A szörnyűségek vége és a feloldozás
Miután 1948-ban Klement Gottwald cseh politikus a kommunisták élén átvette a hatalmat Csehszlovákiában annak új elnökeként, a Beneš-dekrétumok intézkedéseiből fakadó állami szintű atrocitások enyhülni kezdtek, alábbhagytak, majd végül teljesen megszűntek. Ennek fő oka a keleti blokk és az új kétpólusú világrendszer kialakulása volt. Ez volt a közkeletű megnevezése az úgynevezett Varsói Szerződésnek, amely a NATO létrejöttére adott kommunista válaszreakció, és az amerikaik által életre hívott szövetség politikai ellenfele volt. A blokkot az újonnan szuperhatalommá vált Szovjetunió vezette.
Moszkvából 1948-ban utasítás érkezett Csehszlovákiába, hogy hagyjanak fel a Beneš-dekrétumok által legitimált etnikai alapú atrocitásokkal, és ne viseljenek bosszúhadat se a magyarok, se a németek ellen. Ennek oka roppant egyszerű és hatalmi jellegű volt. A Szovjetunió annak érdekében, hogy rendszere a csatlósállamaiban is stabilizálódjon, nem akart széthúzást a keleti blokk tagállamai közt semmilyen fronton. Így mondhatjuk azt is, hogy a dekrétumok folytatásának egy szuperhatalmi rendelkezés vetett véget. Vajon meddig tartott volna, ha ez nem következik be?
1948. október 25-én érkezett meg az első visszatérítő intézkedés csehszlovák oldalról, amikor biztosították a magyarok számára az állampolgárságuk visszaszerzését, amennyiben egy újabb hűségesküt tesznek az utódállam számára. 1949-ben született meg a megegyezés Csehszlovákia és Magyarország között; Prága elengedte a 30 millió dolláros jóvátétel maradék ki nem fizetett részét a már államosított szlovákiai magyar vagyon fejében. A reszlovakizációs folyamatokat is érvénytelenítették, de csak öt évre rá, 1954-ben.
A dekrétumok utóélete a közelmúltban
Csehszlovákia a Varsói Szerződés megszűnése után egy évvel, 1992. december 31-én felbomlott. A két utódállam, Csehország és Szlovákia elutasította a Beneš-dekrétumok jogfosztó rendeleteinek érvénytelenítését, sőt, mind a mai napig mindkét állam jogrendszerének alapja maradt, ahogy azt cikksorozatunk előző részeiben is többször említettük. Emellett a két ország vonakodott bármilyen nemű kárpótlás kifizetésétől a meghurcoltak és azok leszármazottjai részére.
2007-ben ráadásul a szlovák parlament összes pártja megszavazta a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről szóló határozatot. Csak a Magyar Koalíció Pártja állt ki a döntés ellen, viszont osztrák, német és magyar oldalról is komoly tiltakozásokat váltott ki az állásfoglalás. A parlamenti szavazást magyarok elleni felszólalások előzték meg, amelyek szintén közfelháborodást váltottak ki.
A két ország a Beneš-dekrétumok miatt az uniós csatlakozás óta többször is vitába keveredett. Kifejezetten emiatt Liechtenstein sokáig nem fogadta el sem Csehország, sem Szlovákia függetlenségét. A hercegség 1945-től egészen 2009-ig tartotta álláspontját a két országgal kapcsolatban. Magyarországról több ízben is petíció indult a dekrétumok ellen, azonban a hangzatos érvek ellenére egyik sem járt különösebb sikerrel.
A múlt kísértése a jelenben: a mai helyzet
A Beneš-dekrétumok kapcsán talán felmerülhet a kérdés olvasóinkban, hogy a rendelkezések ma milyen hatással bírnak a cseh és szlovák politikában? A kérdés teljesen jogos, hiszen annak ellenére, hogy a rendeletek a mai napig is hatályban vannak, nem hallhatunk olyan szörnyűségekről, mint amelyek 1945 és 1948 között történtek. Ennek oka, hogy a dekrétumok egy részét hatályon kívül helyezték. A szlovák politikusok és jogászok hosszú évekig arról beszéltek, hogy a dekrétumokat azért nem kell hatálytalanítani, mert már nem fejtenek ki joghatást.
Azonban a rendelkezések között maradtak a mai napig is olyan részek, amelyek továbbra is sértik a szóban forgó kisebbségi nemzetek emberi jogait. Jó példa erre egy bizonyos eset…
B. M. esete
B. M. egy felvidéki magyar származású ember, akinek a nagyszülei által megörökölt 35 hektáros földterületét a szlovákiai Állami Erdőgazdaság a Beneš-dekrétumokra hivatkozva akarta elkobozni. B. M. bíróságra vitte az ügyet, és 2013-ban nyert, azonban a főügyészség rendkívüli felülvizsgálatot kért. Ennek eredménye az volt, hogy a szlovák Legfelsőbb Bíróság 2015-ben az állam javára döntött. Ezzel lényegében jóváhagyta, hogy a tulajdonos felmenőinek magyar etnikuma miatt elkobozzák a földjét.
A történet akár itt véget is érhetett volna úgy, hogy B. M. jogtalanul örökre elveszíti az őt illető földeket. Azonban B. M. az ügyet ezután Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte. Itt történt meg az első jelentős áttörés: a bíróság elmarasztalta Szlovákiát, annak okán, hogy a panaszos igazságos eljáráshoz való joga látszólag sérült az eljárás során.
A vagyonelkobzás kérdésében ugyan az erről szóló per még mindig tart Szlovákiában, a strasbourgi döntés jelentős eseménynek számít. Keszegh Tünde, B. M. védője így vélekedett:
„Mérföldkő a szlovák jogrend történetében, mivel először mondták ki nemzetközi szinten, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is kerül sor vagyonelkobzásokra Szlovákiában. Mindezt mindössze az édesapja magyar nemzetisége alapján, a XXI. században, az Európai Unióban, egy olyan döntés következményeként, amelyről a strasbourgi bíróság már kimondta, hogy sérti az igazságos eljáráshoz való jogot.”
A Beneš-dekrétumok tehát mind a mai napig sértik a magyar kisebbség jogait elsősorban Szlovákiában, és továbbra is korlátozzák a felvidéki magyarok emberi jogait. Vajon meddig lesz egy európai uniós ország jogrendszerének alapja egy ilyen rendeletsor? Vajon meddig fog még tartani az etnikai megkülönböztetések kora Csehszlovákia utódállamában?
Kép forrása: ujszo.com
