Országjelentés: Spanyolország

Maklári Tamás

Maklári Tamás

Közel fél évvel a Spanyolországban kirobbant alkotmányos válság zűrzavaros heteit követően továbbra sem született megnyugtató válasz a katalán-helyzet megoldására. S bár a függetlenség ügye egy ideje visszafogottabb médiafigyelemnek örvend a nyugat-európai sajtóban, sőt az elmúlt hónapok függetlenségpárti tömegrendezvényeinek száma is jelentősen csökkent, Madrid és Barcelona politikai színtéren zajló csatározásai az enyhülés nyomát sem mutatják. A laikus ember számára Katalónia ügyének háttérbe húzódása – a szimbolikus jelentőséggel bíró tömegrendezvények számának és nagyságának mérséklődése folytán – joggal keltheti azt a látszatot, mintha a dolgok megoldódtak volna a maguk útján. Ugyanakkor ne legyenek kétségeink afelől, hogy a helyzet továbbra is változatlan, Madrid és Barcelona cseppet sem került közelebb a helyzet megoldásához.

A madridi vezetés álláspontja egyértelmű és világos volt annak kapcsán, miként vélekedik a katalán-ügy lezárásának módjáról. A tartományi parlament és a kormány feloszlatásával, a régió autonómiájának megvonásával, valamint a 2017. december 21. napjára kiírt regionális választással Mariano Rajoy kormányfő célja a katalán szeparatisták politikai háttérbázisának meggyengítése, s a függetlenségi mozgalom legitimitásának aláásása volt. December 21. reggelén Rajoy joggal reménykedhetett abban, hogy amennyiben sikerül az elszakadáspárti erőket ellenzéki pozícióba szorítani a törvényhozásban, az a katalán szeparatizmus végét, legalábbis jelentős meggyengülését jelentené. A spanyol kormányfő számításai azonban nem jöttek be.

A közel 82 százalékos részvételi aránnyal megrendezett előrehozott választásokon hiába szerezte meg a legtöbb szavazatot az Inés Arrimadas vezette, egységpárti Ciudadanos, a függetlenségpárti erőknek együttesen sikerült megőrizniük abszolút többségüket a 135 fős katalán parlamentben. A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), az Együtt Katalóniáért (JxCAT) és a Népi Egység (CUP) mindösszesen 70 mandátumot szerzett, amellyel a kormányalakítás leginkább esélyes szövetségeként léptek elő. Mindeközben a Katalán Szocialista Párt 17, Mariano Rajoy Néppártja pedig történelmi vereséget szenvedve csupán 3 képviselőt delegálhatott a tartományi parlamentbe.

Még a választás éjszakáján megkezdődött a szópárbaj a felek között. A Brüsszelbe száműzött s korábban leváltott katalán elnök, Carles Puigdemont az eredményre reagálva elmondta, hogy „Rajoy már mindent megpróbált, az erőszakot is, kivéve azt, hogy leüljön velünk tárgyalni. Ez a recept nem működött, más megoldást kell találni.” – idézte a volt elnököt az MTI.  Puigdemont így párbeszédre hívta Rajoyt, amelynek helyszínéül – tekintettel arra, hogy a volt katalán elnök ellen Spanyolországban továbbra is elfogatóparancs van érvényben – egy másik uniós tagállamot javasolt. A spanyol kormányfő válaszában rögvest kifejtette, miszerint kész a tárgyalásokra Katalónia új vezetőjével, de csak az országon belül, illetve a december 21-i választás győztesének Inés Arrimadast és a Ciudadanos pártját tekinti. Nem segített a feszültség oldásában VI. Fülöp spanyol király karácsonyi beszéde sem, amelynek központi mondanivalója – burkoltan figyelmeztetve a katalán szeparatistákat – a nemzeti egység volt.

