Epizódok a reformkorból – A Wesselényi-per

167 éve ezen a napon hunyt el báró Wesselényi Miklós, a reformkor egyik kiemelkedő alakja, akit leginkább, az „árvízi hajósként” ismerhetünk. Halálának évfordulóján megragadjuk az alkalmat, hogy viharosként is jellemezhető életének egy másik, fontos periódusát mutassuk be, mikor is a Habsburg-ház hűtlenségi váddal próbálta eltávolítani Wesselényit a reformellenzék éléről. Írásunkkal e per hátterét és körülményeit ismertetjük röviden.

A bécsi udvar 1834-35-re látta elérkezettnek az időt arra, hogy leszámoljon a reformokat követelő ellenzékkel. A forradalmi összeesküvéstől tartva ismét elővették a legutóbb 1794-95-ben már jól bevált fegyvert, és 1835-1838 között a közélet húsz szereplője ellen indítottak koncepciós pereket Magyarországon. Wesselényi ekkoriban már több éve a kormányzat célkeresztjében volt.

Metternich kancellár már 1831-ben szorgalmazta perbefogását, ugyanis a báró saját birtokán akadályozta meg jobbágyai besorozását. A bécsi kormány sem ekkor, sem pedig „Balítéletekről” című művének külföldi kiadása, majd becsempészése után sem tudott pert indítani ellene. 1835 márciusában érkezett el az idő, és az Országgyűlési Napló cenzúrázatlan kinyomtatásának ürügyén megkezdődhetett Wesselényi erdélyi pere. A vádiratot megfűszerezték még olyan kitételekkel is, miszerint „fertelmes fajtalanságokra vetemedett”, „jobbágyainak ártatlan lányait megrontotta” vagy éppenséggel megvereti jobbágyait. Mivel nem jelent meg a bíróság előtt, elfogatóparancsot adtak ki ellene, amiért Wesselényi évekig nem térhetett vissza Erdélybe. A parancs nem került végrehajtásra, a per pedig ezt követően elakadt, ítélet sem született, végül 1841-ben az uralkodó megszüntette azt.

Magyarországi pere 1835 májusában kezdődött meg. A nagy horderejű pert a Szatmár megyei közgyűlésén elmondott beszéde alapján, hűtlenség vádjával indította a bécsi udvar – Metternich szándékainak megfelelően. Ebben a beszédben mondta ki, hogy szerinte a bécsi kormány azzal a céllal buktatja el az önkéntes örökváltság ügyét, hogy a jobbágyok elégedetlensége végül felkeléshez vezessen, s ennek leverését pedig majd a szabadságjogok felszámolására használhassa fel. Az említett rész a kormány kezére jutott, persze kissé másképp és torzítva Wesselényi érvelését. A vádlók szerint az uralkodó és a kormánya egy és ugyanaz, ezért a vád: „status ellen felkelni bátorkodott”. Ha ebből indulunk ki, akkor vajon hogyan lehetséges a kormányzattal szemben kritikát megfogalmazni? Hiszen az uralkodót sértik meg a kormány bírálatai.  A per további szakaszában a főügyész egy sor bizonyítékkal próbálta meg alátámasztani Wesselényi „gonosz érzületeit”.

Wesselényi célja ekkor még az volt, hogy bebizonyítsa, nem a vádban elhangzottakat mondta. Abból a megfontolásból, hogy ez esetben is elítélnék, taktikát váltott. Stratégiájának kialakítása során nem hagyhatta figyelmen kívül az egész reformmozgalmat sem, hiszen vezetőjeként, elítélése könnyen annak végét is jelenthette. Ezzel együtt szkeptikus volt az ellenzék fellépésével kapcsolatban. Meglepetésként is érte, amikor 1835 júniusában a bihari követ, Beöthy Ödön indítványa többséget kapott a kerületi ülésen. Ennek lényege az volt, hogy intézzenek sérelmi feliratot az uralkodóhoz, amitől kezdve országossá vált az ügye. Még ebben az évben Deákkal együtt rögzítette, hogy a szólásszabadság alapjog tehát a közgyűlésen elmondottakért nem lehet hűtlenséget indítani, valamint az uralkodót nem lehet azonosítani a kormánnyal. Így ezek váltak a reformellenzék fellépéseinek alapjává.

Mindeközben voltak, akik arra bíztatták, hogy kegyelmért folyamodjon, hiszen több elítélt is ezt az utat választotta, a bécsi udvar pedig teljesítette is kérésüket. Wesselényi ebbe nem ment bele – féltette a szólásszabadság ügyét.

