Folyópartból lélekvesztő: a doni katasztrófa története

Magyar katonák a Donnál
1943. január 12-én, a II. világháborúban, a keleti fronton harcoló százezres nagyságrendű, ám meggyengült II. magyar hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a szovjet hadsereg ellen, miközben állásait védte a Don folyó partján. Ennek a rettenetesen sok áldozattal járó hadtörténeti eseménynek a hőseit gyászoljuk, annak 78. évfordulóján.

A gyanútlan kezdetek

Magyarország 1941. június 26-án lépett be a II. világháborúba a tengelyhatalmak oldalán. Az ekkor még Horthy Miklós kormányzása alatt álló „király nélküli királyság” a kassai bombázásra hivatkozva csatlakozott, amit alapos nyomozás nélkül a Szovjetunió háborús agressziójának véltek. A bombázás okai a mai napig ismeretlenek és vita tárgyát képezik, gyanakodnak orosz, német, román, cseh provokációra, tévedésből történő orosz bombázásra, de a kommunista időszak alatt magyar önbombázásról szóló elmélet is keletkezett.

A háború kezdetén még csak egy kisebb alakulatot, a Kárpát-csoportot küldték ki a keleti frontra apróbb feladatok elvégzésére, ugyanis ebben az időszakban a németek, a Barbarossa hadművelet keretein belül még sikert sikerre halmozva nyomultak előre a Szovjetunió szívébe, így nem volt szükség számottevő szövetséges támogatásra.

A kocka azonban gyorsan fordult: 1941 végén a szovjetek szép lassan felzárkóztak és visszaverték a német hadsereg legerősebb támadásait, jelentősen lelassítva a német nyomulást.

A tragédia előszele

1942 elején a szovjetek a sikeres védekezést, és állásaik stabilizálását követően ellentámadást indítottak. Ennek okán a németek hozzáállása jelentősen megváltozott szövetségeseik felé, amelynek első jele Hitler levele Mussolininek, Antonescunak és Horthynak, amelyben a Barbarossa hadművelet meghiúsulására, és a jelentős német veszteségekre hivatkozva még több haderőt követelt tőlük, kifejezetten a keleti frontra.

Szombathelyi Ferenc akkori magyar vezérezredes a következőket mondta akkor a németek megváltozott álláspontjáról:

Ha eddig azon az állásponton voltak velünk szemben, hogy ha mindenáron részt akarunk venni a háborúban, akkor részt vehetünk, úgy most 1941 végén az eddigi önkéntes részvételünkből egyszerre kötelességet csináltak.”

Ennek következménye a II. magyar hadsereg felállítása volt, melyet az I. (budapesti), a III. (székesfehérvári) és a VII. (miskolci) hadtestből állítottak össze. A teljes sereg 207 ezer katonát számlált, amikor 1942 áprilisa és június vége között lassan kivonult a keleti frontra.

Út a lélekvesztőig

Sajnálatos módon a hadsereg felszerelési hiányosságai már a korai időszakban, a nyári nagy német offenzíva idején jelentkeztek. A hadsereget igyekeztek a lehető legjobban felszerelni, de így is sokkal korszerűtlenebb volt a szovjet, vagy a német fegyverzethez képest. A legnagyobb problémát a modern tankelhárító fegyverek hiánya jelentette, amelyekből a legmodernebb darabok sem számítottak már korszerűnek 1942-ben. Ennek ellenére a Magyar Királyi Honvédség 3 hadserege közül ez volt a legfejlettebb, a kivonuló csapatok megkapták a magyar haderő gépjárműállományának felét.

A magyarok több ízben is arattak kisebb győzelmeket a gyalogság szívósságának, állhatatosságának és hősiességének köszönhetően, még akkor is, ha ez rengeteg indokolatlan áldozatot hozott magával, valamint a tüzérségi és a harckocsizó alakulatok sem tudták érdemben felvenni a versenyt a szovjetek technológiai fölényével, főleg a T-34-es tankjaikkal szemben.

