A hét nyertese: Varga Mihály
A hét nyertese Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a pandémiás helyzetben is előrébb tudta mozdítani a magyar gazdaságot.
Az úraindítási akcióterv részeként a keretösszeg húszmilliárd forintos emeléséről döntöttek a cégek környezetbarát beruházásait támogató pályázatnál. Ezzel közel ötvenmilliárd forintra bővül az a forrás, amelyből a kis- és közepes vállalkozások energiahatékonysági beruházásokat tudnak megvalósítani – adta hírül február 24-én közösségi oldalára feltöltött videójában a pénzügyminiszter.
Alig telt el két nap, és Varga Mihály újabb jó hírt jelentett be: több mint ötmilliárd forintból indulnak újabb egészségipari beruházások Magyarországon, amelyekhez a vállalkozások közel négymilliárd forintnyi támogatást kapnak. Az újabb videófelvételen három érintett cég támogatási szerződését írta alá.
Kiskunfélegyházán a Metris3D Kft. 1,1 milliárdos beruházásával orvosi gumikesztyűk gyártása indul el hazai alapanyagból. Vecsésen a Podiart Kft. egymilliárd forintos beruházásával 3D nyomtatással előállított orvosi segédeszközöket fejlesztenek, Budakeszin pedig a Zorinvest Kft. csaknem hárommilliárd forintos beruházásának köszönhetően pedig fokozott fertőzés veszélyben használható berendezések előállítása fog elkezdődni. Varga Mihály szerint hetvenmilliárd forintnyi beruházás valósulhat meg, az újakkal együtt már negyvenkilenc szerződés született az Egészségipari Támogatási Programon belül.
A hét vesztese: Jakab Péter
A hét vesztese Jakab Péter, aki ismét kínos helyzetbe hozta magát. A Jobbik elnöke hétfői autóbalesetével vonta magára a figyelmet, amelyben szerencsére nem sérült meg senki, csak egy erősebb koccanás történt. Hamar kiderült viszont, hogy nem a – magát a nép egyszerű gyermekének beállító – pártelnök vezette az autót, hanem sofőrje.
Valószínűsíthető, hogy baleset helyszínén lézengő Hajnády Kristóf ült a volán mögött, aki szélsőséges nézeteiről, az auschwitzi haláltábor előtti pózolásáról vált hírhedté. A “néppártosodott” Jobbik rengeteg energiát fektetett abba, hogy a nép szemében levetkőzze magáról az antiszemita jelzőt és integrálódni tudjon a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogásba, az újabb eset azonban azt mutatja, hogy semmit sem változott a szélsőjobboldali párt.
Ahogy mi is beszámoltunk róla, a pártelnöknél megingott bizalmú (egykor Jakab által a Szávay-klánba sorolt) Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke arról beszélt a közösségi oldalára feltöltött videóban, hogy titkos alagutat akarnak építeni Orbán Viktornak a Puskás Aréna alatt. Az alagút-üggyel kapcsolatban később az ATV stúdiójában Stummer maga ismerte be:
„És valóban egyébként magában az előterjesztésben, amelyet hétfőn én a kezem ügyébe kaptam (…), ez a védett személyek közlekedését szolgáló… ööö… alagút volt benne ebben a bizonyos előterjesztésben.”
Jakab Péter sofőrjének botránya után, hogy elterelje a figyelmet az azzal kapcsolatos hivatalos eljárásokról, hazugságra, hivatali visszaélésre bujtotta fel képviselőtársát, akinek ez egyfajta hűségpróbát is jelenthetett. Végül a szálak összeértek, a figyelemelterelés nem sikerült, Stummer a hazugságát saját maga ismerte be, a Jobbik szavahihetősége pedig újabb mélypontot ért el.