangzavarral jár. Maga a szó- cassarole- lábast jelent, a tüntetők tehát a lábasokat, tágabb értelemben minden fém háztartási eszközt felhasználva, minél nagyobb zajt csapva adnak hangot elégedetlenségüknek. Összességében elmondható, hogy ezeken a megmozdulásokon kívül nagy ellenszegülésbe nem ütköztek a rendeletek, így nyugodtan mehetett a szenátusi választás, amely az elmúlt időszak legmeghatározóbb eseménye volt.

Szeptember 24-én a 348 fős Szenátus majdnem felét, 171 szenátort választott meg közvetett módon, hat évre az elektori testület. Négy nagy kérdés merült fel még az eredmények előtt.

  1. Meg tudják-e őrizni többségük a Republikánusok?
  2. Hány helyet szerez az En Marche (LRM)?
  3. Kik lesznek a jelöltek?
  4. Megújul-e a Szenátus?

Ezeknek a tükrében izgatottan várhattuk az első exit poll-okat. Mára már tudjuk a fix eredményeket is. A republikánusok 7 hellyel többet szereztek, így 146 szenátorukkal élvezik a többséget. Utánuk a szocialisták jönnek, ők 8 hellyel kevesebbet szereztek meg, így csak 78 szenátort adnak. A harmadik legerősebb párt meglepő módon a centristák lettek, akik 7 szenátorral többet adtak, így jelenleg 49-en képviseltetik magukat. Míg Emmanuel Macron pártja, az LRM nem, hogy átütő sikert nem ért el, de még 8-cal kevesebb széket is szerzett, tehát 21 szenátorral rendelkeznek. Mit is jelent ez a sok adat a fenti kérdések tükrében?

A Republikánusok nem csak, hogy megőrizték, még növelték is többségüket, mely jelzésértékű az LRM számára, hiszen így a nemzetgyűléssel szemben lesz egy ellensúly, méghozzá a Szenátus. 21 hely a nyár eleji győzelmek tükrében édes-kevés az LRM számára, így ez alapvetően vereségként értékelhető Macron és pártja tekintetében. A jelöltek személye itt kevésbé érdekes, ez még neveik nyilvánosságra kerülése előtt volt számottevő, hogy mondjuk korábbi államnők és férfiak, mennyien és kinek az oldalán indulnak – de itt nagy meglepetés nem történt. Azonban az utolsó kérdésre már érdekesebb a válasz, mert maga a Szenátus összetétele nem újult meg, de a Szenátus helyzete új.

Gondoljunk csak bele: az eddigi Macron-i politika sok mindent mutatott, de főképp azt, hogy teljesen új irányt jelent az elmúlt időkben megszokottakhoz képest. Úgy, hogy a nemzetgyűlésben gyakorlatilag nincs ellenzéke, a Szenátus maradt még az egyetlen erős politikai intézmény, amely ellensúlyozhatja politikáját. Ami pedig elengedhetetlen, mert jó kormányzáshoz, jó politizáláshoz, ahogy a történelem bebizonyította, fékekre, ellensúlyokra, és erős ellenzékre van szükség.

Belpolitikai szempontból még egy nagy történés emelhető ki, a 2018-as költségvetés bemutatása. Macron elnöki kampányának fontos része volt a francia költségvetés megreformálása, ígéreteket tett a társadalmi hozzájárulás rendszerének átalakítására (CSG), az ingatlanadó újragondolására (ISF), továbbá a francia államháztartási hiány csökkentésére. A szeptember 27-én bemutatott költségvetés azonban eltér az ígéretektől. Ahogy Bruno Le Maire, pénzügyminiszter nyilatkozta, „a költségvetés elsődleges célja, hogy felgyorsítsa Franciaország gazdasági változásait.” Ennek egyik első segédlete, hogy 10 milliárd eurós adócsökkentésre tettek javaslatot, ami gyorsítaná a növekedést és elősegítené a munkateremtést. Emellé viszont társul 15 milliárd eurós költségvetési megszorítás is. Mindezek mellett továbbá 2 milliárd euróval többet szánnának hadi kiadásokra, ami a kialakult helyzetben érthető, elég a NATO-ra, vagy a terrorizmusra gondolnunk. A korábban említett ígéretei nagy részét kisebb-nagyobb sikerrel belevitte a költségvetésbe: legellenszenvesebb a CSG járulék emelése, mely főként a nyugdíjasokat érinti hátrányosan, ezért tüntettek is szeptember 28-án. Végezetül, mindezeknek a célja, hogy a német kormányt megnyugtatva, 3% alá vigyék a francia háztartás hiányát.

Európai szempontból fontos esemény Macron szeptember 26-án, a Sorbonne-on elmondott beszéde. Itt hangoztatta, hogy ő csakis egy többsebességes EU-t tud elképzelni működőképesnek, melynek motorjai Párizs és Berlin. Ennek egyik pontja a biztonság és védelem, melyet egy közös európai bevetési csoport létrehozásával, kvázi tehát egy közös haderő felállításának első lépésével kezdene. Ehhez logikusan társul közös kiképzés, közös pénzügy is erre a célra. Külön kiemelte a terrorelhárítás egységesítését, azonban ennek vezetéséről nem nyilatkozott. A migrációval kapcsolatban szeretne létrehozni egy közös „irodát”, amely elbírálja a menekültkérelmeket, illetve egy európai határőrséget is. Ismételten ennek a vezetéséről nem beszélt. A gazdasági kérdésekben már sokkal inkább erőszakosabb javaslatokat hallhattunk, itt kijelentette, hogy egy közös pénzügyminiszter megszavazása szükséges az eurózónához, illetve, hogy ehhez egy demokratikus ellenőrzést kell létrehozni az EU intézményrendszerén belül. Hozzátette, hogy ehhez az eurózóna mozgatórugóinak kell növelni a gazdasági teljesítményüket, tehát a német és francia gazdaságot a lehető legmagasabbra járatni, annak érdekében, hogy az euró erősebb legyen. Az, hogy ezt vajon milyen pénzből finanszírozná a két ország, már nyitott kérdés maradt.

Zárásként pedig említsük meg, hogy Marseille pályaudvarán egy ismeretlen arab férfi meggyilkolt két francia nőt. Erről kevesebbet lehetett hallani, hiszen a világ a hétvégén majdnem a feje tetejére állt, annyi tragédia történt. Szinte már nem is szükséges kiemelni, de a franciaországi támadó „Allah Akbart” kiáltva vágta el az egyik nő torkát.  A helyi államügyész megerősítette, hogy a helyszínen járőröző katonák lelőtték a merénylőt. Gérard Collomb belügyminiszter részvétét fejezte ki a családok felé, és óva intett mindenkit attól, hogy a környéken járjon.