Baloldali Freak Show 3. rész – Vadai Ágnes

Vadai Ágnes DK
Rendellenesség, horror, misztikum. Amikor a magyar baloldali társulat produkcióját nézzük, joggal érezzük azt, mintha alanyaink a politika színpadán valójában egyfajta XXI. századi szellemi Freak Show műsort mutatnának be. Ha felületesen szemléljük az előadást, úgy az egy olcsó vígjátéknak tűnhet, ám ha részletesen, egyesével elemezzük a színészek, rendezők teljesítményét, akkor műsoruk hamar katasztrófafilmmé válik.

A Demokratikus Koalíció alelnöke – Vadai Ágnes

Vadai Ágnes 2011-ben csatlakozott a Demokratikus Koalícióhoz, 2013-óta pedig a párt alelnökeként tevékenykedik. A képviselőnő többek között agresszív és botrányos magatartásáról vált ismertté. Parlamenti felszólalásaiban gyakran fenyegeti börtönnel, vezetőszárral, ráccsal a kormánypárti képviselőket és a kormánytagokat, hergel a külhoni magyarok ellen, valamint előszeretettel vesz részt különböző látszatproblémák kialakításában. Mindemellett többször is kiválóan vizsgázott Gyurcsány Ferenc védőügyvédjeként a baloldali patkóban. Hiszen ha valaki nem úgy táncol, ahogy az ex-miniszterelnök fütyül, akkor Vadai Ágnes agresszív, verbális verőember módjára nekiront az illetőnek. Így történt 2020 augusztusában is, amikor Fekete Győr András kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc a leendő ellenzéki kormányban nem fog szerepet kapni.

Nem árt tisztázni pár dolgot. Gyurcsány Ferenc a magyar politika megkerülhetetlen alakja.” – üzente akkor a Momentum elnökének.

Vadai Ágnes ekkor nem először vállalta a pártelnököt védő pitbull szerepét. 2013-ban, amikor az Együtt ki szerette volna hagyni Gyurcsányt az együttműködésből, a DK-s politikus nyílt levélben fordult Bajnai Gordonhoz, a mozgalom vezetőjéhez.

 “De jól értem, hogy alakuló pártod nem csak Orbán Viktortól, hanem attól az embertől, Gyurcsány Ferenctől is egy füst alatt szabadulni kívánna, akinek a kormányát évekig hűségesen szolgáltad? Ez ugyanis nem mindegy. Nagyon nem

– írta akkor.

Három évvel később pedig Botka Lászlóba, az MSZP bukott kormányfőjelöltjébe kötött bele, amiért kitolta volna Gyurcsányt az ellenzéki megállapodásból. “Laci, a DK nem eladó. Se elnököstül, se nélküle. Ez a helyzet. Nekünk nincs semmilyen előfeltételünk, hogy együttműködjünk más demokratikus párttal, de mástól se fogadunk el ilyet. Egyszerű a politikánk. Aki bennünket elfogad, azzal együttműködünk, aki nem, azzal pedig nem” – fogalmazott Vadai.

Talán nem véletlen hogy ennyire védi a bukott miniszterelnököt, hiszen a képviselőnőt számtalanszor kötötték össze szerelmi pletykák Gyurcsány Ferenccel. A 2014-es választásokat megelőzően ezek szerint Gyurcsány Ferenc – a korábban megszokottól eltérően – feltűnően keveset mutatkozott Dobrev Klárával. Már a jegygyűrűjét sem hordta.

Vadai Ágnes pedig akkoriban konkrétan válófélben volt és Gyurcsánnyal többször kerültek félreérthető helyzetbe különböző helyeken.

