Származása, életútja a költészeten kívül
Pilinszky János származását tekintve különösen tarka képet mutat. Édesapja ágáról lengyel, édesanyja ágáról pedig francia és német felmenőkkel rendelkezett. Szülei az I. világháború alatt ismerkedtek meg. Apja szolgálatban lévő sebesült katona, míg édesanyja önkéntes ápolónő volt, mikor egymásra találtak. A találkozást később házasság követte, és a család a háború után Budapestre költözött. Itt született meg 1919-ben Pilinszky Veronika, majd 1921-ben maga a költő, Pilinszky János is.
A fiatal Pilinszkyt apja kemény és szigorú neveltetésben részesítette. Ennek következtében később Pilinszky ugyan tisztelettel, de félelemmel emlékezett meg róla. Elemi iskolában kitűnő tanuló volt. Tanulmányait ezután a budapesti Piarista Gimnáziumban folytatta. Ebben az időben kezdett el mély érdeklődést tanúsítani a magyar nyelv felé, egészen addig, amíg már csak ez volt az egyetlen dolog, ami igazán érdekelte. Pilinszky ebben az időszakban közepes tanuló volt, annak ellenére is, hogy ismereteit tekintve jóval túlmutatott osztálytársain.
A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen jogot tanult, majd azt félbehagyva a bölcsészkaron folytatta tanulmányait. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett. Nem sokkal ezután behívták katonának, ahol egészen 1945 őszéig maradt hivatalban. Hazatérése után egész hátralévő életét kizárólag az irodalomnak szentelte, még akkor is, ha többször utazott külföldre hosszabb időre. Ötvenkilenc évesen halt meg szívroham következtében.
Irodalmi munkássága, legfőbb hatások
Pilinszky János tizennégy évesen kezdett el verseket írni, és már gimnazista évei alatt az Élet című folyóiratban publikált. Első költeményei ebben, valamint a Napkelet és a Vigilia című lapokban jelentek meg. Szintén gimnazista éveiben ismerkedett meg Dosztojevszkij munkásságával. Ekkor fordult először figyelme az emberi szenvedés felé. Erre a negatív motívumra több későbbi, vele történt esemény is rányomta bélyegét.
Középiskolás barátai egyszer elvitték a solymári barlangba, ahol nemes egyszerűséggel eltévedtek, és sehogy sem találták a kiutat. A nagy pánik közepette Pilinszky azt mondta, hogy szavaljanak verseket a sötétben. Ekkor kellett azzal szembesülnie, hogy azok a szerzők, akiket korábban nagyra tartott, érvénytelennek hatnak egy ilyen feszült pillanatban. A kiutat ezután nehezen ugyan, de megtalálták, viszont ez az élmény nagy hatással volt rá még későbbi irodalmi munkásságában is.
Egyetemi évei alatt Pilinszky 1941–44-ig az első költeményeit kiadó Élet segédszerkesztője volt. Katonai szolgálatának teljesítése közben, 1945 februárjában a németországi Harbach faluba került, több lágerben is betegeskedett. Pilinszky itt került szembe a koncentrációs táborok szörnyű és elkeserítő világával, ami végképp meghatározta egész életét és a költészetét egyaránt.
Hazatérése után, 1946 és 1948 között az Újhold társszerkesztője volt, de a Vigiliával és a Válasszal is folyamatosan kollaborált. Költeményeit ezek után utóbbi, és a Magyarok című irodalmi folyóirat publikálta. 1949-től, a kommunizmus politikai győzelmétől kezdve nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, végül az Aranymadár című kötettel térhetett vissza az irodalmi életbe a forradalom után. Rövid ideig a Magvető Könyvkiadó lektora volt 1956-ban.
1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg vallásos bölcseletei és elmélkedései, művészeti kritikái, a legtöbb jelentős idézete is ebből a korszakból származik.
Pilinszky János irodalmi témái, legfőbb művei, elismerései
Pilinszky János életművének egésze a 20. század kegyetlen, kíméletlen és zord világáról szól. Írt az ember magárahagyottságáról, a koncentrációs táborok szörnyű világáról, a létezés szenvedéséről és az az elől való menekvés hiábavalóságáról, valamint az élettel járó félelemről és rémületről is.
Pilinszky leghíresebb művei az Apokrif, a Harbach 1944, a Francia fogoly és a Ravensbrücki passió. Rövid epigrammáiról is ismert, mint például a Négysoros, Mire megjössz vagy a Harmadnapon. Esszéi és esszészerű prózakölteményei is jelentek meg, mint például a Meditáció és a Bársonycsomó.
Az első komolyabb elismerést azonban az 1946-ban kiadott első verseskötete, Trapéz és korlát. Versek hozott számára, amivel egy évvel később Baumgarten-díjat szerzett. Az elkövetkezendő évek kiemelkedő irodalmi tevékenységének szintén meglett a gyümölcse: 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.
Kép forrása: mult-kor.hu
