Szabad vélemény. Szabad vélemény?

Az újszínház szabad alapokon született intézmény. Ám a globális ideológiákat valló tömegek rátették a kezüket. A kötetlenség már a múlté. Állításuk szerint ez ma is szabad világ. Szabad, amíg az ő elképzelésük szerint cselekszünk. Amint velük szemben foglalunk állást, a harmincezer főből álló moderátori titkosrendőrség lecsap ránk, s színpadunktól megfosztanak bennünket.

 „Hogyan gondolják önök, hogy Magyarországon vagy Európa bármely országában bárki képes lenne az internet korában elnyomni a vélemények szabadságát?” – ez a kijelentés a magyar miniszterelnök szájából hangzott el 2011-ben az Európai Parlamentben. Ekkor még ő sem gondolhatta azt, hogy közel egy évtized múlva a felvetéséből valóság lesz. Már évek óta szemtanúi lehetünk a közösségi médiák konzervatív tartalmakkal szembeni boszorkányüldözéseinek. A folyamat az elmúlt hetekben tetőzött be, a leköszönő amerikai elnök, Donald Trump elnémításával. Ha mindezt megtehették korunk világhatalmi státuszával rendelkező birodalmának első emberével, miért ne tennék meg velünk, magyarokkal is? Ne legyen kétségünk. Meg fogják tenni. Látható, hogy mára már a közösségi média az ellenvélemények lesöprésének tökéletes terepévé vált. Az elmúlt évek során ezen oldalak vezetői magukévá tették a társadalmi igazságosság harcosainak ideológiai előfeltevéseit. A szólásszabadság igéjét hirdető dogmákért látszólag nyíltan kiálló, ugyanakkor ellenvéleményeket nem tűrő propagandisták játszóterévé vált. De mi a cél? Megfosztani bennünket minden azonosságtudatunktól? Nem csak nemzeti, vallási, hanem a nemi identitásunktól is. Hiszen egy identitásától megfosztott tömeg sokkal könnyebben válik irányíthatóvá és beágyazhatóvá a globalista, kapitalista, fogyasztói világrendbe. De mi van azokkal, akik a hagyományos értékrend mellett állnak ki? Elvesznek a süllyesztőben. Mark Zuckerberg és barátai süllyesztőjében. Akik úgy táncolnak, ahogy a deep state fütyül. A közösségi médiáknak több tízezer főből álló, 24 órás készenléti idővel rendelkező moderátorhadseregük van. Amely ha kell, lecsap. Kérdés nélkül. Könyörtelenül. Csupán egy búcsúüzenetet hagynak hátra: „a tartalom sérti a közösségi irányelveket”. Ha a felhasználók értékrendje nem egyezik a papíron nem létező alapelvekkel, akkor végleg törlik őket a színpadról, vagy pedig korlátozzák a nézők számát. Láthattuk ezt a közelmúltban, az egyik legolvasottabb kormánypárti oldal, a Pesti Srácok esetében is. De a szemünk előtt töröltek már 200 000 követővel rendelkező pártvezetőket, vagy hétköznapi embereket is Magyarországon. Joggal érezzük azt, hogy a folyamat a múlt legsötétebb korait idézi.

 „Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.

– nyilatkozta a múlt században Martin Niemöllert német teológus.

Ugyanez a folyamat játszódik le most is a szemünk előtt. A történelem pedig intőpéldát kell, hogy nyújtson a jelenkor emberének.  Nem hunyhatunk szemet a történtek felett!

Borítókép forrása: sociable.co

Megosztás:

Share on facebook
Share on tumblr
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss hírek

Legfrissebb híreink

Belföld

Kizárásokkal indította a nyarat az MSZP

Kizárták az Magyar Szocialista Pártból (MSZP) Szakács László országgyűlési képviselőt, egykori elnökhelyettest. A baloldali politikus ellen az a gyanú merült fel, miszerint át akar igazolni a Gyurcsány Ferenc vezette Demoratikus Koalícióba (DK), ezért az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa határozatában kizárta őt a pártból.

Elolvasom >
Belföld

A víz, amely újra vérré vált

Csütörtök reggel 10 óra van. Kicsivel több, mint 12 órával ezelőtt kezdődött a német – magyar mérkőzés. Életem meccse volt ez. A végeredmény 2-2 lett, győztünk, de nem nyertünk. Ezzel az eredménnyel búcsúzik a magyar válogatott az Eb-től. Ilyen játékkal nem szégyen kiesni. Ne is szégyellje senki!

Elolvasom >
Quo vadis? - Történelemi rovat

Száz éve jött létre a kisantant

Ma száz éve Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia szövetségre lepésével létrejött egy regionális politikai-katonai szövetség, az úgynevezett kisantant. A hazánk megcsonkításából hasznot húzó államok így próbálták megtartani a stabilitásukat a térségben, gátat vetni a Habsburg-restaurációnak, valamint bármilyen magyar revizionista törekvésnek.

Elolvasom >