Az erdélyi gróf színre lép – A Bethlen-éra

1921-ben ezen a napon fogadta el miniszterelnöki kinevezését, az erdélyi származású arisztokrata politikus, gróf Bethlen István. Ezt követően megkezdődött a nevével fémjelzett konszolidációs időszak, mely egészen 1931-es lemondásáig tartott. A 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb „tízéve”, vélhetően mindenkinek ismerős, hiszen történelemből érettségi tétel illetve hagyatéka mai napig meghatározó. Mai cikkünkben megpróbálkozunk a gróf nevével fémjelzett esztendők rövid bemutatásával.

Bethlen neve már többször felmerült, mint lehetséges kormányfő, ráadásul 1920-ban majdnem kormányt is alakíthatott, ám ekkor próbálkozása még kudarcba fulladt. Végül 1921 tavaszán foglalhatta el a miniszterelnöki bársonyszéket, amikor is az ország még közel sem heverte ki a Trianon illetve a világháború okozta gyötrelmeket. Bethlennek rögtön egy olyan kardinális kérdésre kellett megoldást találnia, mint az államfő lehetséges személye.

A Bethlen-kormány, forrás: Wikipedia

Tudniillik, ekkor a politika iránt érzékeny közvélemény„royalista” részét, a királykérdés tartotta lázban: Ki, hogyan és miért lehessen király? Az ún. legitimisták erre azt válaszolták, hogy maradjanak a Habsburgok az ország élén, ebből kifolyólag Horthy kormányzóságára is csak átmeneti időszakként tekintettek. Ezzel szemben a szabad királyválasztók hallani sem akartak IV. Károlyról illetve a Habsburgok restaurációjáról.

Bethlen egy sajátos megoldással állt elő, hogy a két tábort kibékítse ez volt az ún. „nemzeti királyság” koncepciója, aminek lényege, hogy az ország uralkodója csakis olyan személy lehet, aki kizárólag Magyarország államfője. Ez alapján még akár IV. Károly is jogot formálhatott volna a trónra, természetesen erről a nyugati nagyhatalmak hallani sem akartak.

Amikor 1921 őszén Károly újból megkísérelte visszaszerezni a magyar trónt, az antanthatalmak élesen bírálni kezdték a kormányt, a szomszédos államok, pedig felsorakoztatták katonai egységeiket a határ mellett. Bethlennek nem maradt más választása, minthogy felvállalja a nyílt ütközetet a király csapataival szemben. A budaörsi csata, IV. Károly vereségével végződött, ezt pedig szinte rögtön a Habsburg-ház trónfosztása követte. Ezzel a lépésével Bethlen elnyerte a nyugati hatalmak bizalmát, de ami még fontosabb, Horthyét is, hiszen fő riválisát örökre elüldözte.

A királykérdés ezzel rendeződött, ráadásul a kormányzó is a miniszterelnök mögé állt. Ezek ellenére Bethlen közel sem elégedett meg ennyivel és pozíciójának stabilitása érdekében igyekezett „leszerelni” az ellenzéket is. Azt mindenki döntse el magában, hogy ezen lépések mennyire férnek a politikacsinálás keretei közé, annyit azonban kijelenthetünk, hogy Bethlen tudta mit csinál. A demokratikus erőket azzal próbálta meg hatástalanítani, hogy egymás ellen ugrasztotta őket, míg a szélsőséges pártokat, igyekezett megszelídíteni és bevonni a kormányzásba, vagy felszámolni. Bethlen egyik legismertebb lépése az ellenzékkel szemben a Bethlen-Peyer paktum volt, aminek értelmében a szociáldemokrata párt újra legálisan működhetett, azonban fel kellett hagynia korábbi „szerepével”, aminek következtében megszűntek a rendszer radikális ellenzékének lenni.

Megtörtént a fentebb már említett Habsburg detronizáció és az ellenzék látszólagos hatástalanítása, viszont a parlamenti többség még ezzel sem volt biztosítva, mivel Bethlen fő támogatóit a legitimisták alkották, csakhogy ez a bázis a második királypuccs következtében eltűnni látszott mögüle. A miniszterelnök új támogatóit a kisgazdákban találta meg, akikhez előbb átlépett, majd az 1922-es választások után egybeolvasztotta korábbi pártjával, a KNEP-pel, létrehozva az Egységes Pártot.