Mindig alulmaradt egyéni választókerületben

Vadai Ágnes 2002 óta országgyűlési képviselő, ám mindig csak listáról jutott be a parlamentbe. Amikor egyéniben megmérettette magát, mindig alulmaradt ellenfeleivel szemben. 2014-ig az MSZP színeiben próbálkozott Jász-Nagykun-Szolnok megyei 8. számú választókerületben, ám nem sok sikerrel. A kudarcok sorozata után úgy döntött bázist vált. A DK színeiben először 2014-ben indult egyéniben. Gyurcsány Ferenc ekkor a Komárom-Esztergom megyei 2. számú országgyűlési egyéni választókerületben mutatta be Vadai Ágnest, akiről még azt is elárulta, miben vetekszik a feleségével. A produkció nem hozta meg a várt hatást, hiszen a képviselőnő alulmaradt a Fidesz jelöltjével szemben. Emiatt Vadai 2014-ben még a Baloldali Összefogás közös listájáról került be a Parlamentbe. 2018-ban szintén indult egyéniben, ám ismét csak listáról tudott mandátumot szerezni. Feltehetően a korábbi kudarcok miatt, a 2022-es választásokon egyéni jelöltként már nem szerepel pártja jelöltjei között, így parlamenti munkáját csak akkor tudja folytatni, ha helyet kap az ellenzéki összefogás közös listáján. De hogyan jutott idáig Vadai Ágnes?

Honvédelmi államtitkárként

Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök munkakapcsolatát a kettősség jellemezte. Kifelé összetartozást mutató partnerként mosolyogtak egymásra, ugyanakkor tartották a kellő távolságot és időnként egymás levesébe köptek. Emiatt, Gyurcsány Ferenc, a hozzá közel álló politikus, Vadai Ágnes államtitkári kinevezésével igyekezett biztosítani az ellenőrzést a miniszter felett.

Így az akkori miniszterelnöknek köszönhetően, a DK jelenlegi alelnöke 2007 és 2009 között a Honvédelmi Minisztérium államtitkárként is tevékenykedett. Ez idő alatt hagyta, hogy eladják, elosztogassák a magyar honvédség fegyvereit, leépítsék a katonaságot és ezáltal kiszolgáltatottá tegyék az országot. Tisztsége alatt egy férfi munkaügyi pert indított Vadai Ágnes ellen, mert szerinte feketén foglalkoztatta őt a szocialista politikus. Mindemellett a szocialista képviselőnő 2007 és 2010 között 11,5 millió forintot utazott el a honvédelmi tárca forrásaiból. Ebből jutott pénz olyan utakra is, mint egy nyugat-szaharai látogatás vagy egy háromnapos monacói napfürdőzés július közepén. Az utóbbi luxusútra egyébként összesen 785 ezer állami forintot költöttek el, és százezer forintnyi napidíj is járt Vadainak.

2013-ban folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett ellene és Szeredi Péterrel a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt kabinetfőnökével szemben az ügyészségen Hende Csaba honvédelmi miniszter. Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal ugyanis két külsős céget is megbíztak több millió forintért, miközben ez a HM belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt, illetve a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Vadai írt alá.

A határon túli magyarok ellen hergel

Vadai Ágnes nyíltan kiáll a közel-keleti bevándorlás mellett, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan a külhoni magyarok ellen indít hadjáratot. Amellett, hogy 2004-ben pártjával erőteljesen a határon túli magyar közösség ellen hergelték az anyaországi közvéleményt, 2018-ban Vadai Ágnes a kárpátaljai magyarokat az illegális bevándorlókhoz hasonlította. Sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány az utóbbi években ötvenezer migránst fogadott be, miközben több tízmilliárd forint közpénzt költöttek az ellenük folytatott propagandára.

Egy könnyedebb logika mentén haladva kiderült, hogy a képviselőnő a kárpátaljai magyarokra gondolt. Mindez nem volt elég, így a DK alelnöke még azt is kijelentette, hogy a külhoni magyarok nem csak drogkereskedők, hanem terroristák is lehetnek. Vadai Ágnes pár hete az erdélyi magyarokba is belekötött. Azt kifogásolta, hogy magyar kormányzati támogatással épült a székelyföldi Marosszentgyörgyön egy műjégpálya.  Pár nappal ezelőtt pedig a képviselőnő Facebook-bejegyzésében adott hangot a felháborodásának azzal szemben, hogy a kormány 2011 óta anyagilag is támogatja a vajdasági magyarokat.