1838-ra a Királyi Tábla megállapította, hogy a vád súlyosan terhelő rá nézve, ezért felszólították, hogy nyújtsa be saját bizonyítékait és képviselje védelmét. Időközben kezdett alábbhagyni a perekkel szembeni tiltakozás és egyre több jel mutatott arra, hogy a megyei elit kiegyezne azzal, ha a kegyelemmel történő feloldást választaná. Ekkor látta úgy Wesselényi, hogy „az erkölcsi jobbulás és hazánk szent ügye menthetetlenül veszve van”.

Problematikusnak vélte a védelem benyújtását, hiszen ezzel elősegítette volna az ítélet meghozatalát, valamint elismerte volna, hogy a vádemelés törvényes alapokon nyugszik ezzel gyengítve az ellenzék pozícióját. Deák és Kölcsey a védekezésbe való belebocsátkozást tanácsolták. Ezt követően együtt írták meg a védőiratot. Ez tartalmas érvrendszert sorolt fel annak igazolására, hogy „az uralkodó csak uralkodik, és nem kormányoz” elv, valamint a szólásszabadság a magyar alkotmányossággal is összeegyeztethető. A védőirat továbbá segítségül szolgálhatott a liberálisoknak a megyegyűléseken illetve az alsótáblán a szólásszabadságért vívandó harcban. Végül Wesselényit három évre ítélték 1839-ben, de szembetegsége miatt két hónap után engedélyezték morvaországi gyógykezeltetését. 1840-ben az udvar és az országgyűlés között megköttetett kompromisszum értelmében az uralkodó eltörölte hátralevő büntetését.

A bécsi udvar ekkor örülhetett, hiszen Wesselényi és társai börtönbe zárásával lefejezte a csírázó magyar „forradalmi összeesküvést”. És valóban, a tiltakozások alábbhagytak, de csak átmenetileg. A kormányzat tévesen ítélte meg a helyzetet, nem vették figyelembe, hogy hazánkban is sokaknál elfogadásra talált a liberalizmus eszméje, és állításukkal ellentétben nem arról volt szó, hogy Wesselényi, esetleg Kossuth és néhány reformer csak a Nyugatot utánozta volna, vagy éppen onnan irányították volna őket. Hiába próbálták őket megfélemlíteni, elhallgattatni és kivonni a politikai életből, ez nem sikerült – egyedül Wesselényi vonult háttérbe, de nem a bécsi kormányzat miatt. Wesselényi hozzájárult ahhoz, hogy egy kedvezőbb politikai légkör teremtődjön Magyarországon. A szólásszabadság melletti kiállásával pedig a reformpolitika és annak kibontakozása mellett tette le voksát, hiszen ennek hiányában „Ki fog a közgyűlésen vagy diétán merész szavakat mondani, bár igazságos ügyben is, ha a távolban tömlöc és pallos mutattatik?”- Kölcsey.

kép forrása: cultura.hu

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email
Friss hírek

Legfrissebb híreink

Vélemény

Csubela Ferenc: Egy elfeledett lázadó története

A 90-es évek vajdasági magyarságának jelentős képviselője, Csubela Ferenc az utókor számára szinte alig ismert. Neki állít méltó emléket A rebellis Csubela Ferenc című, nemrégiben kiadásra került könyv, mely igyekszik a köztudatban „szinte kikopott” személynek több szemszögből is bemutatni életét.

Elolvasom >
LMBTQ genderaktivista mesét olvas gyerekeknek
Belföld

“Stoptáblát kell mutatni a genderőrületnek!”

Mint ismert, az Országgyűlés a november 30-i ülésén döntött a gyermekvédelmi népszavazás elrendeléséről, a referendumot pedig a köztársasági elnök fogja majd kiírni. Az LMBTQ-lobbi ugyan még nem ivódott be szervesen a magyar társadalomba, de térnyerése folyamatos, ezt próbálja majd korlátozni a népszavazással a kormány.

Elolvasom >
Külföld

„Cancel Sport” az Olimpián?

Birkózás, ökölvívás, öttusa – három klasszikus sport, amelyek nélkül nehezen tudnánk elképzelni az ötkarikás játékokat, hiszen már az ókori Olümpiának is szerves részei voltak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mégis évek óta kísérletezik az évezredes tradíciók eltörlésével. Úgy tűnik ezúttal sikerrel járnak. De mi a jövő? Milyen új sportágakkal bővülhetnek az Olimpiai Játékok? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Elolvasom >
Belföld

Pilinszky 100: A magára hagyott ember oltalmazója

1921. november 27-én, 100 éve született a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas Pilinszky János, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. Cikkünkben az Ő életútjára és munkásságára emlékezünk meg.

Elolvasom >