„Az újságíró, aki katonának állt”: Rózsa-Flores Eduardo élete (II. rész)

Egyesek szerint felszabadító és forradalmár volt, mások szerint zsoldos és bérgyilkos, és van, aki úgy gondolja, soha nem találta igazán a helyét a világban. Vajon melyik állítás állhat legközelebb a valósághoz?

Hatrészes cikksorozatunk második részében a Rózsa-Flores Eduardo délszláv háborúba való csatlakozásával foglalkozunk. Életútjához a politikai és a vallási színterek végigjárása, a délszláv háborúban való részvétele, a bolíviai ellenzék támogatása és szülővárosa védelmének megszervezése, valamint több filmszerep, írói-újságírói és költészeti mű létrejötte is köthető.

A róla készült cikksorozattal célunk választ adni arra a kérdésre, hogyan vált ez a sokszínű eszmeiséggel rendelkező ember a magyar közvélemény számára igencsak megosztó személlyé.

A jelkép elszállt, a gondok megmaradtak

Jugoszlávia élén a II. világháborútól 1980-ig a horvát-szlovén származású jugoszláv forradalmár, partizánvezér és politikus, Josip Broz Tito állt. Harmincöt éves vezetése alatt a jugoszláv egység megtestesítőjévé vált karizmatikus személyiségének, az országon belül kialakult viszonylagos stabilitásnak, valamint a szerencsés körülményeknek köszönhetően. Még annak ellenére is, hogy sokan kritizálták tekintélyelvű uralma miatt: a 70-es évek eleji „horvát tavasz” volt az egyik legkomolyabb megnyilvánulás a rezsim ellen.

Egyesek úgy tartották, hogy a jugoszláv állam és a kommunista rendszer sohasem eshet szét, azonban Tito 1980. május 4-ei halálával szinte azonnal megmutatkoztak a tagállamok közti, addig elnyomott problémák. Több tagállamban is gyors ideológiaváltás történt: fellángoltak a nacionalista, szeparatista törekvések, amiket a kiélezett tagállamok közti politikai harc is tovább szított. Slobodan Milošević, a Szerbiai Szocialista Párt, később Szerbia elnöke egy szerbcentrikus Jugoszláviában gondolkodott. Franjo Tuđman, a Horvát Demokrata Közösség és Horvátország későbbi első elnöke egy önállóbb és kiterjedtebb horvát tagállamot igyekezett megteremteni. Alija Izetbegović, Bosznia-Hercegovina későbbi első elnöke pedig egy független, muszlimok által uralt Boszniában gondolkodott.

Horvátországban és Szlovéniában a nemzeti problémák mellé gazdasági nehézségek is társultak. A két legfejlettebb tagállamként sérelmezték a költségvetési arányokat, ugyanis ez a két ország termelte meg a közös jugoszláv államkassza 60 százalékát, azonban mindkét ország csupán 12 százaléknyi visszatérítést kapott. A szerbek hatalmi többsége kirívó volt: a pártnomenklatúra 70 százaléka, a Jugoszláv Néphadsereg (JNH) tiszti karának szintén 70 százaléka szerbekből állt. Hasonló arány volt jellemző a Belügyi Titkárságra és a községi testületekre vezetőire is. Ebben a helyzetben, 1991. június 25-én Horvátország és Szlovénia kikiáltja függetlenségét Jugoszláviától, majd két nappal később kezdetét veszi az öt évig tartó, véres délszláv háború.

Egy váratlan személy színre lépése

A háborúba Rózsa-Flores a La Vanguardia katalán napilap és a BBC World Service spanyol ágának tudósítójaként érkezett. Honlapja szerint Berlinből, Prágából és Albániából közvetítette a kommunista rendszer összeomlását, ám egy beszámolója szerint már a háború előtt is, 1991. május végén járt Zágrábban tudósítani az ottani eseményekről. A kialakult háborús helyzetet megtapasztalva azonban 1991 augusztusában úgy döntött, hogy Eszéken, a horvát védelmi parancsnoknál önkéntesen csatlakozik a horvátok oldalán, ezzel segítve függetlenségi háborújukat.

„Szabályosan felháborodtam augusztus közepére, hogy Európa (és azon túl a Világ) nem tett semmit, meg sem mozdítja a kisujját azért, hogy megállítsa azt, amit egyébként, akkor már, akik itt voltunk terepen, pontosan tudtuk (nem csak én, a kollégáim nagy része), hogy ebből egy hatalmas nagy balhé lesz.” – mondta Rózsa-Flores Kepes Andrásnak a Különös történetek (2008) című televíziós műsorban.

A világsajtóban hatalmas szenzáció volt „az újságíró, aki katonának állt”.Rózsa-Flores elmondása szerint döntésének hátterében igazságérzete állt: nem nézte jó szemmel a szerbek agresszív, expanziós politikáját, amelyben rengeteg ártatlan civil is életét vesztette. A szerbek helyzete meglehetősen előnyös volt: a horvátokkal ellentétben rendelkeztek elegendő fegyverzettel, a Jugoszláv Néphadsereg pedig lényegében egy szerb hadsereg volt. A helyzetet csak tovább súlyosbította a szemében az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) egyik határozata, amelyben fegyverkereskedési embargót vezetett be Jugoszlávia teljes területére, ezzel még az esélyt is elvéve a védekezésre a horvátoktól, a bosnyákoktól és a magyaroktól, azonban érdemes megemlíteni, hogy a horvátok is hasonló politikát folytattak.

Cikksorozatunk következő részében Rózsa-Flores délszláv háborúban betöltött szerepét dolgozzuk fel.

Kép forrása: nepszava.hu

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Quo vadis? - Történelemi rovat

Száz éve jött létre a kisantant

Ma száz éve Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségre lepésével létrejött egy regionális politikai-katonai szövetség, az úgynevezett kisantant. A hazánk megcsonkításából hasznot húzó államok így próbálták megtartani a stabilitásukat a térségben, gátat vetni a Habsburg-restaurációnak, valamint bármilyen magyar revizionista törekvésnek.

Elolvasom >
Egyéb kategória

A hét nyertese és vesztese

A hét nyertese Orbán Viktor, ugyanis elérte, hogy négymillió magyar ember beoltassa magát, a vesztes pedig a magyar baloldal, aki belebukott az oltásellenes kampányba.

Elolvasom >
Winner/Loser

A hét nyertese/ vesztese

A hét nyertese Annalena Baerbock A hét nyertesét Németországban kell keresnünk, aki nem más, mint Annalena Baerbock, a Zöldek egyik pártelnöke, ugyanis a párt kancellárjelöltjévé

Elolvasom >