Agresszív magatartás, gyenge színészi képesség

2013-ban, amikor a Vadai látszólag bevert szemmel érkezett meg a munkahelyére, jogosan gondolhattuk azt, hogy a képviselőnő az önkritika mezejére lépett, és a benne felgyülemlett feszültséget az ökölvívás szabályai között próbálta meg levezetni, ám csalódnunk kellett. Hiszen mint kiderült, profi sminkmesterek festették az arcára a monoklit.

Vadai DK képviselő Gyurcsány alelnök
Vadai Ágnes monoklival. Kép forrása: origo.hu

A menekültválság idején is a közvélemény hergelésén munkálkodtak Vadaiék. Egy sajtótájékoztató keretében például kijelentette, hogy átmentek Szerbiába, de vissza már nem engedik őket Magyarországra. Facebook-oldalán azt írta, hogy: “Átjöttünk Szerbiába Röszkénél. Fél óra múlva nem engedtek bennünket vissza a határátkelőn a magyar hatóságok Magyarországra. Most utat keresünk haza…

Alakításainak köszönhetően a képviselőnő is helyet kapott Gyurcsány Ferenc elit színészi alakulatában, amely 2018-ban egy drámakomédiát mutatott be az MTVA székházában. Ugyan az ő produkciója nem ért fel Kunhalmi Ágnes ajtónak futásához, de a hattyúhalált eljátszó Varju László megsiratásánál róla is kiderült, hogy nem egy tehetséges színész.

Antifasiszta képviselőnő?

Vadai Ágnes korábban többször elmondta, hogy a fasizmus jut eszébe, ha Orbán Viktort hallja.  Kilenc évvel ezelőtt például akkor gondolt a fasizmusra, amikor Orbán egy mondatban használta a turul, a vér és a szülőföld szavakat.

Korábban a képviselőnő, a Jobbik antiszemita megnyilvánulásaival szemben még sárga csillaggal is tűntetett a parlamentben, illetve a DK-val kezdeményezték a párt betiltását. A sors iróniája, hogy ma már Vadaiék ezzel a párttal vannak koalícióban. Egy olyan párttal, akik korábban még zsidó képviselőket listáztak volna, illetve akik meggyalázták, leköpték a holokauszt áldozataiért állított emlékművet. Gyurcsány Ferenc hű fegyverhordozója ezzel körbeért politikai karrierjében, kíváncsian várhatjuk, hogy a következő egy évben milyen alakításokkal próbál majd minél előkelőbb helyet kiharcolni magának a baloldal közös listáján.

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email
Friss hírek

Legfrissebb híreink

Quo vadis? - Történelemi rovat

Száz éve jött létre a kisantant

Ma száz éve Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségre lepésével létrejött egy regionális politikai-katonai szövetség, az úgynevezett kisantant. A hazánk megcsonkításából hasznot húzó államok így próbálták megtartani a stabilitásukat a térségben, gátat vetni a Habsburg-restaurációnak, valamint bármilyen magyar revizionista törekvésnek.

Elolvasom >
Egyéb kategória

A hét nyertese és vesztese

A hét nyertese Orbán Viktor, ugyanis elérte, hogy négymillió magyar ember beoltassa magát, a vesztes pedig a magyar baloldal, aki belebukott az oltásellenes kampányba.

Elolvasom >
Winner/Loser

A hét nyertese/ vesztese

A hét nyertese Annalena Baerbock A hét nyertesét Németországban kell keresnünk, aki nem más, mint Annalena Baerbock, a Zöldek egyik pártelnöke, ugyanis a párt kancellárjelöltjévé

Elolvasom >