A hírhedten magyarellenes csehszlovák politikus, Edvard Beneš már korábban is munkálkodott egy Magyarországot elszigetelő szövetségen. 1920 júliusától kezdődően a Szerb-Horvát Szlovén Királyság és Csehszlovákia között egyre gyakoribbak voltak a tárgyalások egy magyarellenes szövetség létrehozásáról. Nem kellett sokáig várni, Belgrádban még az év augusztus 14-én a délszláv külügyminiszter és Beneš aláírták a csehszlovák–jugoszláv egyezményt. Harmadik félnek még a Román Királyságot is meg akarták nyerni, aki viszont egyelőre nem látta szükségét a szövetségnek. Ekkor a francia politika is éreztette hatását: az utódállamoknak kedvező Clemencaunak a kevésbé elfogult Alexandre Millerand vette át a helyét. Ő már nem nézte jó szemmel a magyarok elleni szövetkezést, így francia nyomásra a románok visszautasították a csatlakozást.
1920 őszén nagy változások történtek a francia külpolitikában, ugyanis Millerand miniszterelnökből köztársasági elnök lett, a külügyminiszteri posztot pedig Philippe Berthelot, Clemenceau volt külügyminisztere foglalta el. Innentől kezdve Franciaország teljes mellszélességgel kiállt az épülő kisantant mellett. A Román Királyság hozzáállását a csatlakozáshoz IV. Károly első puccskísérlete változtatta meg gyökeresen, aki 1921. március 26-án érkezett Szombathelyre, hogy elfoglalja a magyar trónt. A románokat megijesztette a Habsburg-restauráció lehetősége, így megindulhattak a tárgyalások a csatlakozásról. Először Prágával kötött szerződést április 23-án, majd június 7-én Belgráddal, ezzel létrejött a szövetség, amit a korabeli magyar sajtó kisantantnak nevezett el.
Magyarország kutyaszorítóban
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében több mint hárommillió magyar került a megcsonkított ország határain kívülre, így az utódállamok joggal tarthattak a magyar revíziós törekvésektől. A kisantant elsődleges célja tehát Magyarország sakkban tartása volt katonai, politikai és gazdasági szempontból egyaránt. Már megalakulása után alig egy hónappal keresztbe tett Magyarországnak, amikor 1921 májusában megakadályozta felvételét a Népszövetségbe. Az elszigeteltség ellenére hazánk két év múlva Bethlen István vezetésével – Olaszország segítségének köszönhetően – végül be tudott lépni a nemzetek felett álló szervezetbe.
Magyarország kisantanttal való kapcsolata különösen feszült lett, amikor 1921 októberében IV. Károly egy második puccskísérletet tett. Az utódállamok hallani sem akartak egy Habsburg-restaurációról, és hogy szándékuknak nyomatékot adjanak, csapatokat mozgósítottak a határokra. Tudatták a magyar kormánnyal, hogy IV. Károly trónra kerülése esetén katonai támadást fognak indítani az ország ellen. Beneš vezetésével a kisantant minden követ megmozgatott, hogy a nyugati nagyhatalmak mellettük foglaljanak állást. Horthynak végül fegyverrel kellett kiűznie IV. Károlyt az országból, majd nemzetközi nyomásra 1921. november 6-án kimondták a Habsburg-ház trónfosztását.
A húszas évek második felétől hazánkban a bel- és külpolitika stabilizálódni látszott, ekkor a kisantant már csak részsikereket tudott elérni. 1922-ben ugyan sikerült megvétózni Magyarországnak a Népszövetségtől igényelt kölcsönfelvételt, de két évvel később azt is megkaptuk, így ennek köszönhetően megszűnt az infláció, és mérsékelt gazdasági növekedés indulhatott meg.
Mi okozta a kisantant vesztét?
Az Egyesült Államokban 1929-ben kirobbant gazdasági válság hamar elérte Közép-Európát is. Ezt a régiót különösen érzékenyen érintette, ugyanis az itt fekvő államok jelentős mértékben külföldi kölcsönökből állították újra talpra a gazdaságukat. A kisantant a problémákat szövetségen belül akarta megoldani, ennek volt első lépése az 1930-ban összehívott Csorba-tavi konferencia. Az ott megtárgyalt programok alapján megszületett a csehszlovák–jugoszláv és csehszlovák–román kereskedelmi szerződés, valamint Jugoszlávia és Románia egy vámunió létrehozását célozta meg. Az együttműködést azonban Csehszlovákia felrúgta, így Jugoszlávia és Románia végül a német és olasz piacok felé volt kénytelen nyitni. A gazdasági válság hatására politikai újításokat is bevezettek: 1932-ben létrehozták az Állandó Tanács és Titkárság, valamint 1933-ban a Gazdasági Tanács intézményét.
Hitler 1933-as hatalomra kerülésével azonban újabb nyomás nehezedett az amúgy is gyenge lábakon álló szövetségre. A tagállamok között a gazdasági együttműködés nem tudott megvalósulni, sokszor még saját érdekeik is ütköztek egymással. Külön-külön mindegyik tagállamnak a fő gazdasági partnere Németország lett, a német tőke beáramlásával azonban csak továbbmélyült köztük a szakadék.
Végül a kisantantnak azokat a célokat is fel kellett adnia, amiért létrejött. Német nyomásra enyhíteni kellett Magyarországgal a viszonyt. 1937-ben kezdődtek el a tárgyalások az egészen 1938. augusztus 23-i bledi egyezményig bezárólag, ami egyenjogú fegyverkezést engedélyezett hazánknak. Az utolsó kenetet az 1938. november 2-án kötött első bécsi döntés adta meg a szövetségnek. Csehszlovákia felbomlott, a két utódállamát Románia és Jugoszlávia pedig már nem ismerte el szövetségesének, így a kisantant hivatalosan is megszűnt létezni.
A csehszlovák-jugoszláv-román szövetség tizenhét évig tartotta fent a Párizs környéki békék stabilitását a térségben, de a kezdeti sikerek után problémák sorozatába ütközött. Ami a politikában működik, az a gazdaság terén nem feltétlenül: a kisantant fő mozgatórugója Magyarország ellehetetlenítése volt, de a világválság okozta nehézségekkel szemben nem tudtak együttesen fellépni, intézkedéseik gyakran szembementek egymás érdekeivel, ami hosszútávon a kisantant bukásához vezetett.
Kiemelt kép forrása: A kisantant és Magyarország katonai erejének aránya
Pannon enciklopédia. A magyarság története.
