Forrongó Katalónia I.

Nehéz értékmentes, objektív összefoglalót készíteni az elmúlt időszak Katalóniában történt eseményeivel kapcsolatosan. Szintén komoly kihívást jelent annak eldöntése, melyik fél szemszögéből közelítsük meg e kérdéskört. Egy biztos, az Ibériai-félsziget októberi történései alaposan rászolgáltak arra, hogy Országjelentések rovatunk újabb elemmel bővüljön. A rovat pontos címét és tárgyát azonban bizonytalanság övezi, s jogosan merül fel a kérdés: Spanyolország vagy Katalónia országjelentéséről beszéljünk?

A katalán szeparatizmus nem újkeletű jelenség Spanyolországban, amelyet hosszú ideje élénk médiafigyelem kísér. Mégis az elmúlt években tett függetlenségi kezdeményezések, látványos politikai akciók és Madrid által illegitimnek nyilvánított népszavazási kísérletek mind eltörpülnek az elmúlt hetek eseményei mellett. E cikksorozat keretén belül nem áll módunkban felvázolni, milyen gazdasági és társadalmi folyamatok, történelmi előzmények vezettek oda, hogy mára kijelenthessük: októberben történelmi fordulatot vett Madrid és Katalónia kapcsolata. Érdemes azonban pontokba szedni és röviden összefoglalni az elmúlt hetek fontosabb eseményeit, mérföldköveit.

A 2015. évi katalán parlamenti választások győztes szeparatista pártjai, Carles Puigdemont elnök vezetésével elsődleges célként tekintettek a Katalónia függetlenségét érintő népszavazás kiírására. A referendum napját végül 2017. október 1-jére tűzték ki, amelynek kapcsán Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és a madridi vezetés már jelezte, hogy szükség esetén készek erőszakkal is megakadályozni annak operatív lebonyolítását. Ez a gyakorlatban brutális rendőri fellépést jelentett, amely egyfelől széleskörű felháborodást eredményezett a nemzetközi diplomáciában, másrészt hamar világossá tette azt is, hogy az Európai Unió befolyásos tagállamai, illetve maga a Bizottság is Spanyolország belügyeként kezeli a helyzetet, s nem szimpatizál Katalónia függetlenségi törekvéseivel.

Az október 1-jei népszavazás hatalmas tüntetések és káosz közepette zajlott le, amelynek eredményeképp – 42%-os részvételi arány mellett – végül a katalánok 90%-a voksolt az elszakadásra. A madridi kormány a referendumot alkotmányellenesnek tekintette, amelyet televíziós interjújában VI. Fülöp spanyol király is jogszerűtlennek nevezett. Utóbbi azért is tekinthető merőben szokatlan eseménynek, mert az uralkodó belpolitikai kérdésekben történő állásfoglalására korábban nem volt még példa.

Katalóniában reményteljes, Madridban feszült várakozás előzte meg Carles Puigdemont október 11-i parlamenti felszólalását. Az elnök kétértelműre sikeredett beszédében azonban – a várakozásokkal ellentétben – mégsem hirdette ki Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, hanem további tárgyalásokat sürgetett a Rajoy-kormánnyal. Ezt a katalán közvélemény csalódottan, Mariano Rajoy kormányfő pedig ultimátum kihirdetésével vette tudomásul.

Miközben a világsajtó a katalán bankok kivonulásával foglalkozott és a Barcelona futballcsapatának bajnokság-váltásának esélyét latolgatta, a spanyol kormány október 21-i rendkívüli ülésén kezdeményezte a katalán kormány leváltását, valamint előrehozott regionális választások kiírását. Az intézkedéscsomagról szóló előterjesztés sorsa immáron a spanyol törvényhozás szenátusának kezében volt.

A spanyol alkotmányos válság eszkalálódása, valamint Katalónia és Madrid közötti „patthelyzet” kialakulása az október 27-i nap történéseihez köthető. Az események hirtelen gyors fordulatot vettek, s a katalán parlament – megelőzve a madridi szenátus szavazását – 72 igen, 10 nem és 2 tartózkodás mellett kikiáltotta a Katalán Köztársaság függetlenségét. Ezzel egy időben a szenátus felfüggesztette a katalán kormányt, feloszlatta a tartományi parlamentet és december 21. napjára új választásokat tűzött ki.

A katalán függetlenségi mámort másnap reggelre a kétség pillanatai váltották fel. Miközben Spanyolország nagyobb városaiban százezrek vonultak utcára az egység támogatása érdekében, rögvest előtérbe kerültek Madrid további retorziós lépései. Carles Puigdemont immáron menesztett katalán elnökként október 30-án Brüsszelbe menekült, a napokban nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki rá, s a felfüggesztett katalán kormány nyolc tagját pedig letartóztatták.

Visszatekintve az elmúlt hetek fordulatokkal teli eseményeire, politikai fordulataira, még csak megjósolni sem lehet Spanyolország alkotmányos válságának végkifejletét. S bár Puigdemont elfogadja a december 21-i előrehozott választás szükségességét, valamint együttműködő a spanyol és belga hatóságokkal, ez messze nem jelenti a katalán függetlenségért folyó küzdelem feladását. Puigdemont közvélemény általi megítélése mindenesetre igen ellentmondásos. Egyesek nemzeti hősként, a szabadságért folyó küzdelem szimbolikus alakjaként, mások megosztottságot szító szereplőként tekintenek a volt elnökre. Puigdemont „mártír” sorsa azonban jelen pillanatban nem Katalónia, nem is a madridi vezetés, hanem egy harmadik fél, a belga hatóságok kiadatási döntésén múlik.