Erzsébetváros polgármestere – Niedermüller Péter
A show egyik főszereplője Niedermüller Péter ugyan csak 2011 óta politizál, ám „tehetségének” köszönhetően e csekély idő alatt országos hírnévre tett szert. Rövid pályafutása alatt számos polgárpukkasztó kijelentést engedett meg magának, számtalan botrányos intézkedést hajtott végre, illetve
előszeretettel lobbizott Brüsszelben Magyarország megbüntetéséért.
Munkásságának köszönhetően a hazai rendező, Gyurcsány Ferenc egyik első számú bizalmi emberévé verekedte fel magát.
Családi botrány
Niedermüller első házasságából két gyermeke született: Niedermüller Anna és ifj. Niedermüller Péter. A DK-s politikus lánya a volt SZDSZ-es államtitkárhoz, Horn Gáborhoz ment feleségül, a fia pedig a korábban szintén SZDSZ-es fővárosi frakcióvezető John Emesét vette el. Anna ma már pedagógusként dolgozik, ám korábban a Magyar Bálint-féle oktatási tárcánál is tevékenykedett egészen addig, amíg munkatársaival le nem buktak, hogy Lepp Gyula családjának tulajdonában lévő balatonkenesei szállodában mulatták el a szabadidejüket. Az ügynek több kirúgás, Niedermüller Anna esetében pedig fegyelmi eljárás lett a vége.
Európai Parlamenti képviselőként
Niedermüller Péter politikai pályafutása előtt egyetemi tanárként dolgozott. Egyebek mellett a CEU-n is tanított. Az etnográfiával kapcsolatos elképzeléséről sokat elárul, hogy a Humboldt Egyetemen többek között a multikulturalizmus előnyeit tárgyaló, valamint a vendégmunkásként és menedékkérőként Európába érkezőkkel foglalkozó kurzust tartott.
A berlini egyetemet később tetemes adóságokkal hagyta ott.
Személye olyannyira kínossá vált az intézmény számára, hogy körlevélben tudatták partnereikkel, Niedermüller már nem tanít náluk.
A hazai politikában addig szinte ismeretlenül lett a DK európai parlamenti képviselője 2014-ben. Nézeteinek mandátuma alatt is erőteljesen hangot adott, hiszen támadta a röszkei határzárat, majd egy interjúban azt is elmondta, hogy ő lebontaná a kerítést, mert az szerinte nem jó megoldás. Kifejtette azt is, hogy véleménye szerint a bevándorlás és a terrorizmus között nincs összefüggés és közös európai fellépést javasolt a bevándorlók befogadása érdekében. Ennek jegyében Niedermüller a Dublini Egyezmény felső korlát nélküli kötelező betelepítést lehetővé tevő módosítását is megszavazta. Mindemellett többször is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen. Tette ezeket úgy, hogy a magyar emberek a kvótanépszavazás keretében egyértelműen kifejtették a bevándorlással kapcsolatos álláspontjukat: nem kérnek belőle. Magyarellenes munkájának köszönhetően felkerült Soros György alapítványa, az Open Society keretei közt működő European Policy Institute belső listájára, amely az EP-ben ülő „megbízható szövetségeseket” sorolja fel.
Mégis hazatért
„Az a baj Gergő, hogy nem lehet már megbízni Benned. S hidd el, nemcsak én, hanem nagyon sokan így vagyunk ezzel. Lehet, hogy ezt még nem érzed, nem látod, de attól tartok, eljátszottad politikai és emberi tőkédet”
– írta Facebook bejegyzésében még 2017-ben Niedermüller, mit sem sejtve arról, hogy pár év múlva Karácsony Gergely kvázi a felettese lesz. 2019-ben még EP-képviselőként azt mondta Niedermüller a Heti TV-ben, hogy
nem indul az önkormányzati választáson, mivel nincs ebbéli tapasztalata és nem akar bohócot csinálni magából.
Ekkor még azt gondolhatta, hogy Gyurcsány ismét ráteszi majd őt az EP-képviselői listájára. Intő jel lehetett volna számára, hogy már 2018-ban is itthon indította pártja az országgyűlési választásokon. Varga Mihálytól ugyan kikapott, de meglepően jó eredményt ért el a budai második és harmadik kerületet érintő választókerületben. Ez az eredmény jó hivatkozási alap volt később a DK-nak ahhoz, hogy a baloldalon elterjessze azt a narratívát, hogy még a Niedermüller-féle jelöltjeik is nyerni tudtak volna, ha mindenki visszalép a javukra (Ungár Péter 10 százalék körüli voksot kapott a választókerületben). Érdekesség, hogy a választások után Niedermüller azt nyilatkozta, ha nyert volna, akkor idő előtt hazatér Brüsszelből, a pártlistán megszerzett képviselői helyet viszont nem fogadta el. Niedermüllernek végül valóban csalódnia kellett, mert a DK 2019-es EP-listájára Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára került fel helyette. A kibukott EP-képviselő kárpótlásként Erzsébetvárosban az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje lett. Az önkormányzati választásokon a baloldal Karácsony Gergely vezetésével több 2010 óta jobboldali irányítás alatt álló kerületet is visszavett, köztük a hetediket is.
