Baloldali Freak Show 4. rész – Jakab Péter

Rendellenesség, horror, misztikum. Amikor a magyar baloldali politikai társulat produkcióját nézzük, joggal érezzük azt, mintha alanyaink a színpadon valójában egyfajta XXI. századi szellemi freak show műsoron dolgoznának. Ha felületesen szemléljük az előadást, egy olcsó vígjátéknak tűnhet, ám ha részletesen, egyesével elemezzük a színészek, rendezők teljesítményét, akkor műsoruk egyből katasztrófafilmmé válik.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke – Jakab Péter

Jakab Péter 2020. január 25-e óta tetszeleg a pártelnöki szerepben. A tisztújítás során a voksok 87 százalékát gyűjtötte be akkoriban, amit akár lehengerlő sikernek is minősíthetnénk, ha nem tudnánk, hogy lényegében egyedüli indulóként sikerült elnyernie a tisztséget. Ugyan Jakab Péter csak kicsit több mint egy éve a Jobbik első embere, sikeresnek abszolút nem nevezhetjük a munkáját. A megválasztását követő hónapokban jobbikos alapszervezetek sorra jelentették be megszűnésüket a pártelnök politikája miatt. Többek között a teljes Vas megyei Jobbik, a Hajdú-Bihar megyei, etyeki és bakonszegi csoport, a debreceni, veszprémi, hatvani, békéscsabai, zalaegerszegi, valamint az összes erdélyi alapszervezetük megszűnt. Mindemellett sorra léptek ki a képviselők is a párt parlamenti frakciójából: Bencsik János és Bana Tibor után Sneider Tamás, Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely is így döntött. Ezzel a ciklus eleji 26-ról 17-re csökkent a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjának létszáma. A kilépések után a képviselők sorra adtak ki átfedéses közleményeket. Íme néhány részlet ezekből a bejegyzésekből:

nem vagyunk hajlandóak asszisztálni a párt további rombolásához”;

nem kérünk a hazug körlevelekből”;

nem kérünk az ávós módszereket megszégyenítő besúgóhálózatból, akik hűen szolgálják ki az új jobbikos nagyurak minden vágyát, és távolíttatják el a pártból azokat, akiknek nem tetszik Jakabék rombolása”.

nem kérünk az elnökség képmutató viselkedéséből

állt a közleményekben. A pártvezetés nem csak a tagokat veszítette el, hanem erőteljes lemorzsolódást produkált a szavazóbázisában is. A 2018-as országgyűlési választásokon valamivel 20 százalék felett teljesítő párt támogatottsága a felmérések szerint ma körülbelül 8 százalékon áll. Ez a szavazóbázis azonban szilárdnak tűnik. Sőt, javuló tendenciát mutat a korábbi hónapokhoz képest.

Jakab Péter szerepe az ellenzéki összefogásban

A megválasztását követően, egy sajtótájékoztató keretében Jakab még arról beszélt, hogy Gyurcsánnyal “képtelen közösséget vállalni”, mivel a bukott kormányfő rendszerét “az emberek nagyon egyértelműen leszavazták”. Ennek ellenére végül mégis letette a lélek nélküli Jobbikot Gyurcsány Ferenc lábai elé. Így Jakab Péter ma már az ellenzék vezetőjének füttyszavára táncolhat. Ő lett Gyurcsány Ferenc egyik agresszív, előretolt verbális verőembere, aki mindig megmondja a tutit Orbán Viktornak. Az erőszakos megnyilvánulásai után pedig Gyurcsány Ferenc békülékeny magatartása szimpatikusabbnak látszik. Jakab felszólalásainak célja pedig nem valódi diskurzus, hiszen az esetek többségében több tucat, egymással logikai összefüggésben nem álló kérdést szokott intézni a miniszterelnökhöz, amelyekre lehetetlen a megadott időkeretben válaszolni. Ám Jakab nem csak verbálisan agresszív, olykor tettlegességig is fajul erőszakos magatartása. Jakab Péter szinte mindig kocsmai stílusban nyilvánul meg a parlamentben és számtalan ízléstelen akcióval hívta már fel magára a figyelmet. A közelmúltban a világjárvány kellős közepén maszk nélkül egy zsák krumplival támadt a miniszterelnökre. Akciójával arra próbált utalni, hogy a Fidesz krumplival vásárolja az állampolgárok szavazatait. Keménykedéseiért cserébe a miniszterelnök-jelöltség mellett, egy előnyös szegénylegény-imázst is felépíthet magának a baloldali térfélen.

Jakab Péter önjelölt Robin Hoodként tetszeleghet a választók előtt

A baloldali politikus masszívan igyekszik felépíteni az egyszerű ember egyszerű igényekkel narratívát saját személye köré.A közelmúltban több olyan képet is feltöltött közösségi oldalára, melyeken a „nép egyszerű gyermekeként” próbálta mutatni magát. Egy fotón például Tesco-s parizert evett piros arannyal és kiflivel, míg egy másikon gyermekei társaságában paprikás krumplit fogyasztott, utalva arra, hogy ő a sok politikustól eltérően nem él fényűző életet. Pedig Jakab Péter az egyik legjobban fizetett országgyűlési képviselő Magyarországon. Jövedelme alapján a legjobban keresők egy százalékába tartozik az országban. Mindent összevetve havonta több, mint hatmillió forintos tiszteletdíjat és juttatást kap az adófizetők pénzéből. Az álomfizetéshez pedig egy sofőrszolgálattal ellátott, prémiumkategóriás autó is jár: a pártelnököt egy Škoda Octaviával furikázzák. A közelmúltban egy karambolt is elszenvedtek, amelynek során kiderült, hogy Jakab Péter sofőrje az a Hajnády Kristóf, aki korábban Auschwitzban a győzelem jelét mutogatva pózolt.

