A hét nyertese: Kavecsánszki Ádám
Kavecsánszki Ádám veszi át Balog Zoltán helyét a Fidesz pártalapítványának elnökeként. Balog Zoltán januárban mondott le posztjáról, mivel a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé választották. Orbán Viktor olyan személyt keresett a posztra, aki idejének és energiájának nagy részét a kormányzati ideológia belföldi és nemzetközi megalapozására tudja fordítani. A 28 éves Kavecsánszki közel négy éve szerves része a Fidesz alapítványnak: 2017-től a szervezési igazgató, majd 2020-tól a megbízott főigazgató szerepét töltötte be. Diplomáját a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerezte, tanulmányai során pedig az SZPMA és a Miniszterelnökség ösztöndíjasa is volt.
A hét vesztese: Ursula von der Leyen
Ankarai látogatása során az Európai Bizottság elnöke nem kapott helyett a tárgyalópartnerei mellett, ehelyett egy távolabbi kanapéra kellett ülnie. Szerdán Ursula von der Leyen és Charles Michel az Európai Tanács elnöke Erdogan török elnökkel találkozott, hogy megvitassák az Európába érkezett menekültek támogatását. Azonban a török elnök csak saját magának és Michelnek készített ki széket. Von der Leyent ezzel megalázta női mivoltában és bizottsági elnöki titulusát is semmibe vette. Tekintve, hogy a hasonló hivatalos találkozókat mindig körültekintően megtervezik, valószínűleg nem véletlenül követték el ezt a protokolláris hibát.