
Átlagból vezető nemesi család – A Rákóczi család korai története
A magyar országgyűlés az úr 2019. évét II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította. Az emlékév hivatalosan 2019. július 8-án kezdődött, és tart egészen 2020. szeptember 17-éig.
A magyar országgyűlés az úr 2019. évét II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé nyilvánította. Az emlékév hivatalosan 2019. július 8-án kezdődött, és tart egészen 2020. szeptember 17-éig.
1921-ben ezen a napon fogadta el miniszterelnöki kinevezését, az erdélyi származású arisztokrata politikus, gróf Bethlen István. Ezt követően megkezdődött a nevével fémjelzett konszolidációs időszak, mely
Széll Kálmán nevéről talán legelőször nem az egykori politikus, államférfi, MTA-tag, pénzügyminiszter és miniszterelnök személye jut eszünkbe, hanem a nevét viselő tér, de meglehet, hogy
A politika cselekvő műfaj. Ezt az állítást láthatjuk igazolódni, hiszen miután a füzet válaszolt arra, hogy mi a helyzet és kik vagyunk mi és kik
Első idézetünk leginkább a politikai helyzet leírásával foglalkozott, a közös narratívát teremtette meg. Ahogy viszont haladunk tovább az 1943-as füzetben, úgy kapunk választ a politikai
A Barankovics István Alapítvány 2018-ban megjelentette Kovrig Béla – Merre Megyünk? című, 1943-ban megjelent füzetének reprintjét. Ahogy azt Petrás Éva az utószóban is kiemeli: vékony
Szobrász: Szengyörgyi István Építészek: Gross Miklós és Müller Péter 1933 Felújítva: 2014-ben A Harminckettesek a Mária Terézia által 1741-ben alapított 32. honvéd gyalogezred, amely az első világháború végéig a főváros
1918. december 1-jén tartották meg nagygyűlésüket az akkor még a Magyar Királysághoz tartozó románok. A megjelent 1228 küldött ezen az eseményen nyilvánította ki azon
Szobrász: Zsákodi Csiszér János Kőfaragó: Král Gyula Bronzöntő: Vignali Róbert, 1932 Hős vasutasok emlékműve. Az egykori MÁV székház épületének, Andrássy út és Izabella utca kereszteződésénél található
Szobrász: Horvay János, 1924 A 6,6 méteres emlékművet a művész mészkőből és márványból készítette. “3 lépcsőre helyezett kőfalon koporsó 480×190 cm, előtte Hungária ülő alakja, karjában elesett katonát
Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.
Jogállam, sajtószabadság, szólásszabadság. Éhgyomorra. A 444.hu nagyszombati specialitása az igazság asztalán. Csak nehogy gyomorrontást kapjunk!
A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.
A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig