Natio non grata

Kisebbségeket sértő oktatási törvény, magyarellenes támadások, diplomáciai fenyegetések, konzul-kiutasítás, kisebbségeket megfojtó nyelvtörvény. No meg az emberiség legsötétebb korát idéző listázás. Mindezek mellett pedig kifejezett profizmus a saját maguk lábon lövésében – legalábbis politikailag. Nagyjából jellemeztük is a mai Ukrajnát.

Jó, tegyük hozzá, hogy magyar szemszögből. Sokkal összetettebb képet kapnánk, ha politológusi szemmel vizsgálnánk meg az ország helyzetét. Erre viszont most nem vállalkozunk, csupán egy személyes történetem mesélem el a nagyérdeműnek. Mindenfajta teljességet nélkülözve, nem általánosítva, nem túlgondolva, csak úgy, ahogy megtörtént.

Bő éve volt egy nemzetközi konferencia, ahol régiónkból szinte mindenki képviseltette magát. A V4 tagjai természetesen jelen voltak, de szlovének és ukránok is rész vettek. Minden adott volt tehát egy nagyszerű hétvégéhez.

A hivatalos program végeztével legtöbben megcéloztuk a wellness részleget. Az okosabbak azt a környéket, ahol a pult is állt. Itt sikerült beszédbe elegyednem az ukrán delegáció fiatal tagjával. A megfelelő sör kiválasztása után megkerestük a legideálisabb helyet annak elfogyasztására. A nap eseményeinek nagy ívű kitárgyalása után, pedig előjött belőlem a szokásos kíváncsiságom és elkezdtem érdeklődni, arról: ki is, mi is, no meg mit képvisel, gondol ez az ukrán fiatalember.

A szokásos körök letudása utána a srácnak szegeztem a kérdést, ami már nagyon kikívánkozott belőlem: „mit gondolsz az új ukrán oktatási törvényről?”. Az addig jókedélyű és mosolygós fiatalember egy tizedmásodperc alatt átvedlett egy patrióta és harcias honfivá. Válaszadás nélkül, már támadt is rám: „ránézésre te tuti ellene vagy, ahogy a legtöbb magyar, pedig közötök nincs az egész szituációhoz”.

Felvont szemöldökkel közbevetettem: „150 000 magyar ott Kárpátalján esetleg nem él Ukrajna területén?”. A válaszon megrökönyödtem, mivel megtudtam, ott nem is élnek, csupán éltek magyarok. A hamiskás történelemoktatásból fakadó téves okfejtéssel nem untatok senkit, de a lényeget nagyjából úgy lehet megfogalmazni: tök mindegy mi volt ott, most az Ukrajna és ukránok élnek ott. Ezt amúgy, akarva-akaratlanul egyre pimaszabb mosollyal az arcomon hallgattam, miközben elérkezett érvelésével az elszakított területek dilemmájához.

A kedves ukrán fiatalember – aki eddig harciasan mondta nekem, miért sincsenek magyarok, meg úgy másfajta népségek sem Ukrajnában – hirtelen szomorkásabb hangvételre váltott, és kibökte: „beszéltek folyton a határon túli magyarjaitokról, mikor fogalmatok sincs róla milyen is valójában, ha ellopnak a hazátokból egy darabot”. Ez a darab, egy félsziget és a Krím névre hallgat, ami mára de facto orosz föld. Itt már eltűnt az én pimasz mosolyom is, és félbeszakítottam ukrán barátunkat.

„Mondd csak, szerinted hogyan is lettek nekünk határon túli magyarjaink?”. Képben volt a srác, mert rávágta, hogy hallott már Trianonról, sőt tudja is mi az. „Egy jogos büntetés” – közölte velem. Majd kifejtette, hogy nem is érti min volt és van még felháborodva ezen egy egész ország, hiszen megérdemelten büntettek meg minket, sőt igazából szerény véleménye szerint még engedékenyek is voltak velünk. No, de a Krím más eset, mert azt jogszerűtlenül ellopták az ukrán államtól és ukrán emberektől – zárta mondandóját.

A lehető legtömörebben és legegyszerűbben fogalmazva helyreigazítottam a tárgyi tévedésiét, illetve védve hazám becsületét, megpróbáltam felvilágosítani arról mit is tart ő ”jogos büntetésnek”. Azonban látván, hogy itt az első világháborúra jellemző lövészárok harcra kell számítanom – amihez nagyon nem volt kedvem, mert időközben elfogyott a söröm is – inkább visszatértem az eredeti kérdéshez. Rátértem tehát még egyszer az ominózus oktatási törvényre. Viszont ezúttal a kérdés mellé csaptam azt is, hogy akármennyire is akarják tagadni, Ukrajnában biza jó pár nemzetiség él. És én akárhogy is nézem, ez inkább róluk szól – pontosabban ellenük –, mint az ukránokról. „Holott az ukránoknak is lenne mit tanulniuk saját nyelvükről, hiszen nem egyszer oroszul beszélnek a parlamentben is” – szúrtam oda. Miközben a válaszra vártam, gondoltam, ha valamire, akkor erre rá fog ugrani a fiatalember.

Viszont olyan meglepetés ért, hogy köpni-nyelni alig bírtam. Ekkor nemes egyszerűséggel közölte velem az ukrán srác: „nem értem mi a probléma azzal, hogy oroszul beszélnek néha a parlamentben, hiszen én rendszeresen oroszul beszélek otthon a családommal és barátaimmal”. Nagyjából fél órás kiselőadást tartott tehát nekem egy ukrán patrióta, akiről végül kiderült: inkább orosz, mint ukrán.

A kép forrása: origo.hu

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email
Friss hírek

Legfrissebb híreink

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Elolvasom >
Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

Elolvasom >
Belföld

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

Elolvasom >