Beiktatása után
Nem kellett sokáig várni az első nagy botrányig, hiszen 2020. január 23-án az ATV Start című reggeli műsorában
Magyarország polgárainak többségét kitevő fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket rémisztő képződménynek titulálta. A rasszista kijelentés országos visszhangot keltett, valamint a kerületben napokig tüntettek ellene.
A képződményes kijelentés után Niedermüllert látványosan visszavonták a TV-s szereplésektől, de az újabb botrányokat nem tudta elkerülni. Nemrég óriási balhét okozott a kerületben egyik párttársa, Borka-Szász Tamás önkormányzati képviselő, a DK helyi frakcióvezetője. Ő volt az a képviselő, akiről kiderült, hogy számítógépes kriptovaluta-bányászattal foglalkozott. Ráadásul önkormányzati áramforráson folytatta jogellenes tevékenységét, így annak költségeit (feltehetőleg több millió forintot) értelemszerűen az adófizető polgárok fedezték. Bár a polgármester tagadta, szinte elképzelhetetlen hogy a nem tudott tevékenységről.
Niedermüller Péter az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetését követően, saját döntési jogkörében intézkedett a DK-barát ügyvéd, Czeglédy Csaba újabb megbízásáról is, aki jelenleg is bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúsítottja egy többmilliárdos ügyben.
A polgármester megbízatásából 2019 óta az erzsébetvárosi adófizetők 94 millió forintja vándorolt Gyurcsány korábban elítélt ügyvédjének a zsebébe.
Veres Zoltán, a Fidesz–KDNP az erzsébetvárosi alelnöke arra volt kíváncsi, konkrétan mégis milyen munkát végzett ennyi pénzért a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda a kerületnek, ezért közérdekű adatigényléssel élt a polgármesternél. Niedermüller Péter viszont megtagadta, hogy kiadja az úgynevezett teljesítési igazolásokat.
A polgármester a sajtó kereszttüzébe került azzal is, hogy a kerületben helyzetbe hozta a baloldali parkolási maffia királyát, Kupper Andrást is. Továbbá járvány alatt nemtetszését fejezte ki a kormány azon rendeletével szemben, amelyben megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy adót vessenek ki, vagy változtassanak a már meglévők mértékén. Sőt, azt is bejelentette, hogy ennek ellenére Erzsébetvárosban márpedig adóemelés lesz.
Nem csitulnak a botrányok
Ugyan még csak nemrég hagytuk magunk mögött a 2020-as esztendőt, Niedermüller Péter az idei évben is számos botránnyal büszkélkedhet. Erzsébetváros baloldali vezetése a magyar kultúra napján úgy döntött, végleg bezárja a kerület közkedvelt, alig öt éve felújított művelődési házát. Az impozáns, Wesselényi utca 17. szám alatt található palota rendbehozatalára korábban több, mint kétszázmillió forintot költött el az akkori, jobboldali városvezetés. Egy előterjesztés szerint Niedermüllerék az ezerhatszáz négyzetméteres épületet csupán két és fél millió forintért fogják bérbe adni. Feltehetőleg DK-közeli embernek. Az Erőművház bezárása és újra bérbeadása együtt járna Európa egyetlen zsidó televíziója, a Heti TV kilakoltatásával.
A polgármester pedig legutóbb azzal szabadította magára az ország felháborodását, hogy kiadta a Molnár Antal Zeneiskolának szánt épületet, a pályázat lezárása előtt két nappal alapított Freeszfe Egyesületnek. A bizonyítékok azt mutatják, hogy a polgármester tudott róla hogy a létesítményt a zeneiskolának újította fel a korábbi fideszes vezetés, ám Niedermüller ezt tagadta:
„Sejtelmem nincs. Az előző polgármester úr nem tájékoztatott soha. Nem is tudom pontosan, mi történt”
– nyilatkozta a Mandinernek.
Másfél éves polgármesteri karrierje alapján egyértelműen kimondhatjuk: mindenki jobban járt volna ha Niedermüller megfogadja a saját tanácsát és nem csinál egy – kicsit sem szórakoztató – bohócot önmagából.