Járványkezelés brüsszeli módra

Gogolák Adrián

Gogolák Adrián

Az Európai Parlament (EP) döntései az elmúlt időszakokban különös megosztottságot eredményeztek az Európai Unió országai és polgárai között. Magyar oldalról nemrég több felszólalás is történt az EP egyik aktuális döntésének hatására, hiszen úgy tűnik, az EU számára még a pandémia okozta válsághelyzetben is az egyes országok elleni ideológiai alapú támadások a legfontosabbak.

„Megállapodtak a tagállamok és az Európai Parlament, hogy összekössék a jogállamiságot és az uniós kifizetéseket.” – írta múlt csütörtökön a Metropol. A megállapodás szerint a támogatásokat a „jogállamisággal” kötnék össze, amelynek mértéke az eddigi tapasztalatok alapján az, hogy egyes országok mennyire befogadóak a migránsokkal szemben. A cikk továbbá megjegyzi, hogy az intézkedés ötlete először Soros György milliárdos spekuláns fejéből pattant ki, és mivel megszavazták, gyakorlatilag az ő „akarata” érvényesült ez ügyben.

A megállapodás a nemrég visszavonásra került lengyelországi abortusz-törvények okán született meg. Elvi problémáit Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára is összefoglalta. Véleménye szerint az EU a jogállamiság fogalmát folyton bővíti, átértelmezi, torzítja, és ezzel a folyton változó értékrendszerrel zsarolja a jellemzően bevándorlásellenes, szuverén, konzervatív tagállamokat.

Orbán Balázs így fogalmaz: a zsarolás tárgya is ideológiai alapú: Magyarország vagy progresszív liberális társadalompolitikát folytat, támogatja a brüsszeli bevándorláspárti álláspontot, és feladja az egyenlő nemzetek szabad együttműködésére alapuló Európa-politikáját, vagy – hajóágyú híján – érkezik a politikai atombomba.”

Az intézkedéssel szemben még aznap Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében kritikát fogalmazott meg Brüsszel prioritásairól. Erősen bírálta a szankciók létjogosultságát, és a koronavírus-járvány ideje alatt történő bevezetésüket. Továbbá jelezte aggodalmát, hogy a Parlament ezen intézkedésével Brüsszel hátat fordít a támogatásra legjobban rászoruló EU-tagállamoknak.

„Elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament a jelenlegi járványhelyzetben és az Európa gazdasága előtt álló súlyos kihívások ellenére sem hagy fel Magyarország politikai és ideológiai zsarolásával. Elfogadhatatlan, hogy a magyar ellenzéki EP képviselők Magyarország gazdasági érdekei ellen dolgoznak Brüsszelben.” írja bejegyzésében Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter gondolataival szembeni visszhang ugyan megosztott volt, a Századvég Alapítvány Európa-szintű közvélemény-kutatásai szerint ez a megosztottság nem csak hazánkra jellemző, sőt, úgy tűnik, egyre többen kifogásolják az Európai Unió működését. A statisztikák szerint ugyanis egyre növekszik az aggodalom a koronavírus járvány terjedésével kapcsolatban. Ez a tendencia a jelenleg legfertőzésveszélyesebb országokban a leglátványosabb: Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Belgiumban.

Ezen országok kevésbé elégedettek a kormányaik rendeleteivel, gyengébbnek vélik az EU támogatását, mint más országok, és jóval kevesebben elégedettek azzal, ahogy az EU a járványügyi intézkedések által okozott gazdasági problémákat kezelte az elmúlt időszakban. Franciaországban és Spanyolországban helyenként több mint 60 százalékos volt a polgárok elégedetlensége.

Orbán Viktor miniszterelnök is reagált a tervezetre, az EU-s vezetőknek küldött levelében jelezte, hogy ha ez így marad, készen áll megvétózni a júliusi csomagot, melynek elfogadásához egyhangú beleegyezés szükséges.

A járványnak ugyan még bőven nincs vége, a vakcina már nem tűnik olyan távolinak, mint pár hónapja. Ezt akár a jó kormányzati döntések és a támogatás megléte is erősítheti. Az európai polgárok többsége elégedetlen a jelenlegi helyzettel és erősebb fellépést, biztosabb támogatást és koncentráltabb intézkedéseket vár el az EU-tól és az EP-től egyaránt. Jelenleg úgy tűnik, a nagy probléma helyett ismételten egy marginálisabb ügy „megoldásába” szeretnének kezdeni.

kép forrása: https://europeanwesternbalkans.com/

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Külföld

Mi lesz veled, Amerika?

Joe Biden elnöki beiktatása után két hónapon belül 11 millió illegális migránsnak adna állampolgárságot. Ha ez az elképzelése megvalósulna, az olyan folyamatot indítana meg, ami belátható időn belül teljesen megváltoztatná az ország társadalmi szerkezetét.

Elolvasom >
Külföld

Vége az európai békének?

A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején Közép-Kelet-Európában megtörtént rendszerváltások, és a nyugati integráció a tartós európai béke hamis illúzióját teremtette meg. Ellenség hiányában az európai államok csökkentették védelmi kiadásaikat. A 2015-ben új erőre kapott bevándorlás, az ezzel szorosan összefüggő iszlám terrorizmus és az ezzel szinte egy időben kitört ukrajnai polgárháború viszont cáfolták ezen intézkedések jogosságát. Az egymás után kirobbanó konfliktusok egy újabb fegyverkezési tendenciát indítottak el, mely a hidegháború óta nem látott technikai innovációt hozott létre.

Elolvasom >