Az elszakított területeken a kétezres évek elejére tömegessé váltak a magyarellenes atrocitások. A vajdasági magyarság is csupán tüske volt az akkori szerb kormány szemében. A közhangulatot ellenünk formálták. Barátaimat, testvéreimet és engem is számos alkalommal inzultáltak az idősebb szerb diákok iskolába menet. Csupán azért mert magyarok voltunk. Féltünk. Gyakorlatilag nem múlt el hónap magyarverés nélkül akkoriban. A külhoni magyarság számára a kettős állampolgárság egyfajta mentőöv lehetett volna. Mint árva gyerek, úgy vágytunk mi is egy védelmező szülőre. Hontalanok voltunk.
Nyolc éves voltam akkor. Az egész család a TV előtt ült. Vártuk az eredményeket. Eljött hát az idő? Valahová tartozni fogunk végre mi is? Közjogi értelemben is tagjai lehetünk az egyetemes magyar nemzetnek? Nem így történt. Hazátlanok maradtunk. A népszavazás érvénytelen lett. Soha nem felejtem el édesapám akkori komor, ugyanakkor csalódott tekintetét. Csak ült a kopott fotelban. Nézett maga elé. Kárpát-medence szerte ezrek, százezrek, milliók jártak hozzánk hasonló cipőben. A népszavazást követő reggelen a VajdaságMa internetes hírportál a közhangulatot Kányádi Sándor 1985-ben íródott versével demonstrálta:
“nem kellünk mi testvér – sem itten sem ottan – a nemkellésekbe – beleszomorodtam“.
A népszavazás bár eredménytelen lett, mi azonban a csalódottság mellett derülátók voltunk. A külhoni magyarság jobb híján egyfajta erkölcsi győzelemként dolgozta fel a népszavazás eredményét. Mi is történt a voksolást megelőző hetekben? A Gyurcsány kormány a határon túli magyarság elleni gyűlöletkampányát a létbizonytalanságra építette fel. Huszonhárommillió románnal riogattak. A családoknak járó pénzek elvételével, munkahelyek, lakhatások ellehetetlenítésével fenyegették a lakosságot. Minden harmadik hirdetőtáblán a „felelős döntés 2x NEM” felirat szerepelt.
A hazugságokon alapuló szocialista propagandakampány ellenére, a népszavazáson résztvevő anyaországi magyarok többsége igent mondott a határon túli nemzettársakra.
Hat évvel később a kormányváltást követően, a nemzeti vezetés figyelve a külhoni magyarok hangjára, törvényt módosított. Jogi értelemben is a magyar nemzet részévé váltunk. Négy évvel később könnyes szemekkel vettem át az állampolgárságról szóló dokumentumokat. Számomra ez nem az uniós útlevélről, a vízummentességről szólt. Újra a magyar nemzet részévé váltunk. Eszembe jutottak dédnagymamám szavai, aki számtalanszor elmesélte, hogy kétszer is volt magyar állampolgár. Történt ez úgy, hogy még az utcából sem költözött el. Ha ő már nem is, az egyetemes külhoni magyar közösség harmadszor is a nemzet részévé vált. A kettős állampolgársággal kéz a kézben járó nemzetpolitikának köszönhetően, Szerbiában az intézményesült magyarverés teljesen megszűnt létezni.
Az a politikai oldal, amely tizenhat évvel ezelőtt a határon túli magyarok ellen foglalt állást, 2015-ben nyíltan a közel-keleti és afrikai bevándorlók mellett kezdett kampányolni. Hogy miért? A kérdést ma már tisztán látjuk. Az Európai Bizottság legújabb javaslata szerint több tíz millió Európában élő bevándorlónak adna állampolgárságot. Mi történik akkor, ha ez megvalósul? A bevándorlást támogató politikai formáció évtizedekre bebetonozná magát a politika élvonalába.
