Országjelentés: Spanyolország

Közel fél évvel a Spanyolországban kirobbant alkotmányos válság zűrzavaros heteit követően továbbra sem született megnyugtató válasz a katalán-helyzet megoldására. S bár a függetlenség ügye egy ideje visszafogottabb médiafigyelemnek örvend a nyugat-európai sajtóban, sőt az elmúlt hónapok függetlenségpárti tömegrendezvényeinek száma is jelentősen csökkent, Madrid és Barcelona politikai színtéren zajló csatározásai az enyhülés nyomát sem mutatják. A laikus ember számára Katalónia ügyének háttérbe húzódása – a szimbolikus jelentőséggel bíró tömegrendezvények számának és nagyságának mérséklődése folytán – joggal keltheti azt a látszatot, mintha a dolgok megoldódtak volna a maguk útján. Ugyanakkor ne legyenek kétségeink afelől, hogy a helyzet továbbra is változatlan, Madrid és Barcelona cseppet sem került közelebb a helyzet megoldásához.

A madridi vezetés álláspontja egyértelmű és világos volt annak kapcsán, miként vélekedik a katalán-ügy lezárásának módjáról. A tartományi parlament és a kormány feloszlatásával, a régió autonómiájának megvonásával, valamint a 2017. december 21. napjára kiírt regionális választással Mariano Rajoy kormányfő célja a katalán szeparatisták politikai háttérbázisának meggyengítése, s a függetlenségi mozgalom legitimitásának aláásása volt. December 21. reggelén Rajoy joggal reménykedhetett abban, hogy amennyiben sikerül az elszakadáspárti erőket ellenzéki pozícióba szorítani a törvényhozásban, az a katalán szeparatizmus végét, legalábbis jelentős meggyengülését jelentené. A spanyol kormányfő számításai azonban nem jöttek be.

A közel 82 százalékos részvételi aránnyal megrendezett előrehozott választásokon hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot az Inés Arrimadas vezette, egységpárti Ciudadanos, a függetlenségpárti erőknek együttesen sikerült megőrizniük abszolút többségüket a 135 fős katalán parlamentben. A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), az Együtt Katalóniáért (JxCAT) és a Népi Egység (CUP) mindösszesen 70 mandátumot szerzett, amellyel a kormányalakítás leginkább esélyes szövetségeként léptek elő. Mindeközben a Katalán Szocialista Párt 17, Mariano Rajoy Néppártja pedig történelmi vereséget szenvedve csupán 3 képviselőt delegálhatott a tartományi parlamentbe.

Még a választás éjszakáján megkezdődött a szópárbaj a felek között. A Brüsszelbe száműzött s korábban leváltott katalán elnök, Carles Puigdemont az eredményre reagálva elmondta, hogy „Rajoy már mindent megpróbált, az erőszakot is, kivéve azt, hogy leüljön velünk tárgyalni. Ez a recept nem működött, más megoldást kell találni.” – idézte a volt elnököt az MTI.  Puigdemont így párbeszédre hívta Rajoyt, amelynek helyszínéül – tekintettel arra, hogy a volt katalán elnök ellen Spanyolországban továbbra is elfogatóparancs van érvényben – egy másik uniós tagállamot javasolt. A spanyol kormányfő válaszában rögvest kifejtette, miszerint kész a tárgyalásokra Katalónia új vezetőjével, de csak az országon belül, illetve a december 21-i választás győztesének Inés Arrimadast és a Ciudadanos pártját tekinti. Nem segített a feszültség oldásában VI. Fülöp spanyol király karácsonyi beszéde sem, amelynek központi mondanivalója – burkoltan figyelmeztetve a katalán szeparatistákat – a nemzeti egység volt.

Mariano Rajoy 2018. január 18. napjára tűzte ki az új parlament alakuló ülését, amelynek alkalmával az elszakadáspárti Roger Torrentet választották meg házelnöknek. Torrent január 22-én hivatalosan is Puigdemontot nevezte meg elnökjelöltnek, amely egyre sürgetőbbé tette annak az ügynek az eldöntését, hogy a Brüsszelben tartózkodó korábbi katalán vezető miként tudna részt venni a róla szóló vitában, illetve távkapcsolatban elmondani programját.

A madridi vezetés a spanyol alkotmánybírósághoz fordult annak eldöntésére, hogy körözés alatt álló személy miként egyeztethető össze az elnökjelöltséggel. Az alkotmánybíróság határozatában kimondta, miszerint Puigdemontnak vissza kell térnie Spanyolországba és személyesen kell részt vennie a katalán parlament ülésén annak érdekében, hogy beiktassák. Ezzel pont került annak a régóta húzódó kérdéskörnek a végére, amely egy esetleges Skype-elnökség lehetőségét vizionálta. Nem meglepő tehát, hogy az új katalán elnök előzetesen január 31-ére tervezett megválasztását a bizonytalan ideig elnapolták.

A madridi kormány és a katalán szeparatisták közötti érdemi tárgyalások megkezdését számos egyéb szimbolikus esemény is akadályozta az elmúlt hónapokban. Ide sorolható például Carles Puigdemont januári dániai utazása, illetve a Telecinco spanyol televízió által nyilvánosságra hozott, s „a Katalán Köztársaság utolsó napjait” rebegtető privát üzenete is. VI. Fülöp király hivatalos februári látogatása Barcelonában, és Pep Guardiola, a Manchester City katalán származású menedzserének függetlenség melletti nyilvános kiállása ma is borzolják a kedélyeket Spanyolországban.

Március 1-jén Carles Puigdemont közösségi oldalán jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. Utódjaként a 2017. október 16-a óta előzetesben lévő Jordi Sánchezt nevezte meg, aki a katalán parlament házelnökének döntése alapján hivatalosan is az új elnökjelölt. Mivel Sánchez – Puigdemonthoz hasonlóan – személyesen szintén nem tud részt venni saját beiktatási ceremóniáján, a jelenlegi patthelyzet feloldására nem sok esély kínálkozik.

Úgy tűnik, a katalán függetlenségi mozgalom elvesztette egyik legmeghatározóbb arcát, a hónapok óta már-már mártír szerepben tündöklő Carles Puigdemontot. Jordi Sánchez jelölése ugyanakkor arra enged következtetni, hogy a mártír személye nem pótolhatatlan. Az elkövetkezendő hónapok kérdése az, hogy a mártír szereplők „eszközével” meddig lehetséges a katalán szeparatizmus ügyét napirenden tartatni.