Bethlen semmit nem bízott a véletlenre, még az említett választások előtt rendeleti úton módosította a választójogot, ami természetesen a kisgazdáknak, illetve saját számításainak kedvezett. Végül, de nem utolsó sorban pedig visszaállította a felsőházat, mely, mint egy „konzervatív fékként” szolgált számára a törvényhozásban.

Természetesen Bethlen nem maradhatott volna sokáig a kormány élén – hiába tűnt az említett lépések után betonbiztosnak pozíciója – ha más területeken nem mutat fel sikereket. A politikai játszmák megnyerése mellett azonban ezekből is kijutott: A magyar gazdaság Trianon illetve az I. világháború következtében romokban hevert. Bethlen a gazdasági válságból két eszköz segítségével próbált meg kilábalni. Az egyik a külföldi kölcsön, míg a másik a vámpolitika volt. Ezek segítségével szépen lassan emelkedő pályára helyezte az ország gazdaságát, mely eredményeként 1924-ben létrejött az önálló magyar Nemzeti Bank, 1927-ben pedig bevezetésre került a pengő.

Az első világháború valamint a trianoni békediktátum azonban nem csak a gazdaságban okozott óriási károkat, hanem a külpolitika terén is. Itt már-már áthatolhatatlan akadályokba ütközött Bethlen is, bár, mint tudjuk a revíziót nyíltan felvállaló politikus a Sopron környéki népszavazással, már igen hamar látványos sikert aratott. Ennek ellenére a kormányfő tudta, hogy a revízió önerőből nem fog sikerülni ezért nyugati nagyhatalmaknál, leginkább a briteknél illetve a franciáknál kezdett el kilincselni támogatásért. Ez irányú próbálkozásait már nem koronázta siker, többek között a frankhamisítási botrány miatt, amely egészen a Sándor-palotáig gyűrűzött. Az első eredmény egészen 1927-ig váratott magára, amikor is Olaszországgal kötött barátsági szerződést, amely szimbolikusan megmutatta, hogy a jövőben Magyarország azon országokkal igyekszik majd összefogni, akik elégedetlenek az I. világháborút lezáró békeszerződésekkel.

Belpolitikai színtéren a legfontosabb irány a Klebelsberg Kuno nevével fémjelzett oktatási rendszer kiépítése, illetve az ún. kultúrfölény politikájának a levezénylése volt. A miniszterelnök ezzel tudott viszonylag gyorsan tapaszt ragasztani a Trianon okozta sebekre, mellyel a Kárpát-medencében kialakított többi ország szuverenitását sem sértette meg közvetlenül.

Bethlen és Horthy, forrás: montazsmagazin.hu

Bethlen hiába tett meg mindent az ország illetve kormánya stabilizálásának érdekében, az 1929-es gazdasági világválság következtében megszorító intézkedésekre kényszerült: bevezetésre került például a jegyrendszer is. Ezek következtében népszerűsége folyamatosan csökkent, ami végül odáig vezetett, hogy 1931-ben benyújtotta lemondását.

Bethlen István kormányfői tevékenységét jó szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek, aki miniszterelnök-aspiránsként iránymutatást keres, hiszen láthattuk, hogyan kell megszilárdítani, már-már betonbiztossá a tenni a kormányfői pozíciót és mik azok az „elengedhetetlen” lépések, amik ehhez szükségesek. Nyilvánvalóan nem feledhetjük el azt sem, hogy mindezen intézkedések feleslegesek, ha nem rendelkezünk megfelelő elhivatottsággal, képességgel és vízióval ahhoz, hogy ezt a helyzetet kihasználjuk, és helyes irányba kormányozzuk az országot. Bethlen István példája megmutatta azt is, hogy a külső tényezők hatásai akár mindkét feltétel teljesülésének ellenére is a politikus bukását hozhatják magukkal.