Dr. Karácsony András: Aktivitás és türelem. Erre a két dologra lesz szükségük az elsőéves hallgatóknak. – interjú

Dr. Karácsony András csaknem 40 éve tanít az ELTE Állam és Jogtudományi Karán. Nevét a most alakult PROKON Politikatudományi Szakkollégium tanárai között is megtalálhatjuk. Kérdeztük pályafutásáról, a jogi kar fejlődéséről és természetesen a szakkollégiumról is. 

Első kérdésem a tanár úr életútjához kapcsolódik, kifejezetten ahhoz a szakaszhoz, hogy hogyan került az ELTE ÁJK-ra, mikor kezdett el politikatudománnyal foglalkozó diákokkal dolgozni, milyen meghatározó élményeket szerzett életének ebben a korszakában?

Eredetileg jogi karon végeztem, utána bölcsészkaron a filozófia szakon szereztem diplomát. Azok közé a talán kivételes emberek közé tartozom, akik máig az első munkahelyükön dolgoznak. 1981-től dolgozom a jogi karon, a Filozófia Tanszéken, amely négy-öt éve különböző tanszékek összevonásának eredményeképp ma a Jog- és Társadalomelméleti Tanszék nevet viseli. Ott egyetemi tanár lettem, hosszú időn keresztül tanszékvezető is voltam. Mint jogi kari oktató, mikor elindult a politológusképzés, őket is tanítottam társadalomfilozófia témakörben. Hét-nyolc évvel ezelőtt, amikor már generációváltásra volt szükség a Politikatudományi Doktori Iskola vezetésében, akkor a tanács engem kért fel, hogy vállaljam el a vezetését. Ezt jó pár évig csináltam, jelenleg Szabó Máté a doktori iskola vezetője, én az elnökhelyettes vagyok. Tehát egyrészt szervezetileg is közel kerültem a politikatudományi doktori képzéshez, másrészt sokuknak én vagyok a témavezetője is.

Élményt vagy fontos tapasztalatot kérdezett, amely a politikatudomány irányába vitt el. Erre a kérdésre egyfelől azt tudom felelni, hogy a politológia szak megalapításában és a doktori iskola vezetésében Bihari Mihálynak nagy szerepe volt. Őrá én joghallgató koromból emlékeztem, és rám nagyon nagy hatást tett még a hetvenes évek második felében. A másik fontos szereplő a politikatudományi képzésben Pokol Béla. Kettőjük miatt is örültem, hogy erősebben kötődhetek a képzéshez, melynek alapvetően a doktori részéhez kapcsolódom, a normál, graduális képzésben a diákokat úgy tanítom, mint bármely jogi tanszéki kolléga a joghoz, filozófiához kapcsolódó tárgyakat.

Mit tapasztalt az évek alatt, hogyan változott a diákok hozzáállása? Van-e olyasmi, ami nehezebb lett, vannak-e olyan témakörök, amelyek iránt az érdeklődés fellángol majd alábbhagy?

A tapasztalatomat azért is tudom egy kicsit határozottabban vagy élesebben megfogalmazni, mert az elmúlt 20-25 évben volt évfolyamtársaimnak, akik nagyrészt jogászok lettek vagy egyetemen tanítanak, de akár azoknak is, akiknek semmi közük sincs az oktatáshoz, az a sztenderd véleményük a mai hallgatókról, hogy: „Bezzeg mi voltunk a jók, a mai hallgatók már nem olyanok, mint mi voltunk, nem olyan érdeklődők, nem tanulnak annyit.” Ez engem mindig felháborított, mert az én saját tapasztalatommal nem egyezett. Az én tapasztalatom az volt, hogy – és ez a jogász és politológus hallgatókra is passzol – csupán egy dologban más a helyzet, mint a kilencvenes évek előtti időszakban: sokkal nagyobbak az évfolyamon belüli különbségek. Egyszerűen úgy fogalmaznám meg, hogy akik most jók, azok jobbak, mint mi voltunk, akik rosszak, azok sokkal rosszabbak a mi „rosszainkhoz” képest. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata. Ugye, 1990 előtt nagyon kevesen juthattak be, nagyon magas volt a belépési követelmény az egyetemi képzésbe. Ez harminc év óta megváltozott. Sokkal több hallgató érkezik nagyon különböző gimnáziumokból, ebből is következően nagyobbak a különbségek. Számomra ez a tapasztalat, hogy a jók nyelveket tudnak, mondhatom nekik, hogy olvassanak el egy könyvet a következő hétre. Akik nem olyan jók, azoktól ilyen sokat nem várhatok el. Egyébként a doktori képzést azért is szeretem, mert ott egy doktorandusz hallgatónak nyugodtan mondhatom, hogy jövő hétre olvassa el ezt a könyvet, és a könyvből tartson egy előadást, míg az alapképzésen a maximum az, hogy a jövő hétre olvasson el egy 20 oldalas tanulmányt. Úgyhogy ebből a szempontból másabb a hallgatói közeg, széttartóbb.

