Egy nehéz örökség – 25 éve halt meg Csubela Ferenc

Csubela Ferenc a Jugoszláviában élő magyarok egyik legjelentősebb alakja volt. Halálakor – túlzás nélkül – a Kárpát-medence magyarsága egységesen gyászolt egy pillanatig és küldték részvétet nyilvánító távirataikat a családnak, valamint a délvidéki magyar közösségnek.

Halála óta eltelt negyedszázad, de majdnem egy évszázada született 1937-ben. Magyar anya szülte Eszéken, a második világháború sodorta el horvát apjától. Szegény körülmények között élte fiatalkorát és hamar bejárta a politikai ranglétrát. Moravica község kommunista ifjúsági vezetőjeként kezdte. (A szerbiai község, a magyarországi járás közigazgatási egységnek felel meg). 1965-ben Moravicát beleolvasztották Topolya községbe, akkor a kommunista szövetség községi elnöke lett. Eredményeit azonban nem a politikai ranglétrának a megmászásában tudjuk mérni: a politikus sokat tett a vajdasági magyar kisebbségi jogok érvényesüléséért, a Bácskossuthfalváért/Ómoravicáért tett kulturális tevékenysége pedig a mai napig érezteti hatását és meghatározza az itt élők kulturális életét.

Tito Jugoszláviájában a „testvériség-egység” szellemében szocializálódtak a nemzedékek. A kisebbségeknek azt a látszatot nyújtották, mintha teljes jogú lakosai lennének Jugoszláviának. Csubela Ferenc „pannóniai balhéja” egy teljesen más képet fest a vajdasági magyar kisebbségek helyzetéről. Topolya községhez – mint közigazgatási egységhez – 22 település tartozik. Ennek a községnek több mint a hatvan százaléka magyar volt a hetvenes években. Az arányok egyértelműek, azonban, ha a tanulói ösztöndíjasokra vetítjük le, és feltételezzük, hogy arányosan osztották szét, akkor a juttatásban részesülőknek a hatvan százaléka magyar nemzetiségű kellett volna, hogy legyen. 1969-ben Csubela egy jelentést is készített, amiből kiderült, hogy a községben az ösztöndíjasok közül tizenhárom szerb és horvát származású, tizenegy magyar nemzetiségű, illetve egy-egy szlovén és montenegrói személy kapott juttatást. Továbbá kifejtette, hogy a pannóniai birtokon a dolgozók negyven százaléka magyar, még sincs egyetlen magyar származású ösztöndíjas sem. Külön kiemelte, hogy a községi vezetőségnek cselekednie kellene a nyelvhasználati jogok érvényesülése érdekében. Csubelát ugyan ezért a felszólalásáért nem zárták ki a pártból, de perifériára tették. Ennek köszönhetően is jött létre kettős jelleme.

Feri bácsi – ahogyan a falubeliek hívták – viszont nem köszönt el végleg a hetvenes évek elején a politikától. 1988-ban történt a joghurt forradalom. Ez egy szervezett tüntetés volt, amellyel azt követelték, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány minden jogkörét vegyék el és olvasszák be Szerbiába, ezáltal létrehozva egy unitárius államot. A tüntetők joghurtos dobozzal dobálták meg Kommunista Párt Vajdasági Bizottságának épületét. Csubela nemes egyszerűséggel a harmincas évek Németországához hasonlította az eseményt és azt mondta a tüntetők olyanok, mint a fekete ingesek. A kijelentése miatt kizárták a pártból és az állami média össztűz alá vette.

1990-ben alkotmánymódosítással hivatalosan megszűnt az egypártrendszer Szerbiában, ezért a magyarok is politikai önszerveződésbe foghattak. A vajdasági magyarok megalakították a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét, melynek Csubela Ferenc is alapító tagja volt. 1994-ben pedig ő lett a VMSZ első elnöke.

Tevékenysége a kilencvenes évek során kiterjedt, de folytatta azt az utat, amit a hatvanas évek végén kezdett: a cél továbbra is a vajdasági magyar kisebbség jogainak biztosítása volt. Jellemzően a szocialista párt kezében lévő állami média folyamatosan támadta. Szeparatizmussal vádolták meg, ugyanis azt a fake newst közölték, hogy Csubela a szegedi rádiónak azt nyilatkozta, hogy Magyarországnak akarja adni a Vajdaságot.

Az 1991-ben kitört délszláv háború egyik nyílt ellenzője volt. A leghíresebb megmozdulása 1992-ben történt, amikor is a bácskossuthfalvi/ómoraviciai paprikamalom udvarában száz ember megtagadta a délszláv háborúba való bevonulást. A három napos tiltakozás 1992. április 5-én kezdődött. Csubela Ferenc nyíltan kiállt a parancsot megtagadó fiatalok mellett és tárgyalásokat kezdeményezett többek között a szabadkai főparancsnokkal is. Az állami média ezért ismét támadás alá vette, állításuk szerint az egész kitervelője Csubela volt. Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a parancsmegtagadók hívták fel az akkor már köztársasági képviselőt. Legfrappánsabb megmozdulását szintén egy visszaemlékezésből ismerjük.

A háború alatt jellemző volt, hogy a vajdasági magyarok több településen tiltakoztak a számukra értelmetlen délszláv háborúba való bevonulás ellen. Kishegyesen, Bácsfeketehegyen, Csantavéren, Zentán és a sort folytatni lehetne. A leghíresebb az oromhegyesi parancsmegtagadás, amikor is a fiatalok bezárkóztak a helyi pizzériába és létrehozták a Zitzer Szellemi Köztársaságot, amely kilencvenhat napig állt fenn. Tudni kell, hogy Szlobodán Milosevity – Szerbia akkori köztársasági elnöke – kiadta a parancsot, hogy tankokkal körbe kell venni a települést. A parancsot teljesítette a szabadkai parancsnokság. Csubela pedig ekkor nemcsak a bezárkózott fiatalokhoz ment el, de még Milosevitynél is közbenjárt, hogy vonják vissza a szabadkai csapatokat. Kovács Teréz – Kiss Igor: A vajdasági/délvidéki magyarok nemzeti identitása 1990-től napjainkig – II. című tanulmányukból az alábbi részletek derülnek ki:

“A visszaemlékezők szerint a szerb parlamentben, a magyar párt színeiben ülő képviselők elmentek Miloševićhez és Csubela Ferenc képviselő – a szó szoros értelmében – addig verte az asztalt, mígnem Milošević kiadta a hadseregnek a visszavonulási parancsot.“

Érdemeit és a magyar kisebbség jogai melletti tevékenységét tovább is lehetne sorolni, de munkáját félbeszakította egy tragikus esemény. 1995. november 20-án egy rosszul kivilágított pótkocsiba szaladt autója. Az újvidéki sebészek egy héten keresztül harcoltak az életéért, de november 27-én, reggel kilenc órakor életét vesztette. A Magyar Köztársaság akkori miniszterelnöke, Horn Gyula elismerésül posztumusz Kisebbségekért Díjat adományozott neki 1995. december 18-án.

Csubela egy nehéz örökséget hagyott hátra a délvidéki magyarság politikai vezetőire. Huszonöt évvel a halála után még a vele együtt dolgozó politikusoknak is nehéz értékelni a munkásságát. Kortársai Csubela személyét úgy értékelték, mint aki a saját, önös érdekei elé helyezte a magyarság sorsát. Nagy eséllyel még el kell telnie huszonöt évnek, hogy értékelni tudjuk: mit is kezdett a vajdasági magyar közösség a Csubela-örökséggel?

A szerző a PROKON-Topolya elnöke

Kép forrása: Dormán László