A hét nyertese / vesztese

A hét nyertese Azbej Tristan, aki az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárként már a II. nemzetközi konferenciát szervezte meg sikerrel a keresztényüldözésről, amelyre több mint 45 országból érkezett 650 résztvevő. A konferenciát természetesen kiemelt figyelmében részesítette Orbán Viktor miniszterelnök is, kihangsúlyozva, hogy Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához. Egyúttal rengeteg egyházi méltóság is ellátogatott a konferenciára, mint például Matthew Hassan Kukah nigériai püspök és III. Gewargis, az asszír keleti egyház pátriárkája. A konferencia mind üzenetében, színvonalában, mind diplomáciai hatását tekintve sikerként értékelendő az államtitkár úr számára, amit mi sem támaszt alá jobban, mint az Amerikai Egyesült Államok kormányától érkező elismerő szavak.

A hét vesztese Hszi Csin-ping (Xi Jinping), Kína elnöke, akivel szemben Donald Trump amerikai elnök újabb fronton kezdett támadásba, annak figyelmeztetése ellenére. Ugyanis a kínai elnöknek nem sikerült nyomást gyakorolnia, és az amerikai elnök aláírta azt a törvénytervezetet, amely kibővíti Hongkonggal kapcsolatban bevethető eszköztárat. Így a kínai elnöknek nem csak, hogy nem sikerült nyomást gyakorolnia, még azt a látszólag erős pozíciót sem sikerült megőrizni, hogy Hongkong Kína része, és az ott történő tüntetések az ország belügyei közé tartoznak, amelybe a külső hatalmak beavatkozása komoly következményeket vonhat maga után. Mint sejthetjük a két nagyhatalom között zajló „csatáknak” még koránt sincsen vége, jelenleg az amerikai fél tűnik magabiztosabbnak és erősebbnek, de érdemes figyelemmel kísérni, hogy mit lép erre Hszi Csin-ping a közeljövőben.