Az elmúlt 2-3 évnek van egy szomorú tapasztalata, amely főleg a doktori képzést érinti. Láthatóan csökkent azon diákok száma, akik jelentkeznek a politikatudományi doktori képzésre.

Ez általánosnak mondható, vagy kifejezetten csak az ÁJK-n tapasztalható?

Általánosságban. Más doktori képzések esetében is jelentős a csökkenés, de a politikatudomány területén még inkább érzékelhető, én úgy látom, nálunk a doktori iskola és a jogi kar adatai alapján is ez a helyzet. A szakkollégium ezért is volt számomra egy szimpatikus kezdeményezés, mert ugyan nem arról van szó, hogy minden szakkollégistából politikatudós lesz, de megadja a lehetőséget és a motivációt, hogy ha van közöttük olyan, aki tényleg tudománnyal akar foglalkozni, az szerezhet többlettudást, és elkötelezheti magát a politikatudomány mellett. Lehet, hogy ez a csökkenés összefügg azzal, hogy nem pontosan látják azt a karrierlehetőséget, amely a doktori képzés elvégzésével jár. Ez a képzés alapvetően elég hosszú. 4 évig tart, majd miután elvégzik és megvédik a doktori disszertációjukat, akkor a hagyományos pálya kettős természetű: vagy akadémiai kutatóintézetnél, vagy egyetemen – tanárként – helyezkedhetnek el. A jelenlegi finanszírozási rendszerben azonban az egyetemeken nagyon minimális státuszlehetőség van. Gyakorlatilag akkor tudnak nagyon fiatalon bekerülni, hogyha éppen akkor megy nyugdíjba valaki a tanszékről, és annak a helyére vesznek fel valakit. Az akadémiai kutatóintézeteknek sincs olyan anyagi háttere. Lehet, hogy tehetséges valaki, de ha nincsen státuszra pénz, akkor nem tudják felvenni. Úgy gondolom, ez is szerepet játszik abban, hogy kevesen vállalják a képzéssel járó nehézségeket.

Különleges okból kérdezzük Karácsony tanár urat, hiszen a szakkollégium életébe természetesen beleszólása van. A tanár úr által eddig elmondottakkal összhangban nem titok, hogy a szakkollégium célja természetesen minden pályaúton támogatni a szakkollégistákat, beleértve a tudományos munkát is. Melyek azok az elképzelések, amelyeknek szerepelniük kell a szakkollégium programjában, hogy segíthessen a helyzeten, melyet az imént vázolt fel?

Két dolgot említenék. Az egyik a nyelvi képzésben való segítségnyújtás, sőt adott esetben elő is lehet írni, hogy valaki tagként legalább egy középfokú nyelvvizsgát teljesítsen. Ebben természetesen a szakkollégium is rendelkezésre áll, programjában szerepel a kötelező angol nyelvi és szaknyelvi felzárkóztatás. A másik dolog, ami fontos lenne, az a mentori, vagy „tutori” rendszer alkalmazása. Itt a kulcsszó a személyes kapcsolat olyan oktatókkal, akik órát adnak a szakkollégiumban. Ebből a tanuló kivételes motivációt nyerhet, amely egy huszonéves hallgató számára sokat jelent. Persze mindig vannak népszerűbb és kevésbé népszerűbb oktatók, itt észszerűen kell elosztani a hallgatókat, hogy a mentorok megfelelő mértékű ösztönzést tudjanak nyújtani, a mentoráltak pedig megkapják a kellő figyelmet.