A bekövetkezett katasztrófa

1942 nyarán a Don mentén, ahol a legtöbb magyar csapat harcolt, sikerült visszaszorítani a szovjeteket a folyó túloldalára. Itt a szovjet csapatoknak sikerült megtartaniuk néhány hídfőállást, a közös támadások sem tudták őket ezekből kiűzni. Ennek következtében a szovjetek 1943 januárjában, akárcsak egy évvel korábban, ellentámadásba lendülhettek.

Itt kezdődik el az a rövid lefolyású, de annál szomorúbb és tragikusabb esemény, amelyet a magyar történetírás a doni katasztrófa néven nevez, és nem egyszer hivatkoznak rá úgy, mint a második Mohács.

A szovjetek először egy felderítési megmozdulást hajtottak végre, azonban látva a magyar alakulatok széttagoltságát, elrendeltek egy azonnali, általános támadást, amely sokkolóan hatott a védő erőkre. Ezt a támadást a magyar haderők nem tudták kivédeni, a németek a helyzet súlyosságát nem érzékelve alig küldtek támogatást, így a front gyorsan összeomlott, a magyarok vonalai pedig még jobban feltagolódtak. Ugyan Jány Gusztáv, a II. magyar hadsereg parancsnoka ellenállásra és állásaik megtartására szólította fel katonáit, akik példátlan hősiességet tanúsítottak, a tragédia elkerülhetetlen volt: a felmorzsolt magyar csapatok végül visszavonultak a tarthatatlan és veszteségek sújtotta helyzetből.

A katasztrófa áldozatai, következmények

A gyülekező ponthoz február elején ért oda az összes megmaradt csapat. Ugyan a hadsereg nagyjából 207 ezer embert számlált, mikor kivonult a frontra, a doni katasztrófa után ide már csak 61 ezer katona és szűk háromezer tiszt érkezett meg, a többiek életüket vesztették, eltűntek, vagy hadifogságba kerültek. A halálos áldozatokat ma nagyjából 100-120 ezerre becsülik.

Jány vezérezredes elégedetlen volt a hadsereg bátorságával: visszavonulásuk miatt gyávasággal vádolta őket, sőt, egy „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsban szigorú fegyelmezést hirdetett ellenük. Ezt a hadparancsot Horthy visszavonásra utasította.

A II. magyar hadsereg utolsó hadseregparancsának bejegyzésében ez szerepel:

„Az eddig beérkezett harcjelentésekből és egyéb adatokból megállapítom, hogy a 2. magyar hadsereg a téli hadműveletek folyamán becsületét nem vesztette el, hanem sokáig a Don-parton keményen állta a harcot, sőt a hadsereg egyes csapattestei és ennél magasabb kötelékei olyan ragyogó fegyvertényekkel tűntek ki, melyek a régi magyar katonai hírnévhez mindenben méltóak, és felveszik a versenyt bármely hadsereg kimagasló fegyvertényeivel.”

A túlélőkét április végén kezdték el hazaszállítani. Jány Gusztávot 1947-ben a Népbíróság – súlyosan jogsértő módon – háborús bűnösnek találta és halálra ítélte, amit végre is hajtottak. 1993-ban került rehabilitálásra.

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Quo vadis? - Történelemi rovat

Száz éve jött létre a kisantant

Ma száz éve Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségre lepésével létrejött egy regionális politikai-katonai szövetség, az úgynevezett kisantant. A hazánk megcsonkításából hasznot húzó államok így próbálták megtartani a stabilitásukat a térségben, gátat vetni a Habsburg-restaurációnak, valamint bármilyen magyar revizionista törekvésnek.

Elolvasom >
Egyéb kategória

A hét nyertese és vesztese

A hét nyertese Orbán Viktor, ugyanis elérte, hogy négymillió magyar ember beoltassa magát, a vesztes pedig a magyar baloldal, aki belebukott az oltásellenes kampányba.

Elolvasom >
Winner/Loser

A hét nyertese/ vesztese

A hét nyertese Annalena Baerbock A hét nyertesét Németországban kell keresnünk, aki nem más, mint Annalena Baerbock, a Zöldek egyik pártelnöke, ugyanis a párt kancellárjelöltjévé

Elolvasom >