Belföld

Belföld

Legutóbbi belföldi írások

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

LMBTQ genderaktivista mesét olvas gyerekeknek

“Stoptáblát kell mutatni a genderőrületnek!”

Mint ismert, az Országgyűlés a november 30-i ülésén döntött a gyermekvédelmi népszavazás elrendeléséről, a referendumot pedig a köztársasági elnök fogja majd kiírni. Az LMBTQ-lobbi ugyan még nem ivódott be szervesen a magyar társadalomba, de térnyerése folyamatos, ezt próbálja majd korlátozni a népszavazással a kormány.

Pilinszky 100: A magára hagyott ember oltalmazója

1921. november 27-én, 100 éve született a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas Pilinszky János, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. Cikkünkben az Ő életútjára és munkásságára emlékezünk meg.

Kizárásokkal indította a nyarat az MSZP

Kizárták az Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Szakács László országgyűlési képviselőt, egykori elnökhelyettest. A baloldali politikus ellen az a gyanú merült fel, miszerint át akar igazolni a Gyurcsány Ferenc vezette Demoratikus Koalícióba (DK), ezért az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa határozatában kizárta őt a pártból.

A víz, amely újra vérré vált

Csütörtök reggel 10 óra van. Kicsivel több, mint 12 órával ezelőtt kezdődött a német – magyar mérkőzés. Életem meccse volt ez. A végeredmény 2-2 lett, győztünk, de nem nyertünk. Ezzel az eredménnyel búcsúzik a magyar válogatott az Eb-től. Ilyen játékkal nem szégyen kiesni. Ne is szégyellje senki!

A „felcsúti per”: elképzelés és jogi korlátok

Közeleg 2022 tavasza, amelynek egyik meghatározó politikai eseménye a magyar országgyűlési választás lesz. A média a kormánypárt és az ellenzéki összefogás közötti ütközetektől hangos. Ennek egyik felkapott eleme napjainkban Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnökének elképzelése, az úgynevezett „felcsúti per”, amelynek keretein belül szeretné elszámoltatni az Fidesz-KDNP tagjait, illetve minden, a kormánypárttal összefüggésbe hozható vagy azzal szimpatizáló személyt. Célja egy „új rendszerváltás”. A perrel kapcsolatban ugyanakkor jelenleg nincs egységes állásfoglalás az ellenzéki összefogás pártjai között.

Hírek

Újraindítási gondolatok, tárgyalások, tőzsde, oltás, sport – Ezek történtek a héten

Húsvét után meglehet a két és félmillió beoltott és elkezdődhet az újraindítás. Orbán Viktor lengyel és olasz szövetségeseivel tárgyalt Budapesten. Gyurcsány Ferenc is megkapta az oltás . Már a járvány előtti szinteken a magyar tőzsde, közel a történelmi csúcs. Áder János ünnepi beszédében az ellenzéket bírálta. Sima magyar siker Andorrában. Erdő Péter bíboros szerint az egy éve tartó járvány mindenkit kimerít.

Román és ukrán szemétben fuldoklik a Tisza

Veszélyben a Tisza élővilága. Ukrajnából és Romániából már lassan két évtizede minden áradással szeméthegyek úsznak át hazánkba. A magyar szakemberek minden erejüket bevetve dolgoznak azon, hogy megakadályozzák a katasztrófát, azonban a román és ukrán hatóságok részéről csak felületi megoldásokat tapasztalhatunk.

Értesülj a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel heti hírlevelünkre

Nincs spam, értesítések csak új hírekről, írásokról, véleményekről.

Metszet.info Facebook

Közösségi média

Szerkesztők ajánlása

Rovatok

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Elolvasom >
Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

Elolvasom >
Belföld

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig

Elolvasom >