A hét nyertese Annalena Baerbock
A hét nyertesét Németországban kell keresnünk, aki nem más, mint Annalena Baerbock, a Zöldek egyik pártelnöke, ugyanis a párt kancellárjelöltjévé választották. A CDU/CSU-t népszerűsége folyamatosan csökken, a megosztottságuk viszont folyamatosan nő. Az ökopárt népszerűsége viszont töretlenül menetel felfelé: az utóbbi négy évben tizenkét százalékponttal növelték szavazótáborukat, valamint jelenleg is tizenhat tartományból tizenegyben ők vannak hatalmon. Baerbock kinevezése után – több közvéleménykutató felmérése szerint – a Zöldek támogatottsága hat százalékponttal (!) nőtt tovább. Jelenleg így huszonnyolc százalékon állnak, egy százalékponttal megelőzve a CDU/CSU-t.
A hét vesztese Fekete-Győr András
A vesztest viszont már itthon találjuk, aki a Momentum elnöke, Fekete-Győr András. Ahogy a Telex beszámolt róla, a Momentumnak a szénája már nem áll valami túl fényesen: hat százalékra mérték a pártot, majdnem az MSZP szintjére esett vissza a támogatottságuk. A Medián közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltről szóló kutatásában sem jobb a helyzet: a Momentum elnöke az utolsó helyen áll az indulók között. A múltheti Partizán interjúban való szereplésével a pártelnök lehet, hogy végleg keresztülhúzta ambiciózus terveit, mind pártjának, mind személyének egyaránt. Miután a felvétel berobbant a hazai közéletbe, közösségi oldalán a magyarázkodása, defenzív taktikázása sem segített sokat a helyzetén. Fekete-Győr alakításának köszönhetően még halványabb lett az esélye, hogy bizalmat szavazzanak neki a baloldali választópolgárok, továbbrontva a miniszterelnök-jelölti terveit, valamint pártja pozícióját a leendő ellenzéki koalícióban.
Egy válasz
Mi ebben a csoda? Bandikában,Gergőkében, nem látszik az Erő. Bernikében,Timikében,de főleg,Klárikámban,látszik. A Jakabban is van,de elkúrta. Nem kicsit,nagyon. dr Orbán Viktor,semmi olyat nem tett,ami az elmúlt 10 év írói munkásságából,nem vezethető le. Vagyis, a cukisodó, de azért gyökereiben egy erősen jobboldali pártot képviselve,egy mondvacsinált ürüggyel,az első sárgát kellett volna kiosztania, a következő,vélt ürügynél a második sárgát,majd ebből következően,a pirosat. Nem az a baj,hogy Jakab spori,nem látott még focimeccset,hanem,hogy olyat tett,amiben,tutira,nincs otthon. Meg különben is,a választópolgárok többségének feladata, az esetleges, piros lap felmutatása. Amennyiben,nem Orbán Viktor lesz,akkor idő kérdése és a Gyurcsány jön vissza. Vonal alatti megjegyzésem,hogy ,ha a Magyargyuri,fele ennyire aktív lett volna,akkor 1998-ban, a Köztársaság Párt behúzta volna az 5 százalékot.Akkor az EMU. Egyébként,jelen állás szerint,a FIDESZ marad.