Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Friss

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén

Belföld

Belföld

Lesz-e jobboldali ellenzéke a Fidesznek?

A választásokhoz közeledve beindult a kampányidőszak is, melyben a rengeteg kormánypárti és baloldali plakát mellett a választó már szembe találhatja magát a Mi Hazánk arcaival is. Bár a 2018 után alakult, jobboldalra sorolt párt támogatottsága a két előbbi politikai erőhöz képest alig mérhető, az országgyűlésbe való bejutás esetén mégis fajsúlyos szereppel bírhat.

A hét nyertese és vesztese

A hét vesztesét a magyar baloldalról választottuk, az MSZP lett az. A hazai sajtó már tavaly is a szocialista képviselők „ledarálásával” volt tele, idén

LMBTQ genderaktivista mesét olvas gyerekeknek

“Stoptáblát kell mutatni a genderőrületnek!”

Mint ismert, az Országgyűlés a november 30-i ülésén döntött a gyermekvédelmi népszavazás elrendeléséről, a referendumot pedig a köztársasági elnök fogja majd kiírni. Az LMBTQ-lobbi ugyan még nem ivódott be szervesen a magyar társadalomba, de térnyerése folyamatos, ezt próbálja majd korlátozni a népszavazással a kormány.

Pilinszky 100: A magára hagyott ember oltalmazója

1921. november 27-én, 100 éve született a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas Pilinszky János, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. Cikkünkben az Ő életútjára és munkásságára emlékezünk meg.

Winner / Loser

Hetente megjelenő Winner/Loser

Külföld

Külföld

„Cancel Sport” az Olimpián?

Birkózás, ökölvívás, öttusa – három klasszikus sport, amelyek nélkül nehezen tudnánk elképzelni az ötkarikás játékokat, hiszen már az ókori Olümpiának is szerves részei voltak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mégis évek óta kísérletezik az évezredes tradíciók eltörlésével. Úgy tűnik ezúttal sikerrel járnak. De mi a jövő? Milyen új sportágakkal bővülhetnek az Olimpiai Játékok? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Fokozódó káosz, tehetetlen EU – új fejezet az illegális migrációban

Balkáni, középső földközi-tengeri, valamint nyugati-afrikai útvonal – a tömeges migráció következtében az Európai Unió legtöbb határterülete már legkésőbb 2015-ben, a nagy migrációs válság idején érintetté vált. Jelenleg azonban nem a Földközi-tenger valamelyik szigete van a figyelem középpontjában, hanem a lengyel-belarusz határ. De hogyan terjedtek át a problémák északra?

Edvard Beneš

A Beneš-dekrétumok: „Szemet fogért, fogat szemért”

A Beneš-dekrétumok mindig is összeegyeztethetetlenek voltak az emberi- és a nemzetközi jogokkal, ma mégis két ország tekinti jogrendszere alapjának. Milyen pontokat tartalmazott a magyarságot érintő egyik legtragikusabb rendeletsor? Cikksorozatunk második részében a Beneš-dekrétumok leghírhedtebb rendelkezéseivel, és azok következményeivel foglalkozunk.

Az ember, aki a múltból üzent a mának – Szekeres László élete

Kereken 90 éve született Szekeres László vajdasági régész, muzeológus, a Szerb Régész Egyesület első elnöke, Szabadka helytörténeti kutatója, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) egyik alapítója. Mai cikkünk az ő életét dolgozza fel.

Vélemények

Vélemények

Csubela Ferenc: Egy elfeledett lázadó története

A 90-es évek vajdasági magyarságának jelentős képviselője, Csubela Ferenc az utókor számára szinte alig ismert. Neki állít méltó emléket A rebellis Csubela Ferenc című, nemrégiben kiadásra került könyv, mely igyekszik a köztudatban „szinte kikopott” személynek több szemszögből is bemutatni életét.

Elvenni vagy meghagyni?

Az ellenzéki pártok asztalán újra terítékre került a külhoni magyarok választójoga. Szomorú ismét ráeszmélni, hogy a balliberális pártoknál akár egy jogfosztás is lehet közös nevező. Kérdések egy vajdasági magyartól.

A legalizált öngyilkosság

Elfogadta a spanyol parlament március 18-i ülésén az eutanázia engedélyezéséről és szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály elfogadásával Spanyolország a hetedik állam a világon, ahol törvény engedi meg a saját halál előidézését.

Hová tűnik a nőiség, egy letűnő kor alkonya közeleg?

XI. század. Feminizmus hatásai. Gender-mozgalom térhódítása. Női szerepek változása. Merre tart a nőiség és miért kezd elveszni a nőiesség a maszkulinitás árnyékában? Milyen társadalmi következményei lehetnek mindezen jelenségeknek a későbbiekben? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Interjú

„Akkor ír jól egy író, ha rezeg a léc”

A mai napon 65 éves Majoros Sándor József Attila- és Márai Sándor-díjas prózaíróval, szerkesztővel készült interjúban gyermekkoráról, az írói munkásságáról, műveiről és jövőbeli terveiről beszéltünk.

Interjú

Interjú

Az EU nyomására zajlott le a médiaprivatizáció Szerbiában?

Szerbiában a vajdasági magyarság szempontjából az elmúlt húsz év egyik legégetőbb problémája a kötelező médiaprivatizáció volt. A folyamat teljesen átalakította az ország médiarendszerét. A döntés legsúlyosabban azokat az önkormányzati tulajdonban lévő rádiókat érintette, amelyek kisebbségi nyelven is sugároztak, hiszen azok a teljesíthetetlen piaci feltételek miatt, képtelenek voltak a túlélésre. Eltűnésükkel felbecsülhetetlen kár érte a délvidéki magyarságot. A nyilvánoság előtt nem teljesen tisztázott tézisekről a vajdasági származású fideszes EP-képviselőt, Deli Andort kérdeztük.

Egyéb

Egyéb rovat

Egyéb kategória

Fókuszban a közösség – Udvar 2022

Udvar. Mindenkinek kicsit mást jelent. Az új tagoknak kalandot, a régieknek szép emlékeket. Ezekből az idei rendezvényen sem volt hiány. Vendéglátónk Sárközi István volt, régi barátunk, aki szokásához híven nagy szeretettel várt minket. Az Udvar a PROKON Egyesület szervezésében épülő csapatszellemet, jó társaságot és életre szóló élményeket hozott a résztvevők életébe.

Egyéb kategória

Macron papol a magyar szólásszabadságról

Jogállam, sajtószabadság, szólásszabadság. Éhgyomorra. A 444.hu nagyszombati specialitása az igazság asztalán. Csak nehogy gyomorrontást kapjunk!

Videó

Videók

Videó lejátszása