Soros és Zuckerberg finanszírozzák Amerika új igazságszolgáltatását

Megadonorok, mint Soros György és Mark Zuckerberg a progresszív kerületi ügyészek megválasztása mellett egy új bűnözési hullámot is támogatnak - írja a The American Conservative.

Soros és a reformtörekvések

Soros György radikálisan engedékeny kerületi ügyészek támogatásával írja át az Egyesült Államok igazságszolgáltatási rendszerét – írja a tengerentúli magazin. Jobboldali összeesküvés elméletnek hangzik, pedig ez a valóság – teszik hozzá.

A dollármilliárdos üzletember a jelenségre magyarázatot A nyílt társadalom védelmében című könyvében szolgáltatott. A terv melletti elköteleződését az ACLU (American Civil Liberties Union) jelentette be 2015-ben. Az együttműködés számviteli nyilvántartásait rengeteg sajtóorgánum követte nyomon az elmúlt évek során.

A 90 éves befektető és megadonor könyvének második fejezetében – amely a frissített verziója egy 2012-es esszéjének – ismerteti a nemzeti büntető igazságszolgáltatási reformhoz való hozzáállását. Ezt meg is jelölte az egyik legfőbb célkitűzéseként.

2014 novemberében a Soros által létrehozott Open Society Foundation 50 millió dollárt adományozott az ACLU tömeges bebörtönzéseket visszaszorító kampányának.

Az ACLU sajtóközleményt adott ki az adományról, és kijelentette, hogy a szervezet 2020-ra a felére csökkenti a tömeges bebörtönzések számát az USA-ban.

Nem sokkal ezután Soros nagy összegekkel kezdte támogatni a progresszív kerületi ügyészjelölteket. 2015 óta több mint 18 millió dollárt fektetett a baloldali ügyészek segítésébe, amely szinte mindig eredményes volt – 29-ből csupán 7 választást vesztett el.

Eközben George Floyd halála óta, a BLM mozgalom alatt, rengeteg olyan szervezet szerzett magának nevet, mely leteszi bűncselekménnyel gyanúsított személyek óvadékát. Ezen egyesületek egyikét a Minnesota Freedom Fundot maga Kamala Harris is népszerűsítette, ezzel elősegítve, hogy egy év alatt bevételük 100.000 dollárról 35 millióra növekedjen. Soros szervezetének támogatásával hasonló egyesületek jöhettek létre.

Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan szintén pénzzel támogat bűnözők számára óvadékot fizető  alapítványokat és az ügyészséget megreformáló csoportokat.

A 2019/2020-as támogatási időszak alatt a Chan Zuckerberg Initiative (CZI) 1 millió dollárral finanszírozta a Tides Center Fair and Just Persecution (Igazságos és Pártatlan Bűnüldözés) programját, amely „a gondolatvezetés népszerűsítéséért a megválasztott kerületi ügyészek körében” címet viselte. A Tides Center különböző projektekkel képezi ki a jövő kerületi ügyészeit, például nyaranta ügyvédjelölti programokat biztosít ügyészi irodákban joghallgatók számára.

Az eredmények

Több felmérés is azt mutatja, hogy 2020-ban csúcsokat döntött az erőszakos bűnözés az USA-ban. Az előzetes FBI-felmérések szerint a gyilkosságok aránya mindenhol megnövekedett Amerikában, országos szinten mérve 24,7 százalékkal.

„1960 óta – mióta hivatalos bűnözési statisztikát készítünk – nem volt példa akkora növekedésre az erőszak terén, mint 2020-ban”

– nyilatkozta a lapnak John Roman, büntető igazságszolgáltatási szakértő.

2020 áprilisa óta a gyilkosságok száma 29 százalékkal növekedett Philadelphiában. Az utóbbi harminc évben ez volt a város legerőszakosabb éve. A philadelphiai kerületi ügyész, Larry Krasner – aki 2017-ben közel 1,7 millió dollárt kapott Sorostól – az állami iskolák és hasonló intézmények Covid-19 miatti bezárását tartja a legfőbb oknak, hiszen amíg ezeken a helyeken vannak a fiatalok, addig sem keverednek a bűn világába. Krasner elutasította a vádakat miszerint az új progresszív kerületi ügyészek okozzák a gyilkosságok számának egyetemes megnövekedését.

Bár nemcsak a baloldali kerületi ügyészek városaiban emelkedett meg a gyilkosságok száma, jogos a felvetés, hogy ezek az ügyészek súlyosbították a helyzetet. A helyi demokrata vezetők – akik nem támogatták Krasner megválasztását – állítása szerint Krasner legalább részben okolható az eseményekért – adja hírül a The American Conservative.

A statisztikák a bűnözési ráta emelkedését mutatták az új progresszív ügyészek kerületeiben már a világjárvány előtt is. Egy 2020 júniusában készült felmérés szerint a lövöldözések száma 18 százalékkal, míg a betörések száma 7 százalékkal megnövekedett Krasner kerületében, mióta hivatalba lépett.

