Négy igen – Az első országos népszavazás Magyarországon
27 évvel ezelőtt a mai napon került sor Magyarország történetének első országos népszavazására, ami a „négyigenes” jelzővel vonult be a történelemkönyvekbe. Hazánkban ezt megelőzően csak
27 évvel ezelőtt a mai napon került sor Magyarország történetének első országos népszavazására, ami a „négyigenes” jelzővel vonult be a történelemkönyvekbe. Hazánkban ezt megelőzően csak
A tegnapi napon volt 125 éve, hogy egy fontos politikai előrelépés történt Magyarországon, ugyanis akkor nevezte ki I. Ferenc József Wekerle Sándort, az ország első
1921-ben ezen a napon történt meg a Habsburg-ház utolsó és egyben végleges trónfosztása. Korábbi írásunkban már szót ejtettünk IV. Károly márciusi, első visszatérési kísérletéről, így
1795. október 24-én osztotta fel harmadszor három nagyhatalom: Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom egymás között Lengyelország területét. Ennek eredményeként a közép-európai állam 123 esztendőre
Múltheti írásunkban Gömbös Gyula kormányáról esett szó. Nemrégiben az őt követő Darányi Kálmán miniszterelnök kormányalakításának volt az évfordulója, ezért innen folytatjuk írásunkat. A Gömbös-kormány ex-földművelésügyi minisztere
Folytatjuk Gömbös Gyula életútjának bemutatását, most a Gömbös-kormány kerül terítékre. Onnan kezdjük a kormány működését, ahol előzőleg abbahagytuk, vagyis a beiktatás utáni napoktól. A 95
Október hatodika minden évben az 1849-ben Aradon kivégzett tizenhárom honvédtiszt, valamint az ugyanekkor Pesten meggyilkolt Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökének emléknapja. A bécsi forradalom
Vasárnaptól számítva pontosan 85 éve történt, hogy Gömbös Gyula megalakította kormányát, azután, hogy Horthy Miklós kormányzó őt nevezte ki az új magyar miniszterelnöknek. Kormányzása alatt
Széchenyi és Kossuth nevével szinte mindennap és mindenhol találkozhatunk. Utcák, terek, rádióadók és fürdők viselik nevüket; szobraikkal, emléktábláikat pedig Magyarország megannyi településén megtekinthetjük. Arról már
1940. augusztus 30-án hozták meg a második bécsi döntést, amely a trianoni békeszerződésben elcsatolt Erdély északi részét – benne a Partium nagy részével és Székelyfölddel
Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.
Jogállam, sajtószabadság, szólásszabadság. Éhgyomorra. A 444.hu nagyszombati specialitása az igazság asztalán. Csak nehogy gyomorrontást kapjunk!
A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.
A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén pedig