Tehát az általunk tervezett szakkollégium konzulensi rendszere akár ezt a célt is szolgálhatja?

Sőt, még azt is meg lehet oldani, hogy az alapszakos hallgatóknak legyen mesterszakos hallgató a mentora, a mesterszakosoknak pedig valamelyik oktató. Ezeket lehetne kombinálni ilyen módon a személyes jelleget előtérbe helyezve, és ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy jó barátságba kerüljön két hallgató. Inkább egy személyre szabott tudásról lenne itt szó: mi az a téma, ami őt érdekli, amiben el kíván mélyülni. Ehhez tartozik egy olyan mentor – akár mesterszakos, akár oktató –, aki tud neki segítséget és megfelelő tudást adni, terelni tudja ebbe az irányba. Tehát a személyességet inkább mint személyre szabott tudást értem.

Nyilván most elsősorban tudományról beszélünk, de ezen a ponton muszáj megemlítenünk egy aktuális problémát: a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet egyértelműen csökkentette a személyességet.

Igen, egyértelműen. Mikor tavasszal megjelent, egyik napról a másikra kellett a képzésben és a vizsgáztatásban is átállni az online módszerre. A személyes kapcsolat legjobb tere az egyetemi oktatásban a szeminárium, a kis csoportos képzés, amely szintén online formában történt. Azért például egy előadáshoz képest, amelyet száz diák hallgat egyszerre, sokkal személyesebb. A diákok visszajelzéséből is kiderül: nekik hiányzott a szemináriumok bensőséges hangulata. Persze emailben is lehetett kérdéseket feltenni, válaszolni, beszélgetni, de érezhetően más volt ez, mint a személyes kontaktus esetében.

A jelenlegi félévet tekintve az az irányadó, hogy csak a szemináriumi órák lesznek megtartva jelenléti formában. Látható, hogy ezt a személyes viszonylatot megpróbáljuk megőrizni. Minden más online zajlik, de ez csak úgy elfogadható és elviselhető szerintem, ha mind a diák, mind az oktató számára egy ideiglenes állapotként szerepel. Az már a diákok számára sem lenne akceptálható, ha három éven keresztül ilyen módon folyna az oktatás.

Erre a jelenségre hadd reagáljak tudománytörténészként. Pollányi Mihálynak volt az a találó gondolata, hogy van egy hallgatólagos tudás, amelyet nem tudunk megfogalmazni formálisan. Ez olyan tudás, amelyet kizárólag személyes kapcsolatok révén tudunk átadni. Írásban csupán azt tudjuk átadni, ami formalizálható. Ezért fontos a személyes tudás, hiszen ezen keresztül a diák is rengeteg tapasztalatot szűr le, ha látja, hogy adott témáról hogyan nyilatkozik oktatója, mit tart fontosnak, illetve kevésbé fontosnak. Ez főleg gyakorlati szempontból nagyon fontos, online vagy írásos formában nem lehet megvalósítani. Online jobban érvényesül a formalizálható tudás, amely nagyon nagy, de csak egy része a tudásunknak. Ezen a problémán a járványhelyzet sem segít. Reméljük, hamarosan vége lesz.

Mi is reméljük.

A fertőzöttség számai egyértelműen azt mutatják, hogy ez az ősz még erről fog szólni, erre kell készülnünk.

Sajnos ez az alapításban lévő szakkollégium helyzetét is megnehezíti, hiszen így nehezebb közösséget teremteni. Visszatekintve az egyetemi éveinkre mi, politológusok gyakran beszélgetünk arról, hogy egy zárt rendszernek éltük meg az ÁJK-t olyan szempontból, hogy egyáltalán nem volt más egyetemekről politológushallgató ismerősünk. Arról sem volt túlságosan kiterjedt tudásunk, hogy ők mit tanulnak, milyen specifikációik vannak, kik tanítanak egyáltalán az egyéb karokon. Tanár úr hogyan vélekedik erről? A szakkollégium egyetemközi lesz. Jobb ez a rendszer, amely által több egyetem tudásanyaga összeadódik?

