Hatrészes cikksorozatunk negyedik fejezetében Rózsa-Flores Eduardo utóéletével, írói-újságírói, költészeti munkásságával, filmszerepeivel, valamint Bolíviába való hazatérésének az okaival foglalkozunk. A róla készült cikksorozattal célunk választ adni arra a kérdésre, hogyan vált ez a sokszínű eszmeiséggel rendelkező ember a magyar közvélemény számára igencsak megosztó személlyé.
Harcosból (ismét) publicista
A délszláv háborúból való leszerelése és hazatérése után szinte azonnal írni kezdett. Első könyve „Mocskos Háború” címmel jelent meg 1994-ben, a második pedig 1996-ban „Hallgatás Hadművelet” címen. 1999-ben adták ki a „Meghaltunk és mégis élünk” című, visszaemlékezéseit tartalmazó kötetet.
Termékeny költő volt. Már háborús tevékenysége előtt is rengeteg verset írt, amelyet hazatérése után is tovább folytatott. 1999-ben „Hűség” címmel kiadta az első, 2001-ben „Állapot: két háború között” címmel a második, 2003-ban „Disznóságok gyűjteménye” címmel a harmadik, 2004-ben pedig „69 titok” címmel a negyedik verseskötetét. 2011-ben jelent meg az utolsó, halála után kiadott, „Nem várok rád többé” című verseskötete.
Írói és költői munkássága mellett számos folyóirat szerkesztésében is részt vett. Többek között a Lelkiismeret ’88 honlapjának főszerkesztője, a Kapu főmunkatársa, a Leleplező egyik szerkesztője, az Ellenkultúra.info alapító-főmunkatársa, valamint a Hívó Szó főszerkesztője is volt. Egyes vélemények, és saját bevallása szerint is az újságírói munkássága által került birtokába Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének hangfelvétele, és szerepe volt annak kiszivárogtatásában is. Erről a következő fejezetben lesz bővebben szó.
Frontról a filmvászonra
Rózsa-Flores hazánkban gyorsan felkapott személyiséggé vált kalandos életútja miatt. Ez olyannyira így volt, hogy több filmet, dokumentumfilmet és interjút is készítettek vele, illetve róla. 1996-ban szerepelt a Bolse Vita című magyar filmdrámában. 1997-ben a Vizualizáció című film főszerepét alakította. Ugyanezen évben a Kisváros című magyar televíziós sorozatban játszott 11 részen keresztül, több szerepben is.
Dokumentumfilmekben is szerepelt, például a Különös történetek (2008) című televíziós műsorban, valamint megjelent a Magyarok a balkáni háborúban (1999) című dokumentumfilm-sorozat összes részében is. Életpályáját is megörökítették: a Chico (2001) című háborús kalandfilmben ő maga a főszereplő. Életútját mutatják be latin-amerikai gyermekéveitől, egészen a horvátországi harctérig. A filmet Fekete Ibolya Balázs Béla-díjas filmrendező rendezte.
Kepes Krónikája
2008 októberében Rózsa-Flores hazatért Bolíviába. Ennek pontos okai sokáig ismeretlenek, vitatottak és homályosak voltak. Azonban volt valaki, aki titokban tudott valós szándékairól. Kepes András író, újságíró, akivel több ízben dolgozott együtt, és évtizedes barátja volt Rózsa-Floresnek.
„Másfél évtizede követem Eduardo életét. Három dokumentumfilmet forgattam róla, a legutóbbit tavaly októberben láthatták ebben a sorozatban. Az utolsó forgatás után Eduardo arra kért, hogy készítsek vele még egy interjút, de tartsam titokban.”
– számolt be Kepes András a Különös történetek (2008) című televíziós műsorban.
Az interjút videókazettára vették fel, amelyet Rózsa-Flores kifejezetten Kepes számára hagyott hátra
azzal a céllal, hogy valódi szándékait és tetteinek okait ismertesse azokkal, akikkel egy esetleges történés miatt ezt már nem tudná megtenni.
A kazetta tartalmát végül Eduardo halála után néhány nappal, a Különös történetek című televíziós műsor egyik részében Szászvári Linda, Rózsa-Flores egykori élettársának jelenlétében mutatták be.
Káosz az otthon bölcsőjében
„Rózsa-Flores: Nos… Két dologra gondolván kértem meg, hogy üljünk le és beszéljünk. Az egyik az, hogy még mielőtt bármi történik, amihez közöm lesz a következő napok, hetek, hónapokban, el szeretném magyarázni, mesélni neked, hogy miért döntöttem úgy, hogy elfogadom ezt a felkérést (el fogom mondani, miről van szó, természetesen). A másik az, hogy hát benne van a pakliban, hogy esetleg… Történik velem valami…
Kepes: Akár az, hogy nem maradsz életben?
Rózsa-Flores: Igen. Hát… Vagyok már olyan… „Öreg”, vagy felnőtt, hogy ezzel is számolnom kell. És… Nem tudom… Te úgy diszponálsz ezzel az anyaggal, ahogy gondolod, vagy ahogy jónak látod.”
Ezekkel a vészjósló mondatokkal kezdődött Kepes András titkos interjúja Rózsa-Floresszel, aki ezután elmesélte szülőországának, Bolíviának az akkori helyzetét. Ebben az időszakban már régóta hatalmas feszültség uralkodott az ország négy keleti tartománya, köztük szülővárosa, Santa Cruz és az ország nyugati része között, ahol a főváros, La Paz is fekszik.
A keleti, természeti kincsekben gazdag tartományok állították elő Bolívia javainak zömét, valamint itt élt a bevándorlók leszármazottjainak többsége is. A keletiek sérelmezték, hogy a frissen újraválasztott Evo Morales elnök szocialistának nevezett kormánya egyre nagyobb összegeket követelt a megtermelt javakból, központi elosztás céljából. Ebből kifolyólag a keleti területeken szeparatista mozgalmak vetették meg lábukat, de a nyugatiak ezt nem hagyhatták szó nélkül. A “hangoskodókat” több helyszínen sortűzzel próbálták meg elcsendesíteni.
Santa Cruzban egy tartományi védelmi szerv felállítását tervezték, melynek feladata lett volna a köztulajdon védelme, a közbéke, köznyugalom, és a vezető személyek védelmének biztosítása törvényi háttérrel. Az erről szóló rendeletet megszavazták, ám ez már semmit sem segített: a helyzet tovább romlott, látszólag megállíthatatlanul.
Cikksorozatunk következő részében Rózsa-Flores Eduardonak az őszödi beszéd kiszivárogtatásában betöltött, feltételezett szerepével foglalkozunk.
Kép forrása: nol.hu
Egy válasz