2018 nem 2006, Budapest nem Párizs

Emlékeztek még arra, amikor az áprilisi országgyűlési választás előtt kb. kéthetente jelent meg egy-egy cikk nagyjából azzal a címmel, hogy „ez Orbán őszödi beszéde”, vagy hogy „Simicska hamarosan ledobja a politikai atombombát”? Végül aztán nem lett új őszödi beszéd és az a bizonyos atombomba is inkább a Jobbikot találta el.

De miért volt fontos éppen ezeket ismételgetni a választások előtt?

A politikai apátiát megtörendő, kénytelen volt az ellenzéki sajtó reménykeltető misszióba kezdeni. Remény nélkül ugyanis nem mobilizálható egyetlen szavazóréteg sem, bármennyire is hangzik ez romantikusnak. Szétnézett hát az ellenzék, és felfedezte a Fidesz-KDNP előretörésének gyújtópontját, az őszödi beszédet. A fogalmat mindenki ismeri, megágyazni nem kellett neki, azonnal asszociálhatott minden olvasó, hogy miben is kell reménykednie. Az őszödi beszéd allegóriája ugyanis nem mást takar, mint egy politikai formáció totális összeomlását, méghozzá végérvényesen. Persze a várt beszéd végül nem jött… Az így felparázsló reményt pedig a választás végeredménye oltotta el.

Több mint fél év telt el a választás óta. Ráadásul januártól ráfordulunk a május 26-án esedékes EP-választásokra, tehát az ellenzéki politikai szereplőknek egyre kevesebb idejük van soraik rendezésére. Arra nem igazán számíthatnak, hogy a Fidesz-KDNP felkészületlenül indul majd a kampányba, így nem hagyatkozhatnak a szerencsére maguk sorsában. Annyiban még komplikáltabb is a szituáció, hogy tisztán arányos választási rendszerben kikapni a kormánypártoktól felmérhetetlen következményekkel járhat az októberi önkormányzati választások előtt.

Itt válik érthetővé, hogy miért is a korábbi reménykeltési mechanikák rövid áttekintésével kezdtem. Ugyanis ami most zajlik, az egy hasonló mobilizációs kísérlet: fel kell támasztani az apátiában lévő ellenzéki szavazótábort, reményt kell adni. Ehhez pedig a vélt titkos fegyverek 2006 és Párizs. 2006 azért, hogy relativizálni lehessen a jobboldalt meghatározó katartikus politikai tapasztalatot, Párizs pedig azért, mert egyértelműen a regnáló elitet meghátrálni kényszerítő tüntetés aktuális példájaként szolgálhat.

A képlet tehát nem túl bonyolult.

Csakhogy a valóság az, hogy 2018 nem 2006, és Budapest sem Párizs.

 

kép forrása

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email
Friss hírek

Legfrissebb híreink

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Elolvasom >
Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

Elolvasom >
Belföld

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

Elolvasom >