A hét nyertese és vesztese

Eljött a vasárnap, mi pedig jelentkezünk az eheti nyertesekkel és vesztesekkel!

A hét nyertese – Fidesz-KDNP

A héten a Republikon és a Medián közölte méréseit, melyek alapján a Fidesz-KDNP jelentősen magamögé utasítja a többi ellenzéki erőt. A Medián számai alapján a teljes népesség körében 40 százalék felett teljesítenek a kormánypártok, és mindkét kutatócég 50 százalék fölé mérte a polgári erőket a biztos szavazók között. Ezek alapján még teljesen arányos választási rendszernél is a Fidesz-KDNP alakíthatna kormányt. Éppen ezért ők a hét nyertesei.

A hét vesztese – Juhász Péter

Fekete-Győr András belvárosi jelöltségével veszélybe kerültek Juhász Péter botránypolitikus álmai. De Juhásznak nem csak a szavazatmegosztástól kell félnie. A héten nyilatkozatait a Momentum elnökének címezte és felhagyott korábbi kormányostorozó tevékenységével. Ezzel a fókuszvesztéssel könnyen maga alatt vághatja a fát, hiszen potenciális választóinak éppen a folyamatos Fidesz-üldözés lehetett szimpatikus. Mivel az Együttnek önmagában alacsony a támogatottsága, a baloldali összefogás még kísérleti stádiumban van, ráadásul Fekete-Győr is elindul (az amúgy is inkább jobboldali) körzetben, így Juhász Péter drasztikusan leromló esélyei okán lett a hét vesztese.