A hét nyertese és vesztese

Eljött a vasárnap, mi pedig jelentkezünk az eheti nyertesekkel és vesztesekkel!

A hét nyertese – Sebastian Kurz

Ezen a héten nyertesnek Sebastian Kurzot, az Osztrák Néppárt elnökét választottuk meg. A 31 éves politikus a vasárnapi választáson az előzetes várakozásoknak megfelelően győzelemre vezette pártját. A korábbi nagykoalíciós kormányzás külügyminisztere májusban vette át az ÖVP elnökségét, melyet a mai napon 32 százalék körüli végeredménnyel győzelemre vezetett. A pártelnök a bevándorlási válság kezdetével vált egyre meghatározóbb politikussá, az osztrák politikai elitből már az elején kitűnt többek között azzal, hogy Orbán Viktort és a magyar határra felépített kerítést is megvédte. Kurz lehet minden idők legfiatalabb európai vezetője.

A hét vesztese – Emmanuel Macron

A hét veszteseként Franciaország elnökét, Emmanuel Macront neveztük meg. Macron népszerűsége gyakorlatilag megválasztása óta folyamatosan esik, jelenleg François Hollande támogatottságával van egy szinten. Azért emeltük ki mégis ezen a héten a francia elnököt, mivel mostanra vált egyértelművé, hogy nem fogja tudni megoldani az ország gazdasági problémáit, melyek elsődlegesen a magas munkanélküliség és a nagy államadósság. A munka törvénykönyvének megreformálása Macron elnök választási ígérete volt, azonban a törvényjavaslatra a francia emberek országszerte sztrájkokkal és tüntetésekkel reagáltak.