A hét nyertese / vesztese

A hét nyertese Nancy Pelosi, akit újabb két évre házelnökjelöltjükké választottak az amerikai Kongresszus Képviselőházának demokrata tagjai. Az alsóháznak január elején kell majd szavaznia arról, hogy ki legyen a házelnök. A republikánusok is indítanak majd jelöltet, de mivel kisebbségben vannak a 435 fős képviselőházban, szinte biztos, hogy a demokrata párti Pelosi marad a házelnök. A képviselőházi demokraták zárt ajtók mögött tartott találkozóján hírügynökségek értesülései szerint Pelosi ígéretet tett arra, hogy nagy figyelmet fog fordítani a jogérvényesítés reformjára vonatkozó törvényjavaslat elfogadására, valamint, hogy a Kongresszus érdemben foglalkozzon a környezetvédelemmel, és az egészségügyi ellátást érintő kérdésekkel. Pelosi 2019-ben azt ígérte, hogy már csak négy évig fogja betölteni a házelnöki pozíciót, vagyis a következő lehet az utolsó ciklusa.

A vesztest itthon kell keresnünk, aki nem más, mint Karácsony Gergely. A főpolgármester klímavédelmi és fejlesztési helyettese és régi szövetségese, Dorosz Dávid 2020. december 31-i hatállyal lemondott posztjáról. Dorosz azzal indokolta lemondását, hogy mivel állítása szerint a kormány mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse a főváros munkáját, így a következő időszakban a kormányváltásért fog dolgozni. Karácsony Gergely minderre közösségi oldalán így reagált:

 „Dávid azt a tiszteletreméltó döntést hozta, hogy a pozíció és tisztség helyett a munkát választja, hogy a Párbeszédet, illetve a közös ellenzéket segítve kizárólag a kormányváltásért dolgozik.”

Szavaiból az következtetés vonható le, hogy Dorosz főpolgármester-helyettesként nem arra törekedett, hogy érdemben segítse Karácsony munkáját, hanem csak élvezte a tisztségével járó előnyöket. Korábban már hallhattunk Doroszról a BKK, valamint a Lánchíd felújításának kapcsán is. A BKK felügyeletét megkapva munkáját azzal kezdte, hogy egy irodát kért a cégtől, de ezt a BKK-ban nem nézték jó szemmel, ez ugyanis túlzott beavatkozást jelentett volna a cég életébe. Végül Karácsony zárta le ezt a konfliktust azzal, hogy írt egy körlevelet minden főpolgármester-helyettesének, amelyben arra kérte őket, hogy mindenki a jogszabályoknak megfelelően gyakorolja hatáskörét. Ez a levél egy BKK-s és egy városházáról való forrás szerint kifejezetten Dorosznak szólt. Több vele kapcsolatban álló személy Dorosz munkamorálja miatt is panaszkodott, mondván, a főpolgármester-helyettest sokkal inkább a szereplés érdekli, mint a főváros ügyeiben való elmélyülés. Hozzáállásának az lett az eredménye, hogy vesztett fajsúlyosságából és befolyásából a városházán. Szintén Doroszhoz került a Lánchíd felújításának ügye is, azonban az még a nyáron átkerült egy másik főpolgármester-helyetteshez, Tüttő Katához.

Mindennek ismeretében a főpolgármester azon szavai, miszerint Dorosz „a pozíció és tisztség helyett a munkát választja”, felér egy beismeréssel: bizonyos pozíciókra az ellenzék soraiból nehezen tudnak kompetens, hozzáértő vezetőket találni. A főpolgármester posztja igencsak rosszul sült el, nagy presztízsveszteséget okozva neki. Karácsony Gergely számára a Dorosz Dáviddal kapcsolatos incidensek azért is kényesek, mivel párttársáról, régi szövetségeséről van szó, akivel 2013-ban együtt léptek be a Párbeszéd Magyarországért (PM) nevű pártba.

Kőházi János írása

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Elolvasom >
Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

Elolvasom >
Belföld

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

Elolvasom >