A Jojo nyuszi című film a második világháború végén mutatja be, hogy egy tízesztendős német kisfiú gondolkodására milyen befolyással bírt a náci politika. Az oktatást az ideológiákhoz igazítva torzították el, extrém hatást gyakorolva a gyermekek politikai szocializációjára is. Érdekes, hogy a témát szatirikus vígjátékként dolgozta fel a film rendezője és írója Taika Waititi, elvégre ez az időszak történelmi traumaként nyomasztja azóta is, ha nem az egész világot, de Európát biztosan. Nem tudom, hogy ebben az esetben mennyire igaz, de humorral könnyebben fel lehet dolgozni az élet sötét oldalának történeseit.
A film főszereplője Johannes (Roman Griffin Davis), aki olyannyira rajong Adolf Hitlerért, a náci Németország vezetőjéért, hogy ő a képzeletbeli barátja is, akitől tanácsokat kér, és mindent megbeszélnek. Taika Waititi színészként is megmutatja tehetségét a filmben. Brillírozik a Führer szerepében, a karaktert egy gyermek képzeletének megfelelően alakítja. Okos megoldás részéről, hogy csak fölfelé üti a „poén labdákat”, a náci rezsim elszenvedőivel szemben mélységesen empatikus.
A konfliktus akkor kezdődik, mikor kiderül Johannes édesanyjáról (Scarlett Johansson), hogy mégsem hű szolgálója a náci rendszernek, és egy zsidó kislányt bújtat, valamint, az ellenállás tagja. Jojó anyjába vetett bizalma megrendül, mikor felfedezi elhunyt nővére, Inge szobájában a rejtekhelyet. A fiút kétségek gyötrik, mert nem akarja édesanyját bajba keverni, de az iskolában tanították neki, ha találkozik egy zsidóval, azonnal jelentenie kell tanárainak. Végül, úgy dönt, nem tesz jelentést, egyedül próbálja megoldani a helyzetet. Azonban ahelyett, hogy sikerülne elküldenie Elzát, összebarátkozik vele.
A kislány mégsem szarvakkal, és kígyónyelvvel rendelkező szörnyeteg, ahogy azt iskolában tanították, csak egy ártatlan gyermek.
Johannes ekkor döbben rá, hogy az iskolai tananyagok teljesen eltorzították a való világot.
De nemcsak az iskolában akarták a náci ideológiák alapján nevelni, hanem az ifjúsági szervezetként működő Hitlerjungendben is. Az általuk szervezett táborban a fiúkat harcolni és ölni tanították, míg a lányokat háztartást vezetni és arra, hogyan szüljenek német katonákat.
Jojó egy sérülés miatt hamarabb hazamegy a táborból, így kibontakozhat barátságuk Elzával. A film cselekményének fontos momentuma, amikor a Gestapo váratlanul megjelenik és átkutatják Johannesék házát. Elza a lebukás elkerülése érdekében, felveszi Jojó halott nővérének személyazonosságát. A feszült kérdezz-felelek után úgy tűnik, minden rendben, habár Elza nem emlékszik pontosan Inge születési dátumára. A gyerekeket helyi Hitlerjugend vezetője, aki a történet szerint Wermacht-katona volt, majd egy háborús sérülés miatt „leszázalékolták”, menti meg. Ő segít nekik megmenekülni a szorult helyzetből.
A megkönnyebbülés után szívszaggató fordulattal folytatódik a történet. Jojó édesanyját felakasztják, holttestét saját fia is meglátja az utcán. A kissrác még ekkor sem veszíti el hitét végérvényesen a nácizmusban. Képzeletbeli barátjával, Hitlerrel csak akkor számol le, amikor már a front is összeomlik, és véget ér a háború.
A film jól érzékelteti, hogy milyen erős a közösséghez tartozás vágya a gyermekekben. Jojó szinte bármit képes megtenni azért, hogy belőle is hű náci katona legyen. Az sem riasztja vissza ettől, hogy a nácizmus teljesen ellentétes a személyiségével. A nemzetiszocialista diktatúra pedig ezt a vágyat könyörtelenül ki is használta.
Borítókép forrása: art7.hu