 „Jakab Péter nem cigányozik, hanem mindig kimondja az igazat”

Jakab Péter előszeretettel beszél magáról egyes szám harmadik személyben, amely egyes szakemberek szerint még akár nárcisztikus személyiségzavarra is utalhat. A fent látható kijelentést is a Jobbik elnöke nyilatkozta Bohár Dánielnek a Riporter c. műsorban, amikor arról kérdezték, hogy megbánta-e a korábbi cigányozásait. Kijelentésével egyértelműen igazolta, hogy még mindig igaznak és jogosnak gondolja korábbi kijelentéseit. De miket mondott Jakab Péter akkoriban a roma honfitársainkkal kapcsolatban? Kiemeltünk néhányat ezek közül.

2011-ben önkormányzati képviselőként felszólalásában például arról beszélt, hogy szerinte a romák középkori barbárok, ezért középkori módszerek is megengedhetők velük szemben (5:11-től látható).

„Harmincan üvöltenek vadállat módjára, amikor összepiszkítják a liftet, amikor kitörik az ablakot, akkor nyugodtan érezhetik azt, hogy a középkorban élnek és a középkori barbárokkal szemben középkori megoldások is megengedhetők.”

– mondta a tanári végzettséggel rendelkező politikus. Jakab Péter 2009 és 2010 között történelmet tanított a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Általános Iskolában, ahonnan nézetei és politikai szerepvállalása miatt elbocsájtották.

2013-ban pedig egy miskolci lakossági fórumon a romák értelmi képességein és a felzárkóztató programokon gúnyolódott. Először mélyigénytelen jelzővel illette őket, majd többek között arról is beszélt, hogy a cigányok zöme lop, a szobába piszkít, és nem akar dolgozni. Ezt követően pedig egy trianoni megemlékezésen, a felszólalásában élősködőknek és rombolóknak nevezte a romákat, majd elmondta, hogy pártjával pokollá fogják tenni az életüket.

Nem csak cigányozott, zsidózott is

A Hír TV mutatta be azt a felvételt, amelyen Jakab Péter, Pörzse Sándor zsidózó viccén nevetett egy 2010-es miskolci lakossági fórumon. A felvételen az látható, ahogy Jakab Péter a miskolci Jobbik akkori elnökeként a háttérben állva derült azon, hogy párttársa Salamon László KDNP-s politikus nevével és vélt származásával szórakoztatta a hallgatóságot.

A Jobbikos politikus még ebben az évben egy tiszalúci lakossági fórumon a börtönviszonyokról értekezve beszélt a „kiválasztott néphez tartozó” bűnözőkről. A következőket mondta:

Ha bizonyos kiválasztott néphez tartozik az illető, akkor a miskolci Dolce Vita luxusétteremből kell számára étket szállítani, mert ott kóser módon tudnak főzni, és neki még ahhoz is joga van… nehogy már! Egy bűnözőnek joga van…

2014-ben a Jobbik bejelentette, hogy Jakab Pétert indítja Miskolc polgármesterének az őszi önkormányzati választásokon. A beharangozást egy sajtótájékoztató is követte, ahol Jakab elmondta, hogy „a származás se előnyt, se hátrányt nem fog jelenteni a Jobbik vezette Miskolcon”, hozzátette: erre ő maga a garancia, aki történetesen zsidó felmenőkkel is rendelkezik.

Jakab miskolci indulása kapcsán, Bencsik János, aki akkor még a Jobbik aktív politikusa volt egy Jobbegyenes nevű blogon megjelent írásában „félrekommunikált zsidónak” nevezte a miskolci párttársát, majd hozzátette:

„…ez az egész olyan, mint egy hangosan kicsúszott fing a bálteremben. Senki nem meri szóba hozni, de mindenkit zavar. A jelenlegi, politikailag korrektnek hazudott közbeszédben ugyanis a származás nem lehet érv, miközben az emberek túlnyomó többsége igenis pozitív vagy negatív hozzáállással (nem előítélettel!) viseltetik az őt körülvevő etnikai-társadalmi csoportokkal szemben. És ezt nagyon is helyesen teszi, ez adja ugyanis minden közösség immunitásának, megmaradásának alapját.”

Ugyanakkor csak feltételezhetjük, hogy Jakab Péter mai napig sem szakított korábbi nézeteivel. Amellett, hogy szereti antiszemita sofőrrel furikáztatni magát, a 2020-as szerencsi időközi országgyűlési választáson is egy köztudottan zsidóellenes jelöltet indított Koncz Zsófiával szemben. Az a húzása akkor nem jött be, a teljes ellenzéki összefogás által támogatott Bíró László simán kikapott a fideszes jelölttől, aki 50 százalék feletti eredményt ért el.

Jakab Péter ennek ellenére is – pártja lezüllesztésének árán – politikai karrierjének csúcsára jutott. Kíváncsian várjuk, milyen új szerepeket játszik még majd el a választásokig Gyurcsány Ferenc kérésére, egy reménybeli kormánypozíció kiharcolásáért.

borítókép: magyarhirlap.hu

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Elolvasom >
Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

Elolvasom >
Belföld

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

Elolvasom >