Európa, hogyan tovább?

Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Az EU ekkor erős nemzetállamok szoros gazdasági szövetsége volt, ami nagyon sok előnyt jelentett a tagállamok számára. Volt szocialista berendezkedésű országként joggal remélhettük, hogy sor kerül hazánk felzárkóztatására. Ez sajnos az évek során – bár megannyi fejlődés tapasztalható – elsődlegesen nem az Európai Uniónak köszönhető.

Napjainkban az tapasztalható, hogy az erős nemzetállamok szoros gazdasági együttműködése helyett egy, a multikulturalizmus és globalizáció eszméjével átszőtt politikai unió lázálma tartja fogságban az európai vezetőket. Ennek köszönhető a Nagy-Britanniában tartott kilépési népszavazás sikere is. Magyarország és a visegrádi országok, valamint Olaszország jelenleg a hagyományokhoz és az EU alapszerződéseihez hűen őrzi a tagállamok szoros együttműködését.

Látható új törekvése az európai bürokráciának az Európai Ügyészség felállításának kísérlete, ami szintén csorbítaná a tagállami szuverenitást, újabb lépcsőfokként a politikai unió felé vezető úton.

Az Unió jövőjével kapcsolatban ugyanakkor pozitív gondolatok fogalmazhatók meg, mivel egyre több tagállamban – a korábban említett országokon kívül is – megfogalmazódott, hogy ez nem a megfelelő irány. A bevándorlási hullámok ezt tovább erősítették, mind a két álláspont szemszögéből, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy ez jelenleg a legmeghatározóbb és legmegosztóbb európai ügy. Magyarország jövőjét a későbbiekben is az EU-n belül kell elképzelnünk, mint a tagállamok egyike a nemzetállami szoros gazdasági együttműködésben.

Jelenlegi formájában az EU, mint egy bürokratikus „szuperállam” a változó világ kihívásaira nem tud megfelelő választ adni. Amennyiben – mint ahogy az európai választások alapján is látszik – nem tér vissza az EU a nemzetállami alapokhoz és az évezredes keresztény kultúra védelméhez, a problémák nem megoldódni, hanem sokasodni fognak. Erre adhat megoldást a visegrádi országok és Olaszország szoros együttműködése, ami mintaként szolgálhat a későbbiekben az EU újjászervezésére, amivel elkerülhető a történelem során korábban fennálló birodalmak  meglehetősen tragikus sorsa.