A legalizált öngyilkosság

Elfogadta a spanyol parlament március 18-i ülésén az eutanázia engedélyezéséről és szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály elfogadásával Spanyolország a hetedik állam a világon, ahol törvény engedi meg a saját halál előidézését.

Mint azt az Index megírta, az új törvény értelmében azok kérelmezhetik az eutanáziát, akik legalább egy éve Spanyolországban élnek, gyógyíthatatlan, vagy rendkívüli fájdalmakkal járó betegségük van. A benyújtott kérelmet többlépcsős engedélyezési folyamatban vizsgálja felül egy egészségügyi és jogi szakemberekből álló bizottság. A betegnek a procedúra alatt legalább négy alkalommal kell megerősítenie szándékát.

Carolina Darias spanyol egészségügyi miniszter szerint ezzel a törvénnyel Spanyolország  újabb előrelépést tett a jogok elismerése terén, és egy „emberibb és igazságosabb” társadalom felé halad.

Változó jelentés

Az eutanázia ősi, görög eredetű szó, amely kellemes, boldog halált jelent. Az ókori Hellászban olyan filozófiai alapjai voltak e fogalomnak, minthogy a halál az emberi lét kiteljesedése, és a lélek megszabadulhat a test korlátaitól. Később a kereszténység erkölcsi tanításainak elterjedésével háttérbe szorult ez a felfogásmód. A XIX. századtól kezdődően azonban utilitarista értelmezést kapott, miszerint az élet már kevesebbet ér, ha annak hasznossága csökken, illetve a végéhez közeledik.

Mit mond erről a kereszténység?

A szélsőséges liberalizmus uralta XXI. században, ahol a szabadság átment szabadosságba, számos, emberjogi köntösbe bújtatott törekvés figyelhető meg. Európa a keresztény gyökerei megtagadásával, identitása elvesztésével olyan evidens dolgokat kérdőjelez meg, akar megváltoztatni, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak.

A kereszténység egyik alapköve az emberi élettel kapcsolatban, hogy az Isten ajándéka. A test a lélek temploma, amit nem örökre kap az ember, hanem olyan ajándékként, ami felett csak Isten rendelkezhet. A kereszténység ahogy az öngyilkosságot is, az eutanáziát is azért utasítja el erkölcsileg, mert ha az ember szabadon akar dönteni életéről és haláláról, ezáltal olyan jogot követel magának, ami csak Istent illeti meg.

Vallási konszenzus

Ebben a kérdésben 2019 őszén a katolikus egyház a másik két nagy monoteista, bibliai alapú világvallással, a zsidóval és a muszlimmal konszenzusra jutott: közösen ítélték el az élet lezárását célzó bármely közreműködést, minden ilyen lépést egyaránt elfogadhatatlannak ítélve. A vallási vezetők a Vatikánban írták alá közös nyilatkozatukat.

„Az eutanázia és a külső segítséggel lehetővé tett öngyilkosság gyökeresen rossz mind erkölcsi, mind vallási szempontból és semmilyen körülmények között sem megengedhető”

-áll a dokumentumban.

 Az eutanázia tulajdonképpen nem más, mint orvosilag asszisztált öngyilkosság, amelyben tudatosan akarunk véget vetni az életünknek, meggyorsítva az elkerülhetetlen halált. A keresztyén hit szerint az életet és az e világból való távozást Isten határozza meg, ember nem rendelkezhet felette.

Kép forrása: 777blog.hu

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Elolvasom >
Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

Elolvasom >
Belföld

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

Elolvasom >