A texasi Dallas megyei ügyész, John Creuzot alatt pedig jelentősen kevesebb gyanúsítottat ítéltek el, mint elődeinél. Eközben az erőszakos cselekmények 15 százalékkal, a gyilkosságok 27 százalékkal és az autólopások 13 százalékkal emelkedtek 2019-ben.

Egy másik Texas állami ügyész, Joe Gonzales kerületének bíróságán 31 százalékkal kevesebb elmarasztaló ítélet született szexuális bántalmazások, 21 százalékkal kevesebb súlyos testi sértések vagy gyilkossági kísérletek esetén.

Gonzales és Creuzot szintén Soros György által támogatott ügyészek.

Bűnözés és szegénység

Ennek ellenére nem lehet teljes bizonyossággal mondani, hogy a liberális ügyészek okolhatók a bűnözési hullámért. Egy biztos: a bebörtönzések mesterséges csökkentése a bűnözést okozó szociológiai tényezők megvizsgálása nélkül, nem igazi megoldás.

Bűnözők mindig lesznek, nem számít, hogy büntetik-e őket, vagy sem. Eközben a lakosság többi része a bűncselekmények, a szegénység és a társadalmi hanyatlás elszenvedői. Az ebből következő bűnözési hullám magával hozhat egy reakciós politikai győzelmet, valamint rövidtávon egy keménykezű törvényhozás újonnan történő legitimálását, de ennek mindig lesznek ellenzői is, akik szintén hallatni fogják a hangjukat. Ezekben az esetekben a bűnözés hátterében álló tényezők nem kerülnek megnevezésre. Számtalan példát láthattunk már erre.

A konzervatív magazin szerzője szerint a liberálisok már nem veszik figyelembe a bebörtönzések és a szegénység közötti kapcsolatot. A mainstream közbeszédben megjelenő kortárs gondolkodás alapján arra következtethetünk, hogy a szegénység okozója egyedül a rasszizmus.

Eszerint a városi területeken tapasztalható magas bűnözési arány rasszista képzelgés csupán, az amerikai törvények szintén rasszisták, a letartóztatásokra pedig önkényesen kerül sor. Éppen ezért, a „rasszista kultúra” kijavítására és a „rasszista igazságszolgáltatási rendszer” eltörlésére van szükség a liberálisok szerint.

Ez a tipikus 21. századi progresszív gondolkodás.

– húzza alá az újság.

Felidézik azt is, hogy a Lyndon B. Johnson elnök alatt indult szövetségi jóléti program részeként a politikusok tettek erőfeszítéseket a szegénység felszámolása érdekében. Azonban a gazdasági egyenlőtlenség azóta csak növekedett Amerikában. Ahelyett, hogy a munkásosztályra és a munkások politikai erejére koncentráltak volna, az identitás retorikáját egyesítették a jóléti kapitalizmussal. Ezek az eszmék uralják ma a politikai színteret.

A fent említett második fejezetben Soros betekintést enged a milliomos filantrópok gondolataiba. Itt felteszi a kérdést: egy olyan önző ember, mint ő hogyan hozhat létre „önzetlen” célú alapítványokat.

Válaszában elmondja, hogy ezek a filantróp cselekedetek felmentik az egyént az egoista üzleti gyakorlatai során előforduló morális bűnök alól. Emellett, úgy gondolja, hogy a 2008 utáni „pénzügyi elnyomás” megnehezíti a fedezeti alapkezelők számára a meggazdagodást, miközben a fedezeti alapkezelők filantrópiája iránti kereslet egyre növekszik – könyvében nagy hangsúlyt kap eszméje, miszerint a társadalom csak a plutokraták nagylelkűségével javítható.

Az eredeti szöveg és két forrása: theamericanconservative.com


Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Quo vadis? - Történelemi rovat

Száz éve jött létre a kisantant

Ma száz éve Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségre lepésével létrejött egy regionális politikai-katonai szövetség, az úgynevezett kisantant. A hazánk megcsonkításából hasznot húzó államok így próbálták megtartani a stabilitásukat a térségben, gátat vetni a Habsburg-restaurációnak, valamint bármilyen magyar revizionista törekvésnek.

Elolvasom >
Egyéb kategória

A hét nyertese és vesztese

A hét nyertese Orbán Viktor, ugyanis elérte, hogy négymillió magyar ember beoltassa magát, a vesztes pedig a magyar baloldal, aki belebukott az oltásellenes kampányba.

Elolvasom >
Winner/Loser

A hét nyertese/ vesztese

A hét nyertese Annalena Baerbock A hét nyertesét Németországban kell keresnünk, aki nem más, mint Annalena Baerbock, a Zöldek egyik pártelnöke, ugyanis a párt kancellárjelöltjévé

Elolvasom >