Idén alakult meg az első kárpátaljai PROKON alapszervezet, az ottani magyarság egyik bástyájának számító Beregszászon. Az elszánt kis csapat vezetőjét, Varga Attilát kérdeztük!
Miért döntöttetek amellett, hogy Kárpátalján fogtok magyar szervezetalapításba?
Először is a történések alfájától kezdeném: a PROKON beregszászi alapszervezetét 4 fővel indítottuk. Mindannyian részt vettünk a II. Kárpátaljai Közéleti Vezetőképzőn, amely a Mathias Corvinus Collegium, a KMKSZ ISZ és Bocskor Andrea, európai parlamenti képviselő nagyszerű munkájának és összefogásának köszönhető. A képzések során váltunk barátokká a prokonos srácokkal és nyugodtan kijelenthetem, hogy rendkívül értékes, tehetséges embereket ismertünk meg. A közösen eltöltött idő alatt társainkkal sokat beszélgettünk Kárpátalja és az itt élő emberek, a magyarság helyzetéről, valamint arról, hogy a fiataloknak aktívabb szerepet kellene vállalni a helyi közéletben. Abban is egyetértettünk, hogy lehetnénk mi is egy követendő példa ebben.
Szerencsére már eddig is működtek olyan szervezetek Kárpátalján, amelyek a helyi magyar fiatalság érdekeit igyekeztek képviselni, velünk csak még színesebbé válik majd a paletta. Úgy gondoljuk, hogy szükség van egy olyan szervezetre itt Kárpátalján, mint a PROKON, ugyanis mi kifejezetten az utolsó éves középiskolások, valamint egyetemista éveikben járó diákok szabadidejét szeretnénk értékes, különböző tematikájú programokkal, rendezvényekkel kitölteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy kis frissességet, csibészséget szeretnénk csempészni a tagságunk napjaiba és a hazai közéletbe is. Tevékenységünk során igyekszünk majd együttműködni a már működő magyar ifjúsági szervezetekkel, hisz a cél közös: a kárpátaljai fiatalság erős, odaadó, minden részletre kiterjedő érdekképviselete.
Terhes mostanában egy ilyen szerep?
Én úgy fogalmaznék, hogy édes teher ez (mosolyog). Szerencsés embernek érzem magam, hisz a PROKON-ban – és itt a teljes országos szervezetre is gondolok – olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik feladatuknak és teljesen természetes dolognak tartják azt, hogy tegyenek a közösség érdekében. Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz időket élünk. Felelősséget kell vállalnunk embertársainkért, és ha a Jóisten megáldott minket valamilyen tehetséggel, akkor azzal élni kell!
A PROKON beregszászi alapszervezete tevékenysége során azért igyekszik majd tenni, hogy térségünk fiatalsága felismerje a benne rejlő tehetséget és erőt, valamint azt, hogy átvegye a szellemiségünket. Nem könnyű feladat ez, de a cél nemes. Ezért pedig megéri.
Hogyan segít a beregszászi PROKON alapszervezet megőrizni a magyar identitást?
Társaimmal igyekeztünk olyan éves programtervet összeállítani, ami sokszínű, érdekes, és a keresztény értékrendet képviseli. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a magyar identitás megmaradjon, egyúttal pedig nyitottak vagyunk a világra is. Nem szeretnék spoilerezni, de annyit elárulhatok, hogy rendezvényeink során népi szokásaink, hagyományaink, kultúránk mind terítékre kerülnek majd.
Jelent-e problémát Nálatok az anyaország irányába történő elvándorlás? Mi lehet a feloldása ennek a jelenségnek?
Az anyaország irányába történő elvándorlás nem jelent akkora problémát, hiszen akik ezt választják, náluk még meg van arra az esély, hogy visszatérjenek szülőföldjükre. Sokkal inkább tartom nyugtalanító jelenségnek azt, ha Európa távolabbi országaiba vándorolnak (Csehország, Németország, Anglia, Olaszország) munkavállalás céljából, ráadásul ezt sok esetben teljes családjukkal együtt teszik meg. Nincs bennem elítélés, hiszen mindnyájan jobb lehetőségeket, jobb megélhetést keresünk, és mindenkinek el kell tartani a családját is. Ez utóbbi szempontból Európa fejlett országai csalogatóak lehetnek, hisz jóval komolyabb összegeket lehet ott a munkavállalóként megkeresni, mint nálunk. Ennek a fajta emigrációnak köszönhetően viszont nagymértékben csökken térségünk lakossága. A legnagyobb arányban a fiatalság és a középkorú emberek próbálnak szerencsét külföldön.
A fiatalok elvándorlásával a mi tevékenységünk még fontosabbá válik, hisz tennünk kell azért is, hogy ez a tendencia ne folytatódjon, vagy legalábbis lassuljon. Szeretnénk egy olyan jövőképet felvázolni szervezetünk tagjainak, ami miatt érdemes itthon maradni! Programjaink során nagy hangsúlyt fektetünk majd a szülőföldön való megmaradás fontosságára és arra, hogy megmutassuk azokat a lehetőségeket, amelyek például egy fiatal pályakezdő számára is kecsegtető lehet.
Mik a terveitek a következő egy évben? Lehet még hozzátok idén csatlakozni?
Mivel a koronavírus nagyban nehezítette az ez évi munkát, így programjaink javát a 2021-es évre tervezzük. Bízunk abban, hogy a vírushelyzet lazul majd, és jövőre szervezetünk zavartalanul gyújthatja majd be a rakétákat! Ahogy korábban említettem, színes programtervet állítottunk össze, amelyben az aktuális közéleti témák mellett foglalkozunk picit politikával, kulturális és hagyományőrző rendezvényeket szervezünk, sportolunk, rávilágítunk anyanyelvünk szépségeire és hasonlók.
Tevékenységünk során igyekszünk olyan programokat szervezni, amelyeken térségünk fiatalsága szívesen részt vesz, emellett igazi értéket is képviselnek. Személy szerint nagyon bízom abban, hogy rövid időn belül kialakul egy olyan közösség, akikkel fél szavakból is megértjük majd egymást és olyan fiatalok alkotják majd, akik ugyanúgy szívügyüknek tartják Kárpátalja, az itteni magyarság és magyar fiatalság sorsát, ahogyan azt mi, alapító tagok is. Pont ezért, az első tagfelvételünket jövő őszre tervezzük.. Biztos vagyok abban, hogy egy év elteltével sokan jelentkeznek majd hozzánk!.
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni: Mi Kárpátalján sikersztorit tervezünk!