Mariano Rajoy 2018. január 18. napjára tűzte ki az új parlament alakuló ülését, amelynek alkalmával az elszakadáspárti Roger Torrentet választották meg házelnöknek. Torrent január 22-én hivatalosan is Puigdemontot nevezte meg elnökjelöltnek, amely egyre sürgetőbbé tette annak az ügynek az eldöntését, hogy a Brüsszelben tartózkodó korábbi katalán vezető miként tudna részt venni a róla szóló vitában, illetve távkapcsolatban elmondani programját.

A madridi vezetés a spanyol alkotmánybírósághoz fordult annak eldöntésére, hogy körözés alatt álló személy miként egyeztethető össze az elnökjelöltséggel. Az alkotmánybíróság határozatában kimondta, miszerint Puigdemontnak vissza kell térnie Spanyolországba és személyesen kell részt vennie a katalán parlament ülésén annak érdekében, hogy beiktassák. Ezzel pont került annak a régóta húzódó kérdéskörnek a végére, amely egy esetleges Skype-elnökség lehetőségét vizionálta. Nem meglepő tehát, hogy az új katalán elnök előzetesen január 31-ére tervezett megválasztását a bizonytalan ideig elnapolták.

A madridi kormány és a katalán szeparatisták közötti érdemi tárgyalások megkezdését számos egyéb szimbolikus esemény is akadályozta az elmúlt hónapokban. Ide sorolható például Carles Puigdemont januári dániai utazása, illetve a Telecinco spanyol televízió által nyilvánosságra hozott, s „a Katalán Köztársaság utolsó napjait” rebegtető privát üzenete is. VI. Fülöp király hivatalos februári látogatása Barcelonában, és Pep Guardiola, a Manchester City katalán származású menedzserének függetlenség melletti nyilvános kiállása ma is borzolják a kedélyeket Spanyolországban.

Március 1-jén Carles Puigdemont közösségi oldalán jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségtől. Utódjaként a 2017. október 16-a óta előzetesben lévő Jordi Sánchezt nevezte meg, aki a katalán parlament házelnökének döntése alapján hivatalosan is az új elnökjelölt. Mivel Sánchez – Puigdemonthoz hasonlóan – személyesen szintén nem tud részt venni saját beiktatási ceremóniáján, a jelenlegi patthelyzet feloldására nem sok esély kínálkozik.

Úgy tűnik, a katalán függetlenségi mozgalom elvesztette egyik legmeghatározóbb arcát, a hónapok óta már-már mártír szerepben tündöklő Carles Puigdemontot. Jordi Sánchez jelölése ugyanakkor arra enged következtetni, hogy a mártír személye nem pótolhatatlan. Az elkövetkezendő hónapok kérdése az, hogy a mártír szereplők „eszközével” meddig lehetséges a katalán szeparatizmus ügyét napirenden tartatni.

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email
Friss hírek

Legfrissebb híreink

Külföld

Mi lesz veled, Amerika?

Joe Biden elnöki beiktatása után két hónapon belül 11 millió illegális migránsnak adna állampolgárságot. Ha ez az elképzelése megvalósulna, az olyan folyamatot indítana meg, ami belátható időn belül teljesen megváltoztatná az ország társadalmi szerkezetét.

Elolvasom >
Külföld

Vége az európai békének?

A ’80-as évek végén, ’90-es évek elején Közép-Kelet-Európában megtörtént rendszerváltások, és a nyugati integráció a tartós európai béke hamis illúzióját teremtette meg. Ellenség hiányában az európai államok csökkentették védelmi kiadásaikat. A 2015-ben új erőre kapott bevándorlás, az ezzel szorosan összefüggő iszlám terrorizmus és az ezzel szinte egy időben kitört ukrajnai polgárháború viszont cáfolták ezen intézkedések jogosságát. Az egymás után kirobbanó konfliktusok egy újabb fegyverkezési tendenciát indítottak el, mely a hidegháború óta nem látott technikai innovációt hozott létre.

Elolvasom >