Szerintem mindenképpen jó, sőt tovább megyek. Ha valakik, akkor a szakkollégiumok tudják ezt elintézni. Egy tanártól nem várható el, hogy arról beszéljen, hogy más egyetemeken milyen képzés van. Ha pedig egy diák önmagában érdeklődik eziránt, sziszüphoszi munka lenne, mire mindenfajta információt beszerezne ezzel kapcsolatban. Ha viszont egy egyetemközi szakkollégium részese, akkor megvan a lehetősége csupán beszélgetéseken keresztül értesülni a hasonlóságokról és a különbségekről, így egy sokkal tágabb horizonton gondolkodni diáktársaival. Ez konkrétan azt is jelentheti, hogy akik a BA szakon nálunk végeznek, ők mesterszakra már egy másik egyetem képzésére jelentkezhetnek. Egy rettentő egyszerű és jogos érv alapján, miszerint más egyetemek képzését is szeretnék megismerni. Ezen horizontbővítés egy szakkollégiumnak olyan keretet tud adni, amely elősegíti, hogy ne csak egy zárt elitképzés legyen, annál egy kicsit több.

Tapasztalatból beszélek, ha azt mondom, a fiatalok sokszor elveszettnek érzik magukat, ami nem is csoda, hiszen az lenne meglepő, ha valaki 18-19 évesen pontosan tudná, mit akar. Egy atyai, mentori jótanács ilyenkor hatalmas segítséget jelenthet. Mit üzen azoknak a diákoknak, akik idén nyertek felvételt az ELTE-re vagy más egyetemekre?

Annyi tudatosságra biztosan szükségük van, hogy amely órákra be tudnak járni a járványhelyzet ellenére, járjanak be. Gondolkozzanak el már most, hogy melyik téma az, amelyik érdekli őket, és melyik oktató az, akivel szeretnének együtt dolgozni. Ha jelentkeznek a szakkollégiumba, akkor pedig javaslatot tehetnek ezen igényeikről, ha az oktató esetleg nem szerepel a tanárok között. Érvelhetnek amellett, hogy miért lenne érdemes meghívni az adott oktatót kurzustartásra vagy konzulensnek. Tehát az aktivitás minimuma nem spórolható meg a hallgatók részéről. Persze az oktatók is különböznek. Ha a diákok esetleg elutasításra lelnek, akkor se általánosítsanak, menjenek tovább, próbáljanak másik mentort keresni. Aktivitás és türelem. Erre a két dologra lesz szükségük az elsőéves hallgatóknak.

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email
Friss hírek

Legfrissebb híreink

Hírek
Belföld

Újraindítási gondolatok, tárgyalások, tőzsde, oltás, sport – Ezek történtek a héten

Húsvét után meglehet a két és félmillió beoltott és elkezdődhet az újraindítás. Orbán Viktor lengyel és olasz szövetségeseivel tárgyalt Budapesten. Gyurcsány Ferenc is megkapta az oltás . Már a járvány előtti szinteken a magyar tőzsde, közel a történelmi csúcs. Áder János ünnepi beszédében az ellenzéket bírálta. Sima magyar siker Andorrában. Erdő Péter bíboros szerint az egy éve tartó járvány mindenkit kimerít.

Elolvasom >
Belföld

Román és ukrán szemétben fuldoklik a Tisza

Veszélyben a Tisza élővilága. Ukrajnából és Romániából már lassan két évtizede minden áradással szeméthegyek úsznak át hazánkba. A magyar szakemberek minden erejüket bevetve dolgoznak azon, hogy megakadályozzák a katasztrófát, azonban a román és ukrán hatóságok részéről csak felületi megoldásokat tapasztalhatunk.

Elolvasom >
Belföld

Közös munka Európa reneszánszáért

Egy új, uniós, jobboldali összefogásról tárgyalt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A három politikus a találkozón a járvány utáni Európai Unió újraindításáról és az európai identitás újragondolásáról is egyeztettek.

Elolvasom >